Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💙 20. fejezet 💙

- Kértek sört? - kérdezte egy hang a hűtő nyitott ajtajának a takarásában. - Van... - kezdte volna el sorolni, hogy mik vannak, de ránk nézett. - Ella? - James volt az.

- James. Nem tudtam, hogy ilyen bulikba te is jössz - lepődtem meg. Ő volt az egyetlen, akire nem számítottam itt.

- Audrey csajos estét tart, úgyhogy gondoltam csinálok valami, és nem csak otthon...

- Írod a forgatókönyved - fejeztem be a mondatát.

- Igen. Tessék, a kedvenced - nyújtotta felém a kezében lévő üveget, amit most szedett ki a hűtőből.

- Oké, én azt hiszem, körülnézek - szólalt meg az eddig csendben álló Chelsea. Felkapott egy üveg sört, és el is ment.

- Nem bír engem - jelentette ki James.

- Nem is ismer, és nem tud rólad semmit - ittam bele a sörömbe.

- Nem beszéltél neki rólam soha? - kérdezte tettetett megbántottsággal, és a kezét a szívéhez kapta.

- Mit kellett volna mondanom neki? Volt egy srác, akivel minden tök jó volt, aztán eltávolodtunk egymástól? Nem ilyenekről szoktunk beszélgetni.

- Ja, gondolom, miről szoktatok- jelentette ki, mintha bármennyire is ismerné a mostani énemet, meg azt, miről beszélgetek a barátaimmal. - Én nem tartozok bele a beszélgetés témáitokba. Nem vagyok focista.

- Még sohasem beszéltünk valakiről, csak azért, mert focista. Jó volt veled beszélgetni - tettem rá a kezemet a vállára. - De most inkább keresek valaki mást. Talán egy focistát - utaltam vissza az előző kijelentésére.

Meg se várva, mit válaszol erre, kimentem a tömegbe. Nem láttam sehol ismerőst a nappaliba, se az előtérbe, ezért kimentem az udvarra. Megláttam egy nagy tömeget, köztük Daniel-lel. Elindultam feléjük, de Chris hangja csendült fel a hátam mögül:

- Mit keresel te itt? - kérdezte.

- Ezt én is kérdezhetném tőled - fordultam felé. - Ez egy gimis buli, ha nem vetted volna észre.

- De ahogy látod, nem csak azok vannak itt.

- Igen, mert itt vagy te.

- Nem úgy értettem - az arcán megjelent a szokásos félmosolya. - Nézz körül. Hány embert nem ismersz innen?

- Lehet, hogy vannak páran. De sok mindenkit nem ismerek a suliból.

- Csakhogy ők nem a sulidba járnak - mutatott rá arra a nagy tömegre, amit az előbb kiszúrtam magamnak. - Egyetemisták.

- És akkor te miért vagy itt? Mert tudtommal semelyik se vagy. Se gimis, se egyetemista.

- A haverom a bárban egyetemre jár, és ugye dolgozik mellette - mondta egy kis habozás után. - Megkérdezte, hogy nem akarok-e eljönni. Én meg hülye lettem volna egy Salvatore bulira nemet mondani.

- Salvatore? - fogalmam sem volt, hogy kinek a vezetéknevét mondhatta.

- Gabe Salvatore - mondta, de a tekintetemből lejött neki, hogy még most sem tudom. - Sebastian Salvatore?

- Ja - esett le. - Akkor azt mondd nekem. Azt se tudom, ki az a Gabe.

- A tesója.

- A tesója Thomas.

- Igen, az ikertesója. De a bátyja Gabe - magyarázta el.

- Még sosem hallottam róla. Pedig már lassan négy éve osztálytársak vagyunk, és ezt nem is tudtam.

- Rólad se tudják, hogy valójában nem is a jelenlegi szüleid a vérszerintiek.

- Csss - csitítottam le. - Ezt nem is fogják megtudni. Már csak pár hónap.

- Ha te mondod, rajtam nem múlik.

Elmosolyodtam, ezen a kijelentésén. Jól esett, hogy megbízhatok benne. Újra itt volt, és számíthattam rá. A kérdés csak az volt, hogy meddig. Mennyi idő múlva tűnik el újra több időre, és nem beszél velem utána.

- De én most nem... - kezdett bele Chris.

- De jó, hogy itt vagy Ella - vágott bele Chris mondatába. A tekintetén látszódott, hogy valami nincs rendben.

- Mi történt?

- Muszáj bejönnöd - mondta bármi magyarázat nélkül, és már húzott is be a házba.

Némán mondtam egy sajnálomot Chris-nek és követtem Chelsea-t.