Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Negyvenegy

- Figyelj, Li... ha csak miattunk... én nem bánom, ha... - Liam a teraszon álldogált már ki tudja, mióta. A gondolataiba mélyedve még a kezében tartott pohár konyakról is megfeledkezett. Lionelnek tűnt fel először a férfi hallgatagsága, aztán az is, hogy egy ideje nem látta. Közvetlenül mellé állt és rá nézett, Liam azonban valahová a messzi távolba meredt. Lionel biztos volt benne, hogy nem a Belize-i belharcokba vágyik vissza, erősen sejtette, hogy testvére még mindig Zayn miatt ilyen elkeseredett.

- Hogy tehetném, Lio? Bántotta Lout - Liam összeszorította a szemeit és megrázta a fejét, majd a pohár tartalmát fürkészte, mintha annál fontosabb dolog a világon nem létezne.

- Igen, és ezért a pokol tüzén fog elégni, de... nem haragudhatunk örökké, és Lou megbocsájtott neki már akkor.

- Ahh... ja, Lou... ő igen. De én hogy tehetném? Hm? - fordult most már szembe testvérével Liam.

- Te már rég megtetted, tesó. Te már nem őt utálod, hanem a tudatot, hogy annak ellenére, amit tett, szereted. És nem tudod hová tenni ezt és attól félsz, hogy mi majd ezért téged fogunk utálni, és majd kitaszítunk mindkettőtöket. Igazam van? - Liam újra elfordult, de Lionel megragadta a felkarját és kényszerítette, hogy ránézzen - Igazam van, Liam?

Liamnek nem kellett felelnie. Vannak az ikerlétnek hátrányai, például mikor összetévesztenek a testvéreddel és téged vernek meg helyette, de tagadhatatlan, hogy életük csaknem huszonnyolc éve alatt rengetegszer tapasztalták meg, milyen a tökéletesen egy hullámhosszon levés. Amikor simán befejezték egymás mondatait, vagy kimondták, még mielőtt a másik megtette volna. És igen, ilyen volt az is, hogy teljesen át tudták érezni a másik lelki állapotát. Lio tudta, hogy Liam vívódik. Érezte a fájdalmát, és sokkal jobban szerette a testvérét annál, minthogy elvárja tőle, hogy boldogtalan legyen azért, mert ő képtelen elengedni a haragját. Nem kedvelte meg Zaynt egy kicsit sem az utóbbi egy hónap alatt, de úgy vélte, a bátyja kedvéért képes lenne békét kötni vele.

- Nem tudom, mi lenne a helyes, Lio. Fogalmam sincs - mondta tanácstalanul.

- Nem az a kérdés, hogy mi a helyes. Az, hogy mi tenne boldoggá. Mi már révbe értünk, Lou is, én is. Neked is itt az ideje, hogy megvívd a harcod. És én melletted állok, tesó - veregette meg Liam vállát Lionel.

¤¤¤¤

Másnap este még mindig ezen a beszélgetésen járt Liam esze, mikor visszaugrott néhány dologért Niall házába, amit Louék ott felejtettek. Mindannyian lázasan pakoltak, költöztették Anne-t, Harryt és Louis-t. Claire természetesen első szóra igent mondott, ahogy az várható is volt. Könnyes szemmel hallgatta a beszámolót Harry kálváriájáról és még az előtt felajánlotta a segítségét, hogy kérték volna.

- Istenem, Harry, el kell onnan jönnöd azonnal! Nem élhetsz ilyen emberrel egy fedél alatt egy percig sem! - mondta könnyeivel küszködve az asszony - Nézd, nálam van elég hely, négy hálószobám van és egyedül élek... teljesen egyedül... költözz ide! Hozd az édesanyádat is, megleszünk, ígérem!

- Anya! - szólt közbe Louis - Épp ezért jöttünk. Meg akartuk kérdezni, beleegyeznél-e, hogy Harryék idecuccoljanak... velem együtt.

Claire, ha eddig sikeresen meg is állta sírás nélkül, most már képtelen volt erre. Zokogva borult Louis karjaiba, aki azonnal átölelte és szeretettel ringatta a karjaiban, míg egy kicsit megnyugodott. Mikor aztán sikeresen túl tette magát az első sokkon, azonnal szervezkedni kezdett.

- Anne mehet a dupla ágyasba, Lou, te vissza a sajátodba, Harry pedig megkaphatja Liam szobáját, amit talán egy hétig ha használt. Még szinte új a bútor benne. És...