Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Tizenhét

Már sötétedett és Louis még mindig nem tudta, mi tévő legyen. Ült egy hatalmas tölgy tövében, kezdett fázni, hisz október végén az esték már igen hűvösek még akkor is, ha nap közben kellemesen langyos az időjárás. A szervezete egyéb igényeit is jelezte, amit jobbnak tartott volna nem figyelmen kívül hagyni, ezért el kellett határoznia magát. Mivel a telefonja már egy ideje folyamatosan csengett, nemes egyszerűséggel lenémította. Senkivel nem akart beszélni, senkit nem akart maga körül, de ahogy az első sokk elmúlt, a lelke is egyre inkább szükségét érezte egy kis gondoskodásnak.

Kénytelen volt hát elővenni mégiscsak a készüléket, amin addigra tömérdek nem fogadott hívás és nem kevesebb szöveges üzenet várta. Claire, Liam, Lionel, Niall és Harry is számtalanszor kereste. A legkézenfekvőbbnek tartott számot tárcsázta vissza és erővel próbálta rávenni a hangját, hogy ne hagyja cserben ezekben a pillanatokban.

- Louis, te jó ég, végre! Hol vagy, minden rendben veled? Az egész család téged keres! Én maradtam a telefonügyeletes, ha a kábelesen hívnál - hallotta az aggodalommal túlfűtött hangot a vonal túloldaláról.

- Ni...Ni...Niall? - kezdte volna és frusztráltan vette tudomásul, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint remélte.

- Jézus, Lou! Hol vagy, megyek érted azonnal! - Louis tisztán hallotta, ahogy Ni felugrik, akárhol is ült éppen és a kulcscsörgés jelezte, hogy már az autó felé rohan, holott még azt sem tudta, merre induljon.

- A Ggggrowe ppparkban, aaaa ...Ni... ne ssszólj anyának, kkkérlek – nyüszítette. Többre képtelen volt, meg is szakította a hívást és várta, hogy feltűnjön a színen a megváltást jelentő ezüstszürke Renault.

Napoknak tűnő percek következtek, Louis egyre kétségbe esettebben pásztázta kisírt szemeivel a környéket, aztán egyszer csak fékcsikorgást és autóajtó-csapódást hallott. Kettőt. És két alak rohant felé a park füvén, az egyik Niall volt, mellette, de hamarosan már előtte pedig Lionel közeledett rohamléptekkel.

- Babszem! Itt vagyunk, itt vagyunk, héj ... - vonta erős karjaiba Lout a testvére és gyengéden ringatni kezdte. Niall is odaért közben és melléjük guggolt.

- Szóval az a rohadék megint bántott, ugye? Mondtam, hogy menjünk el a dirihez, a rohadt életbe! - kelt ki magából az ír fiú.

- Milyen rohadék? - kérdezte Lionel összehúzott szemekkel – és főleg, mi az, hogy megint???

- Neeem...ez nem... csak.. nálatok alhatok ma? - úgy látszott, testvére közelsége megtette a hatását, és Lou nehezen bár, de újra ki tudta fejezni magát.

- Persze, hogy nálunk alhatsz, de akkor is el kell mondanod, mi történt és hogy miért nem szólhatunk anyának. Szétveti az ideg, hogy hol vagy.

Ebben a pillanatban mintegy végszóra meg is szólalt Lionel telefonja.

- Szia anya, igen. Megtaláltuk, sértetlen, de nagyon ki van borulva, nem akar veled beszélni....nem tudom...figyelj még én se... hazavisszük Nihez, jól lesz...persze...vigyázunk rá, puszi.

A hívás végeztével Lionel felnyalábolta öccsét és a karjaiban vitte az autójukig. Niall kérdés nélkül ült a vezető ülésre, míg a testvérek hátra vackoltak be.

- Kösd be magad te is, Lio! - figyelmeztette Niall a kedvesét.

- Most nem, baba, Lou...

- Már pedig addig nem indulunk el – makacsolta meg magát Ni, Lio pedig kénytelen-kelletlen engedelmeskedett a kis zsarnoknak.

¤¤¤¤

- Hogy mit csinált??? - kiáltott értetlenséggel vegyes döbbenettel Lionel, miután Louis elmondta nekik, mit tett az édesanyjuk – Pénzt? Harrynek? Ő az a fiú, aki... persze, hogy ő az, ezért vagy annyira kibukva. Ezt nem hiszem el, biztos nem értettél félre valamit? Anya??? Tudom, hogy bármire képes értünk, de ez...