Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Kilenc

Végül az iskola udvarán kötöttek ki, a kellemes langymeleg októberi délelőtt tökéletes hátteret biztosított egy baráti sétával összekötött beszélgetésnek. Lou adta a séta tempóját és a diskurzus témáját, úgy kanyarítva, hogy neki a lehető legkevesebbet kelljen megszólalnia. Tehát kérdezett. Azt már tudta, hogy Harry az édesanyjával, a nevelőapjával és a nővérével él pár utcányira tőle. Azt is, hogy nem teljesen felhőtlen a viszony Harry és Donald közt. A férfinek nincs saját gyereke, így fogalma sincs arról, miként is kellene kezelnie két majdnem felnőtt mostohagyereket, akik közül az egyik ráadásul meleg.

- Tegnap este is a fejemhez vágta, hogy mennyire ellenszenvesek számára a saját nemükhöz vonzódó férfiak. Persze a nő-nő páros ellen semmi kifogása, azok édesek meg minden, de két férfi, az undorító. És örül, hogy még nem látott senkivel, mert nem biztos benne, hogy nem hányná el magát.

- Eeeezt mmondta nekeeeed? - kérdezte felháborodottan Louis, és látta Harryn, hogy őt is megviselte a beszélgetés felelevenítése.

- Ezt... - hajtotta le a fejét Harry – rosszul esett nagyon. Mi szó nélkül elfogadtuk őt, mikor anya először hazahozta, és tök normálisnak tűnt, meg minden. Igazából az is, egy szavam nem lehet ellene, apró nézeteltérések bárhol akadnak. De ez a homofóbia... komolyan hánynia kell tőlem? Ennyire undorkeltő vagyok?

- Mmmi? Dehogy! El ne hidd! Te te te ccccccsodálatos vagy! - kelt ki magából Louis – mmmármint...- most rajta volt a sor, hogy lesüsse a szemeit, de csak egy pillanatra sikerült, utána muszáj volt a smaragdokba bámulnia. Félig szégyenkezve, félig csodálattal, és teljesen kiszolgáltatva. Harry egy szót sem szólt, a szemei sem árultak el túl sok mindent. Néhány másodpercig állta Lou tekintetét, aztán egy torokköszörülés kíséretében visszafordult az útra. Louis rettenetesen mérges volt magára, amiért ilyen nyíltan kinyilvánította a véleményét. Már rég nem fordul elő vele, legutóbb akkor, mikor Briannek kezdett udvarolni, annak pedig van már vagy hány éve...

Harry nem volt biztos abban, amit látott, de ha a sejtése nem csal, akkor ez egy vallomás volt Louis-tól, amivel nem tudott mit kezdeni. Mert oké, hogy dumálnak, hogy kissé önző módon felhasználta a fiút arra, hogy Zaynt lekoptassa magáról, de vele kapcsolatban sosem gondolt többre. Azért mégiscsak egy korlátozott lehetőségekkel élő fiú...Nem csúnya, okos és kedves is, sőt írásban a humora is gyakran megcsillant, de hogy járni vele? Hisz Lou nem is tud rendesen járni... Sajnálta persze, de... minél előbb tisztázza ezt vele, annál kevesebb kellemetlenség érheti a jövőben.

Ugyanakkor az a pillanat olyan meghitt volt és az a tekintet olyan árulkodó...már-már nyílt csodálat, igaz, csak egy röpke másodpercig, de átmelengette a szívét. Zayn mellett mindig azt érezte, hogy ő csak egy trófea, akivel a fiú felvághat, a kapcsolatukat azonban egyértelműen Zayn irányította. Harry érzelmileg függött tőle, az akaratát alárendelte szerelme tárgyának, cserébe pedig mit kapott? Zayn az első adandó alkalommal kifelé kacsintott. Aztán újra és újra, nem törődve Harry érzéseivel. Lou soha nem tenne vele ilyet...

- Nem fáj még a lábad? Visszamehetünk, ha akarod – próbálta terelni a témát, Lou pedig tökéletesen megértette a göndör fiú szándékát.

- Jjjjó, menjünk – felelte szomorúan. Igazság szerint egyáltalán nem fájt neki, de ha úgy lett volna se panaszkodott volna, annyira élvezte ezt az ajándékba kapott időt, amiről tudta, sosem fog megismétlődni.

¤¤¤¤

- Mi baja van? - kérdezte Lionel az édesanyjától. Már lassan egy órája otthon volt, de Louis még mindig nem tette ki a lábát a zeneszobából. Pedig vele akart beszélni.