Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Tizenegy

- Ne...neeee....neeeee! Neee lőjön, kéreeeem szépeeeen, NEEEEE!!!!! - Zayn a húga sikítására ébredt. Sokadszorra. Már olyan rutinja volt benne, hogy nem is kellett gondolkodnia, mit tegyen, rohant Waliyha szobájába, ami az övével szemben volt. Felkapcsolta az éjjeli lámpát a lány ágya felett és határozottan ébresztgetni kezdte. Tudta, hogy semmi értelme finomkodni, azzal csak elhúzná a húga szenvedését az újabb szörnyű rémálomban. Megrázta hát a vállát és úgy szólongatta.

- Liyha! Ébredj! Liyha! - zaklatott, ziháló légvételek, izzadtságban úszó, reszkető, apró test, könnyes csokoládébarna szemek...Ez jellemezte a tizennégy éves Waliyha Malikot, mióta ez a szörnyű időszak megkezdődött az életében. Ilyenkor csak Zayn segíthetett, ő volt a mentsvára, az egyetlen, aki meg tudta nyugtatni.

- Zayo – sírta a lány bátyja nyakába, miközben szorosan ölelte.

- Itt vagyok, Pipi, itt vagyok, nyugi, minden okés... ssshhhhh... - simogatta a csapzott hajat Zayn.

- Megint láttam, megint ott voltam – hangja vékony volt és panaszos.

- Tudom, de már minden rendben. Itthon vagy, oki?

- Ühüm – bólogatott Liyha. Tekintete kezdett kitisztulni és a remegése is mintha csillapodott volna, de a nyugodtságtól még nagyon messze volt – itt maradsz?

- Persze, de húzd arrébb a nagy segged – mosolygott a fiú és behelyezkedett a húga mellé. Nem ez lesz az első alkalom, hogy itt tölti az éjjelt, tudta nagyon jól, hogy mindent fog csinálni, csak épp aludni nem. Ilyenkor Liyha folyton dobálja magát és rúgkapál, szóval Zayn csak igyekezett az érzékenyebb testrészeit védeni. Átölelte húga vállát, próbált felvenni egy viszonylag kényelmes testhelyzetet, majd a lámpa felé nyúlt.

- Ne oltsd le! – kérte a lány.

- Jó, akkor csak lejjebb veszem – adta meg magát Zayn. Két kattintással a leggyengébbre állította a fényerőt, adott még egy puszit Liyha hajába, aztán elcsendesedtek. 

Ahogy az várható volt, Zayn onnantól egy szemhunyásnyit sem aludt, fáradtan, kialvatlanul és morcosan ébredt. Waliyha ilyenkor mindig kedveskedett neki egy extra édes tejszínes kávéval, de túl sokat az sem segített rajta. Nyűgös volt és a háta közepére sem kívánta az iskolát, meg a sok hülyét, akik csak még inkább elcseszik az egész napját. Elege volt már az alakoskodásból, annyira unta ezt a szerepet, de a csaknem két évtizedes berögződésekkel nem tudott harcolni. Édesapja, Jaser belenevelte, vagyis inkább beleverte egész kicsi korától kezdve, hogy erősnek és harcosnak kell lennie, nem mutathat sem félelmet, sem kegyelmet, különben el fogják tiporni. Soha nem tűrt el tőle semmiféle érzelemnyilvánítást, legyen az szeretet, hála, vagy akár szomorúság.

- Ha férfinek születtél, akkor viselkedj férfiként! – üvöltötte az arcába két pofon közt – Harcost nevelek belőled, nem nyápic anyámasszony katonáját! - Még mindig visszhangzottak a fülében Jasher szavai, csakúgy, mint az ütések csattanásai. Jóllehet, apjuk már lassan négy éve nem él velük, a „tanításai" úgy tűnt, örökre szólnak.

Tőle tanulta azt is, hogy amit akar, azt szerezze meg mindenáron, ne válogasson az eszközökben, hisz a kímélet és a tapintat a gyávák eszköze. A férfiaké a harc. Jaser nem mutatott tiszteletet sem a környezete, sem pedig a családja iránt, édesanyja, majd később ő maga és húga is rengeteget szenvedtek az erőszakos viselkedésétől. Patriciának csaknem húsz évet vett el az életéből ez a romboló kapcsolat, mely tönkretette őt testileg és lelkileg is. Évek óta nyugtatókon élt, hogy el bírja viselni férje rendszeres bántalmazását és hűtlenkedését. A változás akkor következett be, mikor egy különösen kegyetlen este után délelőtt a szomszédja és egyben legjobb barátnője feldagadt arccal talált rá és nem engedett tovább Tricia tiltásának, kihívta a rendőrséget. Jasert letartóztatták, de mivel az asszony félt feljelenteni a férjét, nem lett a tetteinek jogi következménye. Jaser viszont annyira felháborodott felesége árulásán, hogy hazatérvén az összes holmijukat az ablakon át kiszórva hajította őket az utcára. Lecseréltette a zárat, így be sem tudtak menni a házba, ami addig az otthonuk volt. Tricia nővére bérelt nekik egy kis lakást, mindössze három szoba, egy konyha és egy apró fürdő volt az egész, ott húzták meg magukat, míg az asszony talált magának állást. Nem egyszerű negyven évesen nulla tapasztalattal és nulla önbizalommal munkát keresni, ezt meg kellett tapasztalnia, végül a szerencse mellé szegődött, egy családjogi ügyvéd irodájában tudott elhelyezkedni titkárnőként, annál az ügyvédnőnél, aki később a válóperét is intézte. Amanda rengeteget segített neki abban, hogy önértékelését valamelyest visszaszerezze, de a nyugtatókról azóta sem tudott lemondani, képtelen volt elaludni a pirulák nélkül. Ezért is nem hallotta soha Liyha kiáltásait. Zayn pedig nem panaszkodott. Hisz nem egy nyápic kis senki, aki ennyit nem tud megtenni néha...

Egy dolgot azonban Jaser soha nem tudott kiölni a fiából. A családja szeretetét. Anyját és húgát az élete árán is megvédte volna. Jaser tudta ezt jól, és mindent elkövetett, hogy változtasson rajta, rendszeresen példát mutatva arról, hogyan is kell szerinte a nőkkel bánni, de minduntalan kudarcba fulladt. Zayn nem szállt ugyan szembe vele, azt azért nem mert, de nem is volt hajlandó úgy bánni velük, ahogyan az apja szerette volna. Emiatt állandó volt a feszültség apa és fia közt. Viszont az i-re a pontot az tette fel, mikor Jaser tudomást szerzett Zayn homoszexualitásáról. Ha Tricia nem lép közbe azon az estén, a lelket is kiverte volna Zaynből, így viszont az ütlegek felét az asszony kapta, minek utána dolga végeztével a félájult fiút, a sikítva síró Liyhát és a felrepedt szájú Triciát maga mögött hagyva Jaser elhagyta a házat. 

- Bazzus Zayno, hol vagy már? - hallotta Keiran hangját a bejárat felől Zayn. Mivel nem laktak messze egymástól, a fiú minden reggel beugrott Zaynért és együtt mentek iskolába, így egyszerre elég volt egy autót használniuk, a megspórolt pénzt mindketten tudták hová tenni.

- Jövök már – vakkantott Zayn morcosan. Észre sem vette, hogy ennyire eljárt az idő, annyira belefeledkezett a gondolataiba. Az emlékeibe. Aznap Keiran kocsijával mentek, egy szürke kis Renault-val, lehetett legalább tizenöt éves, ha nem több, néha azon viccelődtek, hogy talán még ezzel vitték haza a kicsi Keirant a kórházból a születése után. Mindketten elhelyezkedtek, bekötötték az öveiket, a fiú pedig gázt adott.

- Mi van, haver, megint hosszú volt az éjszakád? - kérdezte Keiran, amint elhagyták Zaynék házát.

- Jah - ennyi volt a szűkszavú válasz.

- Te, szerintem de dumálj ennyit, mert nem foglak tudni követni – jegyezte meg szarkasztikusan a srác.

- A te agyaddal ez nem meglepő – gúnyolódott vissza Zayn.

- Jól van, viccelődj csak... viszooont...azt vágod, hogy a gerlepár tegnap együtt mozizott? - erre már Zayn felkapta a fejét és dühvel kevert felháborodással nézett rá.

- Mi van? Harry és a nyominger?

- Aha. De mondhatnánk úgy is, hogy a két nyomi.

- Mondhatod, ha szeretnéd, hogy kiverjem a fogaid – csattant fel Zayn.

- Ne már, most komolyan, mit eszel még mindig azon a drámakirálynőn? Minden ujjadra akad tíz kis bogyesz, csak csettintened kell.

- Fogd be, Keiran, ha jót akarsz magadnak! Inkább arról beszélj, mi volt ez a mozizás!

- Most akkor fogjam be vagy ne fogjam be? - feszítette tovább a húrt a barna fiú.

- Baszki ne hergelj, vagy esküszöm, kirángatlak a kormány mögül és itt verlek péppé az iskola udvarán!

- Jól van, jól van, nyugi, Zebra! - Keiran közben parkolóhelyet keresett - Nem tudok sokat, csak annyit, hogy délután a Plázában megnézték az Oroszlánkirályt, Harry baba pityeregve jött ki, Louika meg meghívta egy Bambira a Sid's-be. End of story.

- Na azt már nem! - ugrott ki Zayn a még járó motorú autóból – Ezt nem! Ezt nem viszi el szárazon a kis kripli! Ha eddig sántított, eztán lábra se fog állni, azt garantálom! - üvöltötte és az iskola épülete felé szaladt.

Csók, drágáim!
Ma egy kicsit Zaynie világába vittelek el titeket, háha kicsit közelebb kerülünk a kis zebra lelkéhez.
Szeretettel:
Gotti
xx