Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💙 44. fejezet 💙

2 héttel később

Eltelt két hét, és ez az idő alatt sokat találkoztunk Chris-szel. Talán sikerült kialakítanunk azt a kapcsolatot, ami még azelőtt volt, mikor elment. És mielőtt megcsókolt. Bármennyire is fájt, jobbak voltunk barátként, mintha együtt lennénk. Sokat járt hozzánk, szinte egész nap itt volt. Ha lett volna szabad szobánk, akkor szerintem be is költözött volna.

- Mit nézel? - pattant le mellém Liam a kanapéra. Éppen egy török sorozat ment a Tv-ben, amire egyáltalán nem figyeltem, mivel el voltam veszve a gondolataimban. - Ez tényleg érdekel?

- Igen - válaszoltam. Eredetileg valami jó filmet akartam nézni, de mivel azt nem találtam, ezért maradtam ennél. Reménykedve, hogy akkor el leszek foglalva a szereplők drámáival, és nem a saját dolgaimon merengek.

- Tudod, mi van ma? - hagyta figyelmen kívül, hogy válaszoltam neki.

- Vasárnap?

- Ami azt jelenti, hogy... - várta, hogy befejezzem a mondatát, de fogalmam se volt, miről beszél. Látva az arcomat feladta, és ő fejezte be. - Közös vacsi.

- El is felejtettem - minden vasárnap este, ha nem mentünk sehova, akkor valaki főzött rendes vacsorát. Ami nálunk nagy dolog volt, mivel más napokon csak rendeltünk vagy egy gyors kaját dobtunk össze. Olyat, ami öt, de maximum tíz perc alatt megvolt. Sokat kellett tanulni, és mellette még élni is a boldog egyetemista szociális életünket. Így nagyon nem volt időnk főzni. De ez vasárnap máshogy volt. Általában Kiara vállalta be, hogy főzzön, hiszen ő csinálta a legjobbakat.

- Pedig már készül. Nem érzed az illatokat?

- Nem. Jelenleg tudod, mit érzek? Azt, hogy nem hagysz nyugodtan sorozatot nézni.

- Nem is érdekel ez téged. Szívesebben hallgatsz engem, mint ezt - biccentett a fejével a Tv felé.

Már vágtam volna vissza neki valamit, de nyílt az ajtó, és mindketten arra kaptuk a fejünket. Chris jött be, mögötte egy számomra ismeretlen lánnyal. Mivel minket nem láthattak a kanapé háttámlájától, ezért a konyha felé indultak egymás kezét fogva.

- Ki ez a lány? - kérdeztem azonnal Liam-től.

- Nem ismered?

- Nem - vágtam rá.

- Én se - mosolyodott el.

- Most komoly?

- Fogalmam sincs, ki ez. De szerintem nagyon szívesen bemutatná nekünk - kelt fel. - Ha mi is odamegyünk a többiekhez.

- Hát persze - motyogtam, és szorosan Liam után, követtem.

Már messziről hallottam Chris hangját. A lakótársaim nevét sorolta. Amikor mi is beértünk, akkor már a lányt mutatta be.

- Már Seb nagyon nyaggatott, szóval elhoztam Emily-t. Ő a barátnőm - karolta át a vállát. Észrevett minket, ezért folytatta az előbbi felsorolását. - És itt van Liam és Ella- mondta, de egy pillantást se vetett ránk.

Egy mosollyal üdvözöltem, ezek szerint Emily-t, de utána Chris tekintetét keresetem. Aki mindenhova nézett, csak rám nem.

És egész vacsora alatt is kerülte a tekintetemet. Mindenki nevetett, jól érezték magukat. Még Emily-nek is sikerült beilleszkednie. Csak én éreztem magamat kívülállónak. Mármint testben itt voltam, de minden figyelmemet a kajának szenteltem. Amikor végeztem, felkeltem és otthagytam a társaságot.

Liam

Ella egész vacsora alatt egy szót se szólt, pedig ő aztán sokat szokott beszélni. Most mégis hallgatott, és biztos voltam benne, hogy erről Chris váratlan barátnője tehet. Próbálta nem kimutatni, de az utóbbi időben újra sokat jelent neki Chris. Túl sokat.

Amikor minden szó nélkül felsietett az emeletre, én is utána mentem. Chris még csak észre se vette. Fel se tűnt neki, hogy mennyire rosszul érzi magát Ella. Bármennyire is a legjobb haverom, most mégse értettem vele egyet.

A szobájába találtam rá. Az ágya szélén ült, és a kezeibe temette az arcát. Amikor meglátott, kitörölte a szemében gyűlő könnyeket.

- Nem kell letörölnöd csak azért, mert itt vagyok - ültem le mellé az ágyra. - Láttalak már párszor sírni.

- Akkor is Chris miatt - pillantott a könnyes, csillogó szemeivel rám. - Annyira szánalmas vagyok. Egy fiú miatt sírok, akinek nem is vagyok fontos.

Nem tudtam erre mit válaszolni. Nem értettem soha az emberek megvigasztalásához. Régen nem is volt erre szükség, hiszen nem volt senki, aki ennyire számítana. Csak magamhoz húztam, hogy megöleljem. Nem jutott eszembe jobb, ezt csináltam akkor is, amikor Chris elhagyta. Mindig Chris után takarítok.

Arra gondoltam, (mivel sok más sztoriba is szeretem, ha így van) hogyha Liam szemszögéből is írok, akkor egy kicsit jobban meg lehet érteni az ő érzéseit is. Most írtam először másnak a szemszögéből is, szóval ez nekem még elég új. De azért remélem, hogy tetszik nektek.