Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Tizenkettő

Néhány mérfölddel arrébb Louis Tomlinson viszont élete egyik legkellemesebb álmából ébredt. Nem volt szüksége további koffeinlöketre, kész volt anélkül is a lehető legfrissebben, jókedvűen indulni a gimnáziumba. Claire már rég nem örült semminek annyira, mint mikor előző nap Harry sikeresen kiimádkozta Lout a csigaházából és elvitte valahová, ki tudja, hová. Lou nem mesélt róla, de Claire azért tudta. Tudta ő jól...

- Legyen szép napod, kicsim, akkor ugye busszal jössz haza? - búcsúzott tőle egy apró puszival az arcára.

- Igen, szerintem. Ha változik valami, szólok – mosolygott a fiú, amitől Claire szíve repesni kezdett. Még mielőtt elindult volna a dolgára, küldött egy üzenetet Harrynek:

Claire: Nem tudom, mit tettél a fiammal, de köszönöm 😘

Hamarosan jött is a válasz:

Harry: Semmi különöset. És nagyon szívesen ☺

Zayn a kapuban futott össze Harryvel, aki Louis-t várta, épp visszatette a telefonját a farzsebébe. Varázslatosan nézett ki, csigás loknijai szabadon omlottak a vállára, szemeiben vidám fény csillogott, az egész fiút körüllengte valami éterien ártatlan fény, ami már annak idején is megbabonázta Zaynt. Ha nem ő maga lett volna, aki gondoskodott arról, hogy Harry minden legyen, csak ne ártatlan, még azt is simán elhitte volna róla, hogy szűz. Zayn szemei előtt megelevenedett a jelenet, mikor Harry neki adta mindenét és ő úgy vette el, hogy azt hitte, ezzel örökre magához láncolta kis bongyorit.

- Harry – üdvözölte lelkesen volt szerelmét.

- Szia Zéy. Hogyhogy egyedül, hol a brancsod? - kérdezte a fiú kissé gúnyosan. Zayn fáradt volt a vitához, nem is akarta még jobban maga ellen hangolni Harryt, inkább a nagy szívére alapozott. Két ujjával összecsippentette az orrnyergét, és igyekezett a leggondterheltebbnek kinézni, ami jelen esetben nem is volt annyira nehéz mutatvány.

- Nem... vártam most rájuk, csak le szeretnék ülni és ...

- Héj, mi van veled? - aggodalmaskodott Harry. Igaz, hogy nem voltak már egy pár, de azt látta, hogy Zaynt nagyon bántja valami. A szeme alatti sötét karikák kialvatlanságról árulkodtak. - Megint Waliyha?

- Ühüm... ahh egyre rosszabb. Nem tudom, mit tehetnék még érte – mondta szomorúan.

- Akarod, hogy délután átmenjek? Szívesen beszélgetek vele, az gyakran segített neki...még annak idején...

- Meg...komolyan megtennéd, Harry? Annyira jó vagy... köszönöm, köszönöm szépen – derült fel Zayn arca és bánta már, hogy nem a saját autójával jött, akkor még azt is Louis orra alá dörgölhetné, hogy a göndör angyal az ő Vauxhalljébe száll be...

- Persze, ne hülyéskedj! Kedvelem Liyhát és semmi köze ahhoz, ami köztünk történt, neki bármikor itt vagyok, máskor is. Csak annyit kérek, hogy ne legyél ott, mikor megyek.

Ez persze újabb gyomorszájon rúgással ért fel Zayn lelkében, na de nem baj, majd ezért is megfizet a kicsi Louis. Emlegetett szamár – gondolta magában, mert Lou gyűlölt, sántikáló alakja fel is tűnt a láthatáron, így ő jobbnak látta, ha kereket old.

- Megyek is, nem zavarlak, akkor délután – búcsúzott tőle meleg hangon.

- Szia – felelte Harry és nem is foglalkozott többet Zaynnel, mert időközben ő is meglátta Lout közeledni. Fülig érő mosollyal üdvözölte és együtt lépték át az épület kapuját. 

¤¤¤¤

Az első órájuk közös volt, le is telepedtek egymás mellé, ahogy szoktak. Harry előhúzott a táskájából egy eperjoghurtos müzliszeletet, azt majszolgatta, míg a csengőre vártak. Lou le sem bírta venni a szemeit róla, igaz, nem is akarta, ilyenkor, mikor a fiú nem figyelte, szívesen belemerült a csodálásába, és örült, hogy néhány másodpercig nem kell a vonásaira összpontosítania.