Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💚14. fejezet 💚

Több mint egy hete nem hallottam semmit Chris felől. Nem jött át, nem keresett, de még a házban sem láttam semmi mozgást. Nem mintha annyira figyeltem volna. Ma újra péntek van, és a lányokkal megint úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Pub-ba. Titokban abban reménykedtem, hogy ott lesz Chris is.

De ez még pár óra múlva lesz, még a kávézóba kell dolgoznom. Elég fárasztó meló, pedig azt hittem nem kell majd sok mindent csinálnom. Erre meg én csinálom az összes munkát.

- Mit adhatok? - kérdeztem a következő vásárlótól fel se pillantva. Éppen azzal voltam elfoglalva, hogy megszámoljam újra, hogy jól adtam-e vissza az előbbi vendégnek.

- Egy erős kávé most jól esne - szólalt meg egy ismerős, mély hang. Imádtam ezt a hangot, de már régóta nem is hallottam.

- Chris? - néztem fel rá. - Mit keresel te itt?

- Gondoltam, beugrom hozzád, megnézni, jól dolgozol-e.

- Nem láttalak már egy hete.

- Igen. Bocsi, hogy nem mondtam, hogy eltűnök egy időre. De meg kellett látogatnom a családom Virginiába. Eléggé kiakadtak, hogy ide költöztem.

- Kiveszem a szünetem - szóltam hátra Caitlin-nek, megcsináltam Chris kávéját és leültünk az egyik asztalhoz. - Honnan tudják, hogy itt vagy?

- Fogalmam sincs. Szerintem van itt valaki, akivel tartják még a kapcsolatot.

- Nem kérdezed meg tőlük, mi történt valójában?

- Nem mondanak semmit. Már megtettem párszor - beleivott a kávéjába, és azonnal el is fogyott. - Most sajnos mennem kell. De majd még beszélünk - bólintottam, erre felpattant, és kisétált az ajtón.

- Neked is, szia - mondtam igazából magamnak, mert ő már rég otthagyott. Valamit titkolt. Láttam rajta, hogy nem akarja elmondani.

.....................

Szokásosan a Pub-ba találkoztunk, és én szokásosan utolsó voltam. De most már nemcsak mi lányok voltunk itt, hanem pár fiú is. Köztük Wesley-vel. Amíg együtt voltunk sosem jött el ide velem. Most meg itt ül, és jól szórakozik.

Először nem hozzájuk mentem, hanem egyenesen a pulthoz. Ott megcéloztam az egyik bárszéket, és bíztam benne, hogy nem vesznek észre. Chris jelent meg előttem azonnal.

- Még kora van ahhoz, hogy lerészegedj - mondta élesen.

- Lehet. De ahhoz, hogy odaüljek - mutattam az asztalhoz, ahol jelenleg Wesley is ült. - kell ital. Legalább egy pohárral.

- Miért, ők nem a barátaid?

- De azok is vannak ott. De a volt barátom is.

- Hát akkor erre szükséged lesz - tolt elém egy poharat az egyik pultos Chris mellől. Chris ránézett szúrósan aztán rám, és elment. - Mi baja van?

- Bárcsak tudnám - lepődtem meg én is. - Most megyek, de köszönöm az italt - keltem fel a székről.

Chelsea már messziről észrevett:

- Ohh Ella, ideértél. És már italod is van - vette észre a kezemben lévő poharat.

- Igen, kellett - böktem a fejemmel Wesley felé. Chelsea azonnal megértette, hogy mire gondolok. Szorított is nekem helyet maga mellett, a lehető legtávolabb Wesley-től.

Jól éreztem magamat az este. A sok tequila megtette a hatását. Csak táncoltam egész este, nem foglakozva semmivel és senkivel.

................

Reggel éles fájdalommal ébredtem. Nagyon fájt a fejem, azonnal be is vettem egy gyógyszert. Nem emlékeztem, hogy jutottam haza. Megkerestem a telefonomat. Volt egy két nem fogadott hívásom, de engem az érdekelt, hogy Chris hívott-e. De nem.

Vasárnapra már elegem lett abból, hogy kerül engem. Egész hétvégén nem is beszéltünk. És amióta visszajött Virginiából furcsán viselkedett. Ezért úgy gondoltam, beszélek vele.

Bekopogtam, de nem nyitott ajtót. Újra bekopogtam, amire egy ideges megyek már választ kaptam. Végül a résnyire nyitott ajtón megjelent előttem álmos, kócos fejjel. Még így talán jobban is nézett ki, mint amikor rendesen be van állítva neki haja.

- Igen? - kérdezte Chris, hogy megtudja miért jöttem.

- Csak meg akartam kérdezni, mire jutottál a mamáddal kapcsolatban.

- Semmire. Te ilyen korán ébren vagy?

- Hát már 11 óra.

- Ennyit akartál? Mert akkor mennék vissza aludni. Tudod, az este dolgoztam.

- Oké... mi bajod van? - elégeltem meg a köcsög stílusát. - Eltűnsz több mint egy hétre, aztán visszajössz egy kamu dumával, és látszik rajtad, hogy zavar valami, de nem mondod el. Utána meg tök bunkó vagy a bárba, és lelépsz szó nélkül. Aztán kerülsz folyamatosan. És inkább beszélgetnél bárkivel, mint velem.

Csak lehajtotta a fejét, de nem mondott semmit. Valami történt vele. Sosem volt ilyen.

- Jó, mindegy is - folytattam. - Ha nem akarsz beszélni, hát ne.

Elfordultam, és lesétáltam a terasz lépcsőjén, várva, hogy utánam szól, hogy mond valamit. De nem tette. Amikor kiértem a kapun, csak akkor hallottam meg az ajtó csukódását.