Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Tizennyolc

- Anya, mondtam, hogy várd meg, amíg hívunk! Lou még mindig nincs jól, alig jön ki a szobájából. - Lionel nem titkolt nehezteléssel a hangjában nyitott ajtót Claire-nek, aki szintén nem tűnt úgy, mintha kicsattanna a jókedvtől. Az asszony arca püffedt volt s sok sírástól, mindig csinos frizurája helyett most csak egyszerű lófarokba fogta a haját.

- Muszáj beszélnem vele, Lio! Nem bírom tovább! Ez a három nap nélküle maga volt a pokol – könyörgött és Lionelnek nem volt szíve elzavarni.

- Szólok neki, de... ne várj sokat – mondta, betessékelte édesanyját, majd felment az emeleti szobába, ahol Lout szállásolták el. Claire odalent a kezeit tördelve várta legkisebb fiát és mikor az ajtó mögül fojtott veszekedést hallott, a szíve még hevesebben kezdett verni. Néhány perc múlva megpillantotta Louis-t a lépcsőn lefelé tartani. Ösztönösen indult volna, hogy a karjaiba vesse magát, de Lou tekintete megállította.

- Szia, anya – üdvözölte kurtán a fiú. Tekintete nem volt vádló, sokkal inkább csalódott és szomorú, s ezzel újabb tőrt döfött Claire fájó szívébe.

- Kicsim... kérlek, hallgass meg... annyira sajnálom, amit tettem. Őszintén – Lounak kétsége sem volt afelől, hogy édesanyja valóban megbánta, amit tett, nyílt tekintete, kitárt karjai mind ezt sugallták neki.

- Én... nem akartam rosszat neked, én csak...

- Tudom. Te csak nem hitted, hogy bárki szóba állna magától a nyomorék fiaddal és megelőzted a bajt – mondta Lou halkan.

- Nem, ez nem így van, én... figyelj, én tudom, hogy nehezen illeszkedsz be, mert azt hiszed, nem vagy elég jó ebbe a közösségbe, vagy bármelyikbe, pedig ez nem igaz. Nekik kellene még nagyon sokat tanulni, hogy felérjenek hozzád. Én csak azt gondoltam, ha van melletted valaki, és érzed, hogy elfogadnak, akkor jobban hiszel majd magadban, mint eddig. És Harry jó választás volt, ő már hetekkel ezelőtt mondta nekem, hogy megkedvelt téged és én erősködtem, hogy továbbra is támogatom anyagilag, mert tudom, hogy szüksége van rá. Kicsim, ő már rég nem a pénz miatt csinálta ezt, igaz, hogy úgy indult, de...

- Beleszerettem, anya – vallotta be Louis félig szomorúan, félig dühösen.

- Jaj, Istenem... - kapta az arca elé a kezét az asszony. Érezte, hogy Lounak nem közömbös helyes, göndör srác és a hétvégén azt is megtudta, hogy a kapcsolatuk épp kezdett barátiból valami sokkal komolyabbá alakulni.

- Igen. És minden pillanatban attól féltem, hogy elveszítem, ha megtudja, hogy hiányzik a fél lábam, de tudod, mit? Még csak el sem veszíthettem, mert ő csak ... ez...anya... - Lou megrázta a fejét, de ez most semmit sem segített, a fájdalom újult erővel járta át a lelkét, ahogy Harryről beszélt.

- Brian elment, mikor meglátta a csonkot. Meg se várta, hogy felébredjek. Ezért rettegtem annyira újra beleszeretni valakibe, de ez csak jött, nem tehettem ellene. És ezért is nem mertem elmondani neki.

- Tudja már, kicsim. És azt is, hogy mi történt. És folyamatosan kérlel, hogy beszéljek veled, mondjam el, hogy látni szeretne. Tudom, hogy fáj, amit tettünk, de ő még csak nem is tehet róla, hisz én erősködtem. Iszonyatosan hiányzol, de ha velem nem is vagy hajlandó megbékélni, legalább őt engedd vissza...

- Vissza??? Anya, hallod magad? Harry soha nem is volt igazán itt! Hisz csak...

- De igen. Harry is érez irántad. És már tudja az igazságot és nem rettentette el. Sőt. Nagyon maga alatt van, mert úgy érzi, nem bíztál benne eléggé, hogy elmondd.

- Ja mert hogy bíznom kellett volna?

- Igen. Harry jó gyerek. És jó ember. És fontos vagy neki. Ahogy mindannyiunknak. Hoztunk egy rossz döntést és megérdemeljük, hogy neheztelj ránk, de ne taszíts el magadtól, Lou, kérlek.