Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💛 19. fejezet 💛

- Mi történt itthon? - jött be a szobámba Ryan. - Láttam, amit írtál, hogy nem jön a gyámhivatal.

Miután Miranda kidühöngte magát Chris előtt, Harry jött lecsitítani. Aztán Chris lelépett, mármint mondta, hogy ha szeretném, hogy itt maradjon, akkor nem megy sehova. De nem akartam ennek a „családi" veszekedésnek kitenni, szóval elküldtem. Ryan meg így nyugodtan beszélhetett azzal a lánnyal, akihez ment.

- Kicsit kiakadt Miranda, hogy Chris itt volt - magyaráztam el Ryan-nek, amiről lemaradt. - De inkább te mesélj. Megtaláltad?

- Igen - pirult el. Még sosem láttam őt elpirulni. - Beszélgettünk, és elmondtam Kiará-nak mindent.

- Oh, szóval Kiara a neve. És mit reagált? - kérdeztem izgatottan.

- Hát, ezt inkább nem részletezném - váltott az arca még pirosabbá. - De megértett, és nem küldött el. Sőt... még azt is felajánlotta, hogy lakjak nála.

- Lakj nála? - kérdeztem vissza, pedig tisztán hallottam.

- Igen. Itt lakik a városban. És így is maradnék a suliba, amúgy is Mirandá-éknak csak a pénz miatt kellek, meg a látszat miatt. Így is kapnák a pénzt, és nem lenne publikus, hogy már nem vagyok itt.

- Nem gyors ez egy kicsit?

- Ti mondtátok, hogy lépjek, nehogy elveszítsem. Így van lehetőségem nagyjából normális életet élni. Régen nagyon sokat voltam náluk. Nem változna sokat, csak ott alszok.

- És mi lesz, ha összevesztek, vagy megun? - tudtam, hogy nagy valószínűséggel ilyen nem lenne. De őszintén kimondva, hiányzott volna Ryan. Amióta itt van, sokkal többet vagyok itthon, és hiányoznának az esti beszélgetéseink. Tényleg olyan érzés volt, mintha lenne egy öcsém. De ha most elmegy, akkor ennek vége.

- Hé, nem leszek messze - jött megölelni. - Amúgy is, szerintem, ha megkéred Chris-t, hogy fogadjon be a házába, tárt karokkal várna. Bármikor elmenekülhetsz tőlük - utalt a „szüleinkre". - Én itt leszek egy hívásra, de ott van Chelsea, és Daniel is. Mondanám Wesley-t, mert még mindig szeret, de őt nem hívnád.

- Köszi, Ryan - öleltem vissza. - Amióta itt vagy, olyan mintha lenne családom. Még nem volt testvérem, de te vagy a legjobb öcsike. - Hiába volt fiatalabb, így is sokkal magasabb volt nálam.

- Hiányozni fognak az esti filmezéseink, és az emberek kibeszélése.

- Nekem is - értettem vele egyet. - De suliba találkozunk, és ha van, amit csak a nővérednek tudsz elmondani, akkor tudod hol lakom.

- Igen. Még egy darabig.

- Érettségiig a városba maradok, de 18 évesen már nem ebben a házban.

- Ha most lelépsz, azt se vennék észre. Csak akkor, ha jön a gyámhivatal.

- Lehet - gondolkodtam el én is rajta. Este későn jönnek, és korán mennek. Nem tűnne fel nekik, ha nem itthon alszok, vagy napokig nem jövök haza.

- Nem mész ma Seb bulijába? - kérdezte Ryan hirtelen.

- Hány óra? - el is felejtettem, hogy ma lesz. De megígértem Chelsea-nek, úgyhogy muszáj volt mennem.

- Fél tíz.

- Ajjh - rohantam be a szobába. - Már ott kéne rég lennem, és még sehol sem vagyok. Még ruhát is kell keresnem, meg sminkelnem is - magamra néztem a tükörbe, és nem igazán néztem ki bulihoz illően. - De várj. Te nem jössz? - fordultam vissza Ryan felé.

- De. Csak nekem öt perc se, és kész vagyok... Megvárlak - mondta, amikor meglátta az arcomat. Hirtelen azt se tudtam, mit csináljak. - Jönnek a fiúk nemsokára. Akkor megmondom nekik, hogy később érjenek ide. Még úgyis vissza kell vinnem Chris-nek a kocsija kulcsát.

- Oké, köszi - néztem rá hálásan.

Bementem a fürdőbe lezuhanyozni, de még Ryan utánam szólt:

- Elhívtam Kiará-t a buliba.

- Akkor megismerhetem az öcsém barátnőjét - mosolyodtam el, és elkezdtem készülődni.

Rekord gyorsasággal negyed óra alatt végeztem. Büszke is voltam magamra. Ennyi idő alatt, sosem sikerült még összekapnom magamat.

..............

Amint beléptünk Sebastian házának az ajtajában, Chelsea azonnal észrevett minket.

- Hol voltál eddig? - vont kérdőre. - Azt beszéltük 8-kor a Grill-be találkozunk a többiekkel. Mindenki ott volt rajtad kívül.

- Bocsi. Nem tűnt fel, hogy már annyi az idő - magyaráztam el neki. - Így is Ryan szólt, hogy készülöm kéne.

- Nekem is kéne egy tesó - gondolkodott el Chelsea. - Na, mindegy. Gyere, keresünk valamit inni - kezdett húzni a konyha felé.

Seb-ék háza óriási volt. Amint beléptünk egy nagy tér fogadott, ahol két oldalt lehetett menni a nappaliba. Középen a lépcső vezetett fel az emeletre. Chelsea végighúzott a nappali tömegén keresztül a konyhába. Ott sokkal kevesebben voltak, mint bárhol máshol.

- Kértek sört? - kérdezte egy hang a hűtő nyitott ajtajának a takarásában.