Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Harmincöt

- Francba, annyira fog hiányozni megint...úgy örültem, mikor hazajött és komolyan azt reméltem, hogy most már marad. Persze tudom, hogy ez az élete és nagyon becsülöm azért, hogy életeket ment, de... féltem, tudod? - szipogta Louis Harry vállába. Az éjszakát Claire-nél töltötték Lou régi szobájában. Eredetileg úgy tervezték, hogy aludni hazamennek, de az asszony annyira elkeseredett és szomorú volt, hogy nem volt szívük magára hagyni. Sokáig fent voltak, beszélgettek, tévéztek, vagy épp csak vigasztalni próbálták Lou anyukáját, mikor sokadjára is elsírta magát.

- Csodás dolog három ilyen fantasztikus fiú anyjának lenni, de néha sokat adnék egy kis nyugalomért – jegyezte meg egyszer a könnyein át mosolyogva – kis korotokban is képesek voltatok folyton bajba keverni magatokat, de azok az apró csínyek semmik voltak azokhoz képest, amik miatt mostanában kell aggódnom. Egyedül Lionel az, akinek úgy mond sínen van az élete és talán ő az egyetlen, aki nem okoz rendszeresen álmatlan éjszakákat...

- Sajnálom, anya, tudod, hogy nem szándékos – hajtotta le a fejét Lou.

- Persze, hogy tudom, kicsim. És remélem, hogy te meg azt tudod, hogy semmiért nem adnám egyikteket sem, akármit is mondok néha – ölelte át legkisebb fiát Claire, mielőtt elköszöntek és aludni mentek valamikor hajnali kettő tájt.

- Persze, értem én. És ... ez egy nagyszerű család és én nem lehetnék boldogabb, hogy befogadtatok...annak ellenére, hogy...

- Cssss....sssss... tette két ujját Harry ajkaira Louis – megbeszéltük. Túl vagyunk rajta.

- Igen, de...

- Cssss... inkább csókolj meg! - kérte Louis, Harry pedig szívesen teljesítette a kérését. A csókban feloldódtak és újra összeálltak, immár egymás részeiként, ott keringtek a másik ereiben, mintha a kezdetektől fogva így akarta volna a természet. Nehezen váltak le egymás ajkairól, de ideje volt elkezdeniük a napot. Megbeszélték, hogy hazafelé még bevásárolnak, és készítenek valami finom vacsorát, hisz Lionel ma hosszú műszakban lesz, Niallnek pedig nyakán a vizsgaidőszak, biztosan örülni fognak, ha legalább a főzéssel nem kell foglalkozniuk. Harry a Sainsbury's-be akart menni, Lou viszont úgy gondolta, a Morrison's a jobb választás, mert gyalog csak pár percre van, hazafelére meg hívhatnak egy taxit, hogy ne kelljen kilométereket cipekedniük.

Elbúcsúztak Claire-től, aki kicsit összeszedettebbnek hatott, mint az előző este, még egy gyengécske mosolyra is futotta a puszik mellé, amit a fiúk kaptak. Nem volt túl hideg odakint, az átmeneti kabátjaikban pont nem fáztak, így egész kellemesnek ígérkezett a séta az áruházig. Odabent gyorsan összeszedték, amit szerettek volna, aztán a pénztársor felé igyekeztek.

- Mindjárt jövök, elnézek valami nasiért – mondta Harry – Mit hozzak neked?

- Chipset. Sós-ecetest – felelte Lou, majd folytatta az útját a megpakolt kocsival a kasszasor felé. Viszonylag kevés vásárló járt arra, így könnyen talált olyan pénztárat, ahol hamar sorra kerülhetnek. Be is állt két fiatal srác mögé, akik valamilyen partira vásárolhattak be, mert a kocsijuk roskadozott a tálcás sörök és extra kiszerelésű tömény italok alatt. Valamit kifelejthettek mégis, mert az alacsonyabbik hirtelen hátrafordult és ott akarta hagyni a másikat, de nem figyelt és beleütközött Lou kosarába.

- Ó bocsánat! - szabadkozott a szőke fiú, majd meglepetten nézett a szintén csodálkozástól kikerekedett szemű Loura.

- Louis?

- Bbbb...Brian?

¤¤¤¤

- Nahát...ööö...szia – mondta Brian zavartan – hogy vagy?