Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Három

Louis egész hétvégén azon ette magát, hogyan bújhatna ki a hétfői iskolakezdés alól. Miután a csillogó szemű Harry olyan kurtán-furcsán lelépett, egyértelműsítve az iszonyatát vele szemben, semmi másra nem vágyott, csak eltűnni a Föld színéről is. Persze az időt nem tudta megállítani, a hétfő kíméletlenül eljött és ő ott találta magát a Queen Victoria Gimnázium előcsarnokában, vállán a hátizsákjával és a világ összes terhével.

Elővette az órarendjét és ezredszer is áttanulmányozta, remélve, hogy a betűk eltűnnek róla bizonyítván, hogy ez az egész helyzet, amibe cseppent, csak egy rémálom, a sors gonosz tréfája. Tulajdonképpen három éve minden áldott reggel ezzel kelt fel, elképzelte, hogy ép és egészséges, semmi nem történt abban az átkozott táborban, ő pedig ugyanúgy éli a szeretett kis életét, mint annak előtte. Brian mindjárt csenget, ő ajtót nyit, beleveszik a fahéjszínű szemek csillogásába, szorosan átöleli, megcsókolja...

- Első óra osztályfőnöki, magasföldszint, tizenkettes terem – hallotta meg maga mellett az ismerős hangot. Most vidáman csengett, legkevésbé sem tűnt zavartnak - Hívjam a liftet?

- Nnnem, kkkö...köszi, mmmegoldom – nyikogta. Harry ma is észveszejtően nézett ki, most zöld pánttal fogta össze a bongyor tincseket, amitől a szemei még hangsúlyozottabban smaragdlottak. Szürke V nyakú pólót és szűk farmert viselt, ami második bőrként feszült a figyelemre méltó idomain. Louis elnyomott egy sóhajt és a lépcsők felé indult.

- Héj, nem vársz meg? Ugyanoda tartunk – szólt utána Harry. Két lépéssel behozta a hátrányát, onnantól pedig felvette Lou lényegesen lassabb tempóját.

- Figyu, bocs a buliért, én csak nem tudtam, nem voltam felkészülve...

- Sssemmi gggond, ez mmmindig...mmmmindig ilyen - Louis ráemelte szomorú tengerkék szemeit és Harry olyan lelkifurdalást érzett, hogy a mellkasa is belesajdult.

- De nem kell, hogy ilyen legyen...úgy értem, ha megismernek a többiek, már nem ez alapján fognak megítélni. - Louis kényszeredetten elmosolyodott.

- Ppppersze. Bbbbiztosan – felelte, hangjában a meggyőződés teljes hiányával. Ahhoz persze előbb meg kéne ismerniük. De miért tennék? Miért akarna egy idegen ekkora terhet a nyakába, ha az, aki égre-földre esküdött, hogy szereti és soha nem hagyja el, már a kórházi ágya mellett elbúcsúzott...Elég volt egy pillantást vetnie az alvó fiú kitakart lábára és máris fordult kifelé az ajtón. Brian nem sejtette, hogy Louis nagyon is ébren van és mindent észlel, ha nem is lát, a körülötte történtekből. Az volt az első alkalom, mikor azt gondolta, jobb lett volna nem túlélni ezt az egészet...

- Adj nekik, adj NEKÜNK egy esélyt, Lou. Oké? - kérte Harry tenyerét Louis vállára szorítva.

- Mmmmást úgyse ttttehetek – felelte Lou. Benyitottak a terembe, ahol már jó néhány osztálytársuk elfoglalta a helyét, élénk társalgás folyt többnyire a nyári élményekről, kalandokról. A kis csapat összetétele vegyes volt, nemcsak a nemek tekintetében, de az angliai iskolákra jellemzően fehér, fekete, arab, közép-európai származású fiatalok együttesen alkották a létszámot.

Hamar szemet szúrt neki egy egzotikus külsejű fekete srác, aki erősen bámult feléjük. Egy pillanatra zavarba is jött tőle, de aztán realizálta, hogy nem rá, hanem Harryre mered, ettől megnyugodott és keresett magának egy szabad padot. Mivel az első pár órát beszélgetéssel fogják tölteni, csak az ásványvizét vette elő, aztán a telefonján kezdett játszani a kedvenc Candy Crush-ával.

¤¤¤¤

- Szia Harry – verekedte át magát a néhány emberen Zayn – de jó újra látni. Hogy vagy? - Harry unottan nézett a fekete fiúra, aki valaha az életét jelentette. Mára azonban csak egy rossz emlék, amitől szeretne, de nem tud szabadulni.

- Hello Zéy. Bocs, de azóta sincs mit mondanom, örülnék, ha békén hagynál – mondta neki félvállról. Elindult Louis felé, hogy a jobb oldalán a még üres székre telepedjen, mielőtt mindenki megérkezik. Mindenképp mellé akart ülni, hogy teljesíthesse a  Claire-rel való szerződés rá eső részét. Sokat gondolkodott az elmúlt két napban és rájött, Lou nem egy szörnyeteg, ahogy az első döbbenetében gondolta. Egy aránylag helyes fiú, akivel rútul elbánt a természet. Nem tudta, így született-e vagy történt vele valami a múltban, de azt igen, hogy nem kárhoztathatja senki örök magányra a sérültsége miatt.

- Várj, kérlek, beszéljük meg – loholt utána Zayn.

- Mit beszéljünk meg? – fordult hátra ingerülten Harry – Nincs ezen semmi megbeszélni való, becsaptál, megcsaltál, végeztünk – hangja ingerülten csengett és Louis tökéletesen hallotta minden szavát. Hamarosan tiszta lett előtte, hogy a szépséges fiú ugyanúgy meleg, mint ő és a fekete srác mellette az exe. Szomorúan állapította meg, hogy Zayn valóban gyönyörű. Hibátlan testét keleties motívumokkal díszített póló fedte és egy fehér vászonnadrág. Makulátlan olajbarna bőrén néhány tetoválás jeleskedett, bal fülében arany karika.

- Nemár légyszi! Tudod, hogy nem volt szándékos...

- Basszus hallod magad, ember? Nem volt szándékos??? Véletlenül döngölted azt a fiút olyan eszementen, hogy észre se vett egyiktek sem? Hagyjál már lógva, jó? - Zayn jobbnak látta csendben maradni, mert már így is a kelleténél nagyobb figyelmet kaptak. Sosem szerette magát gyengének láttatni és mindig úgy gondolta, Harry összeteheti a kezét, amiért annak idején szóba állt vele. Aztán az idő múlásával megkedvelte az akkor még gyámoltalan kezdő Hazzát és ragaszkodni kezdett hozzá. Ez annyira megrémisztette, hogy minden áron be akarta bizonyítani az ellenkezőjét, és random felszedett srácokat kefélt, hogy legalább önmagával elhitesse, egy pillanatra sem veszített az erejéből. Elszámolta magát. A dolgaira fény derült, a fiút pedig, akit időközben már biztosan tudta, hogy szerelemmel szeret, elveszítette.

- Rendben, de nem fogom feladni, ezt tudnod kell – súgta még oda neki, aztán visszatért a haverjaihoz két padsorral arrébb. 

¤¤¤¤

- Ideülök, jó? - kérdezte Harry Lout és válaszra sem várva mellé telepedett.

- Mmmiii....nnnnem kell, nnnnem muszáj... márrmint...

- Lehet, de én szeretném – felelte könnyedén. Igyekezett nem mutatni, mennyire megviselte a Zaynnel való affér attól függetlenül, hogy tudatosan készült rá, hogyan legyen fesztelen és kicsit lekezelő a társaságában, hogy hogyan tegyen úgy, mintha már tényleg nem érdekelné.

- Jó reggelt, fiatalság! - hallották az öblösen mély hangot a bejárat felől. Mr Chambers, az osztályfőnökük egy fiatalos külsejű, negyven év körüli, szimpatikus férfi volt. Magas, talán százkilencven centi is lehetett, markáns vonásokkal, de pajkosan csillogó szürke szemekkel. Úgy tűnt, mintha szeretne szigorúnak látszani, de semmiképp sem sikerülne neki. Louis első látásra megkedvelte.

- Látom, mindenki túlélte a nyarat, szépen lesültetek, Todd, te mintha nőttél volna egy kicsit, nem?

A megszólított egy alacsony növésű szőke fiú volt, aki apró termete ellenére igen harsányan és vagányan viselkedett. A tanár beszólásán együtt nevetett az osztállyal, eszébe sem jutott megsértődni, vagy megbántódni és Louis azt kívánta, bár neki is ilyen egyszerűen menne mindez. Igaz, a termete volt a legkisebb problémája most és bár annak idején sokat ugratták emiatt, most mégis visszasírta azokat az időket.

- Nézzük, hol az új fiú... Louis! Állj fel, kérlek! Osztály, ő Louis Tomlinson mától ő is a társatok. Lou Wembley-ből érkezett és nem túl beszédes, ezért eltekintünk a bemutatkozástól. Fogadjátok őt szeretettel és tisztelettel, rendben?

- Szia Louis!

- Hello Louis! - hallotta a nevét a terem minden sarkából Lou. Tudta, hogy illene legalább visszaköszönnie nekik, de képtelen volt ráparancsolni a szájára, hogy megmozduljon. Rettenetesen zavarban volt, arca a füle tövéig vörösödött.

- Megértjük, hogy elállt a szavad ennyi jófej emberke közt, én tuti bírni foglak, haver – szólt hozzá Todd, amin újra felharsant a kacagás a teremben. Louis-ban pedig szárba szökkent egy a kellemeshez hasonló érzés, valami remény féle, hogy most talán mégis minden másképp lesz, mint hitte. Talán még sincs minden veszve.

Csók, drágáim!
Harmadik rész, igértem, hoztam 😍
És még olyan késő sincs 😁
Szeretettel:
Gotti
xx