Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💙 28. fejezet 💙

Másnap délelőtt palacsintát csináltam, amikor Chris megérkezett. A tegnapi óta nem is találkoztunk, csak egyszer ugrott haza, amikor a bevásárlásból jött meg.

- Mit csinálsz? - jött közvetlen mögém.

- Ebédet - válaszoltam, de nem fordultam felé.

- Tegnap valamiről elfelejtettünk beszélni - puszilt bele a nyakamba. Megborzongtam hirtelen.

- Igen? - kérdeztem még mindig háttal neki. - És miről?

- Rólunk - mondta pár másodperckéséssel.

- Nem állíthatsz be csak így - fordítottam meg a palacsintát, és végre felé fordultam. Azonnal szembe kerültem a kék szemeivel. - Tegnapit se beszéltük még meg.

- Annak nem is most van itt az ideje. Majd megbeszéljük kicsit később - kezdte el megint puszilgatni a nyakamat. Végig haladt az arcomon, egészen az ajkamig. De akkor megállítottam. Kicsit eltoltam magamtól, mert ilyen közel hozzá, nem tudtam gondolkodni.

- Chris? Hol voltál eddig? - vontam kérdőre.

- Azt mondtad egyedül akarsz lenni - fokuszált még mindig a számra, ezért megvártam, amíg újra a szemeimbe nem néz, és csak utána szólaltam meg.

- Elmentél egy egész napra. A saját otthonodból mentél el miattam. Ez nem oké. Hol aludtál, meg ilyenek?

- Dolgoztam, meg utána Liam-nél kan buli volt.

- És neked erre volt erőd munka után? - nem hittem neki. Látszott, hogy hazudik.

- Igen. És erre is van most erőm - támadta le az ajkaimat. Nyoma sem volt az előbbi lassúságának.

- Te részeg vagy - jelentettem ki.

- Csak ittam pár pohárral reggel. De nem vagyok részeg.

- A szádon még lehet érezni a vodka ízét.

- Ohh, akkor már értem, miért tolsz el magadtól. Nem szereted a vodkát. Többet nem fogok ilyet inni - ígérte meg.

- Oké, Chris. Most jobb lenne, ha lefeküdnél.

- De most nem akarok.

- Gyere - kezdtem húzni magammal felfelé. De nem nagyon bírt megállni a lábán. Felraktam az egyik kezét a vállamra, és úgy bicegtünk el a nappaliba. Lehetetlen lett volna jelen helyzetben feljutni az emeletre.

Nagy nehezen a kanapéhoz értünk. Chris azonnal elterült.

- Hozok vizet - indultam meg vissza a konyhába. Mivel biztos voltam abban, hogy nem mostanában fogom folyatni a sütést, ezért lezártam a gázt. Nem akartam felgyújtani a konyhát.

- Ezt idd meg - nyújtottam felé a poharat, visszaérve Chris-hez. Betakartam egy pléddel, és mentem volna vissza.

- Várj - szólt utánam Chris. - Ne menj el. Gyere, feküdj ide egy kicsit mellém - húzódott beljebb, hogy elférjek. - Szükségem van rád.

A szemei már majdnem csukva voltak. Nagyon fáradt lehetett. Az utolsó mondatának épp ezért nem nyilvánítottam nagy jelentőséget. De azért lefeküdtem mellé, ráhajtva a fejemet a mellkasára. Azonnal közelebb húzott magához, pedig már amúgy is elég közel voltam hozzá. Aztán lassan elkezdett egyenletesen lélegezni. Majd én is elaludtam, pedig nem rég keltem még csak fel.

****

Hangos csengő ébresztett fel. Chris nem mozdult, úgyhogy nekem kellett kinyitnom. Kibújtam a karjai közül, és kómás fejjel vánszorogtam az ajtó felé.

- Liam? - lepődtem meg, amikor megláttam, ki áll az ajtóban. - Mit csinálsz te itt?

- Megzavartam valamit, esetleg? - hagyta figyelmen kívül, hogy kérdeztem tőle valamit.

- Igen. Éppen nyugodtan aludtam - válaszoltam, és mintha az arca a komorból visszaváltott volna szokásossá.

- Megbeszéltük Chris-szel, hogy ma megyünk... valahova - válaszolt ő is végre az én kérdésemre.

- Hát persze - álltam félre az ajtóból, hogy bejöhessen. - Te is titkolózzál csak.

- Sajnálom - jött el mellettem közel hajolva hozzám. - Másnak a dolgait nem mondhatom el.

- Valamiért ezen nem csodálkozom - forgattam meg a szemeimet. - Ott van a nappaliba - böktem a fejemmel arrafelé, ahol éppen Chris aludt. Otthagytam Liam-et, és visszamentem a konyhába, hisz még a palacsinta nem volt kész.

Kicsivel később meghallottam a mély hangjukat, ahogy beszélgettek. De azt nem vettem ki, hogy miről. Nem mintha hallgatóztam volna, vagy ilyenek. Csak hát tudjátok, unalmas a palacsintasütés.

Aztán elmentek valahova. Chris csak annyit mondott, hogy majd este jönnek. De azt nem, hogy hova mennek.