Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💜 25. fejezet 💜

Végül nem mentem haza, mert nem találtam sehol Chris-t, hogy elmondjam neki, hogy lelépek. Vissza a pulthoz nem volt kedvem menni, inkább elindultam a mosdó felé. A WC-k mellett volt a hátsó kijárat. Ahonnan most hangos kiabálást hallottam. Valaki nagyon ideges lehetett, de nem foglalkoztam vele.

Amíg meg nem láttam a résnyire nyitott ajtónál, hogy kivel kiabál. Chris állt előtte mereven, és ahhoz képest, hogy éppen elhordták a sárga földig, ő mégis kihúzta magát. A figyelmét az előtte állóra fordította, amíg meg nem látott engem. Elkerekedtek a szemei, gyorsan intett, hogy menjek vissza be. A mellette álló pasinak is feltűnt, hogy valaki áll mögötte, és hátrapillantott. De én addigra már rég bent jártam, a mosdó rejtett nyugalmába.

Írtam egy üzenetet Chris-nek, hogy leléptem. És elindultam hazafelé. Egész végig azon gondolkodtam, hogy ki lehetett az srác, aki kiabált Chris-szel. Nem simán ideges volt, hanem dühös. Nagyon. Chris szemében csak akkor jelent meg ijedtség, amikor meglátott engem.

***

- Sajnálom a tegnapit - jött be reggel a szobámba Chris egy kávéval a kezében. - Nem kellett volna minden magyarázat nélkül este elengednem haza - leült az ágy szélére, és felém nyújtotta a csészét.

- Annyira nem fontos - hazudtam. Nem akartam tolakodó lenni. - Majd elmondod, ha kész vagy rá. - mondtam, de legbelül megölt a kíváncsiság.

- Colton, a testvérem. Ő volt a bárba ma. Apám küldte ide. Azt akarják, hogy hazamenjek.

- És haza akarsz menni? - tetettem, mint akit nem érdekel, de valójában nagyon is az voltam.

- Nem - mondta azonnal. - Még nem jöttem rá a mamám ügyére se, és nem megyek vissza hozzájuk. Meg amúgy is, itt vagy te - mutatta meg a tökéletes mosolyát. A fehér fogai szinte már csillogtak, mint a filmekben. - Nem foglak csak úgy itt hagyni, hogy visszakerülj hozzájuk - nézett az öt évet otthont adó szomszéd házba.

- Mióta vagy te ennyire nagylelkű? - húztam az agyát.

- Mindig is az voltam. De itt inkább az a kérdés, hogy mióta vagyok ennyire aranyos. Vagy helyes, vagy jó pasi, vagy...

Meg se vártam, hogy fejezi be a mondatot, neki dobtam egy párnát, amitől sikeresen elhallgatott.

- Vagy nagyképű - tettem hozzá.

- Szerintem nem igazán gondoltad ezt végig - mutatta fel a párnát.

- Pedig a célom az volt, hogy elhallgass. És nézd... sikerült.

- Tisztában vagy vele, hogy bosszút állok? Kétszeresen. Sőt háromszorosan.

- Ahhoz el kéne kapnod - futottam ki a szobából, mint egy ovis. De ő is így viselkedett, pedig ő már húsz éves. Én meg csak tizenhét, szóval még lehetek gyerekes.

- Simán utolérlek - pattant fel ő is.

Befutottam a fürdőbe, de arra már nem volt időm, hogy bezárjam kulccsal is az ajtót. Chris már ott is volt a nyomomban, és elkapott. Átkarolta hátulról a derekamat, ezzel csapdába ejtve. De nem adtam könnyen magam. Próbáltam kiszabadulni, amiből csak az lett, hogy mindketten a földön kötöttünk ki. Mivel Chris felfogta az esést, így ő volt alul. Ki akartam használni a lehetőséget, hogy elfussak, de Chris gyorsabb volt, és én kerültem alulra. Ő meg fölém, és elkezdett csiklandozni. De a testsúlyát megtartotta, nem nehezedett rám.

- Ne... ne... hagyd abba - nevettem kínomban. Utáltam, ha csiklandoznak, és ezt Chris is tudta. De nem hagyta abba. Csak nevetett ő is. Csak ő rajtam.

- Chris... fejezd be... oké... sajnálom - magyaráztam neki mindent, hogy befejezze.

- Igen? - állt meg egy pillanatra. - Mondd, hogy többet nem dobálsz párnával.

- Nem ígérhetek semmit.

- Te akartad - kezdett el újra csiklandozni.

- Oké, oké - egyeztem bele. - Nem csapkodlak többet párnával.

- Soha.

- Soha - mondtam, de a fejemben már elterveztem, hogyha párna közelében leszek, akkor azonnal megdobom.

- Valamiért nehéz hinnem neked - mondta még mindig mosolyogva, de azért abbahagyta a csíkizésemet.

- Pedig veled csak őszinte vagyok - emeltem ki a „veled" szót.

- Jól teszed - fürkészte a tekintetemet. A pillantását levitte az ajkaimra, aztán vissza a szememre. Éreztem, ahogy a szívverése felgyorsul. Vele együtt az enyém is felgyorsult. - Most úgy megcsókolnálak - mondta.

- És mi tart vissza? - kérdeztem.

Elkezdett egyre közelebb hajolni felém, már majdnem összeért az ajkunk.

- Nem tehetem - jelentette ki, és elfordította a fejét.

- Miért? - fogtam meg az arcát, és visszafordítottam magam felé. Még mindig nagyon közel voltak egymáshoz az ajkaink. - Miért nem teheted?

- Én... - kezdte, de elhallgatott.

- Chris? - mondtam, és ekkor átszelte a pár milliméter távolságot az ajkaink között.

Nem is gondoltam rá, hogy mit akart mondani, hogy miért nem teheti. Csak átadtam magam a pillanatnak, és visszacsókoltam. Ott feküdtünk a fürdőszoba padlóján, és mindent elfelejtve csókolóztunk. Abban a pillanatban elfelejtettem minden egyes rossz dolgot az életemben. Még a szüleimet is, pedig minden percben rájuk gondoltam.