Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💛 35. fejezet 💛

Elmentünk reggelizni a Grill-be, és utána kidobattam magam otthon, azzal az indokkal, hogy át akarok öltözni. De igazából csak a levelet akartam elolvasni. Szerencsére Liam-nek sürgős dolga volt, amit megint nem akart velem megosztani. De legalább nem kérdezett semmit, csak hagyott nyugodtan bemenni.

Amint meghallottam a kocsija hangját, ahogy elmegy, azonnal kinyitottam a levelet.

Kivettem a borítékból, és az összehajtogatott papír tetején csak ez állt:

Sajnálom

Vettem egy nagy levegőt, és szétnyitottam.

Biztos dühös vagy most rám, és nem szívesen olvasod el egy újabb levelemet. Viszont szeretném, hogy tudj dönteni, a szüleiddel kapcsolatban. Régebben mondtam neked, hogy tudok valamit a szüleidről. De te azonnal elutasítottad, és teljesen megértem. De mivel nem fogunk többet találkozni, és szeretném, ha ezt az információt bármikor, ha készen vagy rá, tudd használni, így úgy gondoltam, hogy leírom neked. Most csak akkor olvasd tovább, ha tudni akarod, hol is vannak igazából a szüleid, csak akkor.

Abbahagytam az olvasást, és összecsuktam a levelet. Nem voltam még készen rá. Magamban már lezártam, hogy nem kellek nekik. Nem akartam reménykedni, hogyha hirtelen becsengetek hozzájuk, akkor majd szívesen fogadnak, és kezdhetek egy új életet náluk. Azt se akartam megtudni, hogy miért is hagytak el. Ez egy seb volt, ami már beforrt. Nem volt szükségem arra, hogy ezt most valaki feltépje.

- Jól vagy? - hallottam meg Liam hangját az ajtóból.

- Azt hittem elmentél - töröltem ki a szememből a könnycseppeket, mielőtt lefolytak volna.

- Úgy volt. De aztán feltűnt, hogy nem kérdezted, hol van sürgős dolgom, úgyhogy azonnal visszafordultam. Hátha valami... rossz ötleted támadt.

- Azt hitted képes lennék megölni magam? - mondtam ki azt, amire Liam gondolt.

- Hát... nem igazán voltál mostanában boldog - túrt bele a hajába. - És nagyon sok mindenen kellett már átmenned, szóval megfordult a fejemben.

- Lehet nem volt valami álom életem eddig. Viszont van egy dolog, ami mindig éltet. A remény. Folyamatosan bízok abban, hogy megváltozik az életem, és minden megjavul.

- Én is így voltam. Minden lefekvés előtt arra gondoltam, hogy mi lenne, ha másnap nem fájdalommal kelnék fel. Ha ott lennének a szüleim velem, és nem az lenne az első gondolatom reggel, hogy vajon élnek-e még - az ő szemében is megjelent egy könnycsepp, de azonnal letörölte.

- Mi történt a szüleiddel? - kérdeztem, bár ezt a kérdést én is utáltam.

- Ez eléggé bonyolult és hosszú történet - mondta egyszerűen a válasz helyett.

- Tudod mi a legnagyobb hibám eddig az életembe? - megrázta a fejét, ezért folytattam. - Senkinek se mondtam el soha a valódi érzéseimet. Egyedül birkóztam meg azzal a dologgal, hogy a szüleim elhagytak. Bár ez nagyjából érthető, hiszen senkiben se tudsz megbízni olyan rövid idő alatt, amennyit eltöltesz egy nevelő otthonban. De aztán elköltöztem ide, és nagyjából biztossá vált, hogy itt maradok. Aztán mégse bíztam meg itt se senkiben, és az egész suli még most is azt hiszi, hogy az igazi szüleimmel laktam itt - mutattam a szomszéd házra. - Talán én is elhittem azt, amit mindenki más, és ezért nem árultam el soha senkinek. De amikor ide költözött Chris, ő volt az első ember, akinek elmondtam. Ugyanakkor jött ide Ryan is, benne is ugyanúgy megbíztam, és talán legjobb barátommá vált, hiszen az ő élete is olyan volt, mint az enyém. És már itt volt kettő ember, aki tudott róla, akiknek elmeséltem. Amikor kimondtam, és nem csak a gondolataimban játszottam újra, mintha megkönnyebbültem volna. Mintha egyre közelebb kerülnék az elfogadásához. Most meg már simán kimondom, hogy leléptek. Szóval a tegnapi tanácsodat viszonozva, én azt mondom, hogy mondd el valakinek történteket. Nem azért, hogy meghallgasd a sajnálatát, hanem azért, mert ez rajtad fog könnyíteni.

- Chris tudott róla. Többek között ezért is segítettem neki.

- Téged is ugyanígy itt hagyott, mint engem.

- Régebben barátok voltunk, és ott volt, amikor a szüleimet elvitték. Nem kellett neki elmesélnem. Ő is átélte, így tudott róla.

- Ezzel nem azt mondtam, hogy nekem mondd el, hiszen nemrég ismerkedtünk csak meg. Olyannak, akiben teljesen bízol.

- Te vagy az egyetlen, aki meg tudja ezt érteni - sóhajtott. - Chris is ezért ment el. Ugyanazért, amiért a szüleimet is elvitték. Ha nem megy el, akkor őt is elviszik.

- Kik?

- Azt nem mondhatom el. Annyira sok minden van ebben az egészben, amit nem mondhatok el. Nem értem, miért bízol bennem. Nem kéne.

- Hát pedig bízok benned - tettem a vállára a kezeimet. - És bízni is fogok. Bármit is mesélsz, nem fogok elmenni.