Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💚 18. fejezet 💚

Amint becsukódott az ajtó Ryan mögött, kínos csend nehezedett ránk. Ezért inkább elindultam a fürdőbe, megkeresni a seprűt. Chris jött utánam.

- Most, hogy elment a tesód, beszélhetünk? - szólalt meg, mikor ő is beért a fürdőbe.

- Az attól függ - válaszoltam.

- Mitől?

- Elmondod miért ráztál le, vagy hova tűntél?

- Nem fogod feladni, mi? - mosolyodott el féloldalasan.

- Nem hát - mentem ki a nappaliba. Leültem a kanapéra, és megütögettem magam mellett a helyet, hogy üljön le. - Játsszunk - jelentettem ki.

- Játsszunk? - kérdezett vissza Chris, meglepődve.

- Igen. Mondasz magadról valamit, aztán én is magamról - magyaráztam el, mert nagyon értetlenül nézett. - De csak olyat lehet mondani, ami kicsit személyesebb. Olyat, amit nem tud mindenki.

- Jól hangzik - egyezett bele.

- De közben takarítanunk kell, mert sosem végzünk most, hogy Ryan elment.

- Akkor kezdek - ragadta meg a kukát, hogy beledobálja a szemetet. - Tényleg Virginiába voltam, de nem a szüleimnél.

- Akkor hol?

- Aa. Most te jössz. Neked kell valamit mondanod, talán utána elmondom. A te szabályod.

- A szüleim élnek, de nem kellek nekik.

- Valójában találtam egy nyomot. És az elvezetett Virginiába. Ott próbáltam nyomozni.

- És mit találtál?

- Semmit. Arra próbálok most rájönni, hogy miért volt nála olyan sok pénz.

- Nem lehet, hogy neked szánta? - tettem fel már a második kérdésemet, de látszólag nem nagyon foglalkozott vele, hogy ez már a sokadik válasza.

- Amit nekem szánt az a bankba volt. Arra gondoltam, hogy menekülni akart ezzel a sok pénzzel - vitte vissza a helyére a kukát. - De már megint te jönnél - mondta. amikor visszajött.

- Jó, mit akarsz tudni?

- Miért léptek le a szüleid? - kérdezte. - És miért hallottam a bárba, hogy a vérszerinti családoddal élsz?

- Ez már két kérdés.

- Így igazságos. Azt hiszed nem vettem észre, hogy te is ennyit kérdeztél?

- Apám elment, amikor megtudta, hogy lesz egy gyereke. Anyám meg megszült, aztán felszívódott. Betolt egy nevelőotthonba, és eltűnt. És mindenki azt hiszi, hogy minden rendben a családommal, mert így fogadnak el. Ha elmondtam volna az igazat, akkor nem tudtam volna beilleszkedni - nyíltam meg előtte.

- Nem kerested soha őket?

- De. Nagyon sokáig, de semmit nem találtam róluk. Aztán feladtam. Minek keressem őket, ha nem kellek nekik? Már születésemkor lemondtak rólam, akkor most mi változott volna?

- Nem is tudják, hogy milyen lányról mondtak le. Én a helyükbe nem tettem volna - indult meg felém. - Nincs jó magyarázatom arra, hogy miért voltam egy seggfej, és sajnálom, hogy én is csak úgy eltűntem.

- Mondanám, hogy megszoktam, de...

- Ezt nem lehet megszokni - rakta az egyik kezét az arcomra, a másik kezével, pedig átfogta a derekamat, hogy közelebb húzzon. Egyre közelebb hajolt, amikor kicsapódott a bejárati ajtó. Ijedtünkben szétszéledtünk.

- Mégse jön ma a... - sipította Miranda, de aztán meglátta Chris-t. - Te meg ki vagy? - vonta kérdőre. - Már megint egy új pasit szedtél fel - nézett most rám.

- Milyen megint? - lepődtem meg. - És Chris-szel nem is járunk, ő az új szomszédunk - mutattam be.

- Örvendek - nyújtotta Miranda felé Chris a kezét, de figyelmen kívül hagyta.

Inkább Miranda felém intézett kérdést:

- És mit keres a házunkba a szomszéd?

- Mivel te itt hagytál kettőnket ebbe a mocsokba, hogy takarítsunk. Chris meg jött, és segített - húztam hátra magam mellé Chris-t, hogy Miranda nehogy őt üsse meg idegességében.

Ha ideges volt, és még ivott is, akkor mindig pofonokat osztogatott. Nem számított kinek, csak aki a legközelebb volt hozzá. De ezt persze nem mutatta a gyámhivatalnak, ők erről nem tudtak. Ezért léptem mindig le, és most, hogy van munkám, még kevesebbet kellett otthon, vagyis ebben a koszfészekben lennem.