Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💛 4. fejezet 💛

Beérve a suliba Chelsea jelent meg előttünk. Ő volt a tánccsapat kapitánya.

- Ella, de jó, hogy itt vagy. Ma este elmegyünk egy csajos estét tartani a Pub-ba. Nina szakított a pasijával, vagy ő vele – gondolkodott el. – Pontosan nem tudom, de az a lényeg segítünk neki kiheverni. Kéne jönnöd. Mindenki jön, aki számít... Milyen új pasit hoztál ide nekünk? – nézett a mellettem álló Ryan-re.

- Ryan, az unokatesóm – magyaráztam neki. Az igazságot nem akartam elmondani, mert akkor már így fognak hozzáállni, és nem tud majd beilleszkedni. - Ideköltözött hozzánk, és mostantól ide fog járni. És szívesen elmegyek este. Úgyis Wesley valamilyen buliba megy.

- Az jó lesz. Örülök, hogy megismertelek, élvezni fogod ezt a sulit Ella mellett – ölelte át Ryant, aki meglepetésében szóhoz sem jutott.

Amikor Chelsea már elment, utána szólalt csak meg:

-Miért nem mondtad el neki az igazságot? Miért hazudtál, hogy az unokatesód vagyok?

- Így nem fognak elítélni. Hidd el, itt számít, honnan jöttél. És mellesleg azt sem tudják, hogy nekem sincsenek már szüleim. Persze elmondhatod az igazat, de nem ajánlom.

- Be szokták venni ezeket a kamu dumáidat?

- Általában igen. Kifejlesztettem egy jó módszert az idők során – mosolyodtam el.

- Megtaníthatnál rá.

- Na, majd itt megtanulod – megláttam Wesley-t a szekrényeknél. – Gyere, bemutatlak a fiúknak – hívtam magammal, mikor elindultam feléjük.

- Szia – jött felém Wesley, amint meglátott. Egy pillanatra megállt, amikor észrevett a mögöttem álló fiút. – Ő meg ki?

- Az unokatesóm – mutattam be nekik. – Ryan.

Mindenki kezet fogott vele, kivéve Wesley.

- Miért követ mindenhova? – suhant át a szemében egy pillanatra a féltékenység.

- Hát mivel én vagyok az egyetlen ember, akit ismer innen, nincs sok lehetősége. És én hívtam magammal.

- Jó mindegy – rántotta meg a vállát. – Beszélnem kell az edzővel, majd talizunk – ment el. Semmi csók, ölelés, de még puszi sem volt. Már megint mi baja lehet?

Az összes fiú követte Danielen kívül.

- Ne foglakozz vele – nyugtatott meg Daniel. – Ma fontos meccsünk lesz, és így látszik rajta, hogy izgul.

- Nem szokott izgulni soha.

- Dehogynem. Csak nem mutatja. A fiúk nem szeretik ám, ha látszódik. Amúgy nyugodtan hagyd itt nekem Ryant, majd bemutatom a fontos embereknek.

- Tényleg? Köszi. Még el kell intéznem valamit.

- Ja, igen. Látom rajtad – húzott az ölelésébe. – Gondját viselem neki. Nem kell ám minden terhet magadnak cipelni – súgta a fülembe.

- Ő nem teher.

- Nem is róla beszéltem. Látom rajtad, hogy van valami a háttérben, amit nem mondasz el.

- Most sietnem kell – bújtam ki a karjai közül, és mentem megkeresni a tánccsapatot, hisz a fiúk meccse előtt lesz egy bemutató.

.............

A tánc jól ment. Mindenki a legjobb formáját hozta. Wesley-ék meg nyertek 3-2-re. Ryan könnyen beilleszkedett. Már meg is hívták az esti buliba.

- Hova készülsz? – jött be a szobámba az új szobatársam.

- Csajos estét tartunk – sminkeltem magam tovább a tükörben.

- Én elmegyek a buliba, ha nem zavar.

- Dehogy, nyugodtan menj csak. Jó lesz ám. Talán még találsz is magadnak egy barátnőt. Vagyis az ilyen bulikba inkább egyéjszakás kalandot.

- Hát, inkább egy komolyat akarok – mosolyodott el.

- Akkor rossz fiúkkal ismertettelek meg. Ők nem éppen a komoly kapcsolatukról híresek.

- De együtt vagy Wesley-vel, nem? Miért nem vele leszel ma este?

- Ő nem hagyna ki soha egy nyertes meccs utáni bulit.

- Akarod, hogy figyeljem? Hogy nem fektet-e meg mást?

- Nem kell. Megbízok benne. Azt hiszem – egyáltalán nem bíztam benne. Sőt biztos voltam abban, hogy meg fogja tenni. De nem akartam elmondani, mert úgy se értené meg Ryan.

- Hát, akkor megyek. Nem sokára itt lesznek értem.