Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

ÖT

Claire az ablakból figyelte a kapun belépő fiát. Ismerte, mint a tenyerét, ahogy a két nagyobbat is, már a lépteik tempójából, a tartásukból tudta, milyen lelkiállapotban vannak. Hosszú idő óta először nem érezte vészterhesnek Louis közeledtét. Szálfaegyenes tartással, emelt fővel, a képességeihez mérten lendületes tempóban tartott az otthonát nyújtó ház felé. Az asszony szívéről mintha mázsás teher hullott volna le és csak bízni mert benne, hogy Lou jó kedve nemcsak Harrynek köszönhető. Szerette volna tudni, hogy bár a göndör fiú figyelmességét pénzért vette, azért az osztálytársai sem rekesztették úgy ki, ahogy a régi iskolájában.

- Szia anya, megjöttem! - kiáltott Lou, Claire pedig úgy tett, mintha épp nagyon elfoglalt lett volna valamivel. Lihegést imitálva szaladt elé.

- Nahát, kicsim, csak nem mosolyogsz? - ölelte meg egy pillanatra – ezek szerint jól sikerült az első napod?

- Igen, meglepően jól. Rendes az ofő, az osztály is. Nem piszkáltak, minden okés volt.

- Éééés... ?

- És mi? - kérdezte Lou a konyha felé tartva, ahol már gőzölgött a kedvenc levese. Mélyet szippantott az illatos levegőből és leült az asztalhoz.

- Ajdajdajdaj, kezet mosni én fogok, fiatalember? - tette csípőre a kezét Claire.

- Jól van na – adta meg magát szomorú sorsának a fiú. Miközben eleget tett édesanyja határozott kérésének, Claire megismételte a kérdést.

- És? Van valaki, akivel összebarátkoztál?

- Hát...barátságnak azért még nem nevezném, de... tudod volt az a fiú a bálon...Harry.

- Igeeeen? - Claire érdeklődő tekintettel ült le a fiával szembeni székre. Állát a kézfején támasztva várta a folytatást. Egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki tálalni szándékozna a részletes beszámoló előtt. Lou nagyot sóhajtott és mesélni kezdett.

- Szóval reggel felkísért a tanterembe és mellém is ült. Már az első óra után számot cseréltünk, mert nem minden tantárgyra járunk együtt. Most teljesen más volt, bocsánatot kért, amiért akkor olyan hirtelen lelépett, azt mondta, hirtelen nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Egész...szimpatikus... - Claire-nek csak úgy ragyogtak a szemei a boldogságtól. Ezek szerint bevált a mesterkedése. Érezte az ő anyai szíve, kihez kell fordulnia, és megint nem csalódott. Csak azon az egyen aggódott, nehogy Lounak többet kezdjen jelenteni a helyes kis göndör srác, mert azt, hogy udvarlásért is fizessen, elég erősnek tartotta...

Végre az asztalra került a minestrone is, amit Lou jobban várt, mint bármi mást, édesanyja mestere volt ennek a mennyei fogásnak. Reszelt extra érett cheddar sajtra merte a levest, ami azonnal nyúlóssá változott a forró közegben valóságos ízorgiává varázsolva az egyszerű ebédet.

¤¤¤¤

Louis sokkal nyugodtabban készült másnap az iskolába. Azt túlzás lenne állítani, hogy várta, de legalábbis nem ellenkezett olyan hevesen minden apró sejtje, mikor készülődni kezdett. Felhúzta szokásos nem túl szűk csőfarmerjei egyikét egy galléros fehér Lacoste pólóval. Ma Lionel, az egyik bátyja fuvarozta el, mivel útba esett neki a gimi, így édesanyjuk aznapra felmentést kapott. Louis kifejezetten örült ennek, mert imádott a bátyjaival baromkodni, és rég volt alkalma Lioval kettesben egy kis időt eltölteni. Hiába laktak együtt, a testvére gyakran csak késő éjjel ért haza vagy egyáltalán nem, ha a párjánál aludt.

- Aztán okosan, öcskös, csapj szét közöttük – veregette meg öccse combját barátságosan Lionel – jöjjek érted délután?

- Nem kell, tegnap is buszoztam. Tudod...