Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Negyvenöt

- El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok neked, Claire, hogy befogadtál minket! - sóhajtott meghatottan Anne, mikor végeztek a kipakolással és leülhettek végre egy teára.

- Ugyan, kedvesem, nem okoztok semmi nehézséget, sőt örülök, hogy végre van társaságom és nem vagyok egyedül ebben a hatalmas házban – mosolygott kedvesen Claire – és nem utolsósorban, visszahoztátok Louis-t, ami miatt külön köszönettel tartozom.

- Öh...igen, nos én... hallottam, hogy milyen nehéz időszakon mentetek keresztül Louval és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült túljutnotok rajta. A fiam mélységesen szereti a fiadat és ahogy elnézem őket, ez kölcsönös – intett a szemével a két turbékoló szerelmes felé, akik a konyhában szendvicskészítés ürügyén minden adandó alkalmat megragadtak, hogy egymáshoz érhessenek. Harry épp a hűtőhöz igyekezett, de Lou az útjában volt, úgyhogy sajnos kénytelen volt megragadni a derekát és egy tánclépés-szerű mozdulattal átfordítani magukat a helyes irányba. És az is nyilvánvaló, hogy az ilyesmit nem lehet kibírni egy aprócska csók nélkül, az aprócska csókot meg anélkül, hogy komolyabbá forduljon és mély, érzelmes nyelvtangóvá váljon.

- Hahh... remélem, nem vagy nagyon éhes, mert úgy tűnik, elég sokat kell várnunk az uzsonnánkra – kacagott fel Claire.

- Nem – görbült felfelé Anne szája is – pár percet még kibírok.

- Kézcsókom a hölgyeknek! - lépett be Mr Chambers a nappaliba – utólagos engedelmetekkel beengedtem magam a nyitott ajtón. Meghoztam két erős és strapabíró kezet, ha esetleg szükség lenne még rá – mondta vidáman.

- Steve, de jó, hogy jössz! - állt fel Claire és egy szégyellős puszival köszöntötte a vendéget – Kész vagyunk mindennel, épp a szendvicseinkre várunk, amik kicsit lassan készülnek el – kacsintott most ő a konyha felé. Chambers mindent értett, de nem kívánta kukkolni a fiúkat, így inkább helyet foglalt a kanapén Claire mellett. Gyengéden a nő kecses kezére helyezte az övéit, aztán Anne-hez fordult.

- Ha bármiben segíthetek, Mrs Styles...

- Köszönöm, Steve, de szólítson Anne-nek, ha kérhetem. Az a gyanúm, hogy gyakrabban fogunk találkozni – vetette közbe Anne.

- Rendben, Anne, szóval ha bármiben segíthetek... kérem, ne habozzon tudatni velem.

- Nem fogok, ígérem, és köszönöm. - Anne-nek sikerült feltűnés nélkül kipislognia a meghatódottság könnyeit, mire a fiúk végre beértek a tálcákkal. Igazán nem sajnálták az alapanyagokat, legalább harminc, öt különböző féle válogatott finomságokkal megpakolt szendvics sorakozott szépen egymáson.

- Te jó ég, kinek lesz ennyi? - kérdezte Chambers.

- Nemsokára jönnek a többiek is, Lioék már elindultak, Liam még fűzi Zaynt, hogy tartson vele – mondta Lou.

- Zaynt... oh, akkor kibékültek? - kérdezte reménykedve Claire.

- Azt meghiszem – kuncogott Lou és Harry is, amikor eszükbe jutott az esti kamerabeszélgetés Ziammel. Mert már nekik is volt nevük, igen. Ziam. Zaynen volt ugyan ruha, de az arckifejezése minden kétséget kizárt afelől, hogy épp nemrég még ágyban volt Liammel, Liam félmeztelen testén pedig a lilás szívásnyomok árulkodtak az elmúlt órák viszontagságairól.

- Mondd, Steve, van valami módja annak, hogy Zayn kaphasson egy lehetőséget befejezni az iskolát? Én nem hiszek abban, hogy ha hagyjuk elkallódni, azzal bárkinek is jót teszünk. És szerintem többet tanult a hibáiból, mint azt valaha hinni mertük volna az elején.

- Nos... - köszörülte meg a torkát Chambers – arra nincs, hogy visszavegyék, de ha jelentkezik vizsgázni augusztusban, akkor ugyanolyan bizonyítványt kaphat, mint a többiek. Sajnos minden tárgyból nem, de a sajátjaimból tudom korrepetálni, és beszélhetek a kollégákkal, hogy van-e aki még vállalná a felkészítését.

- Mmmmi is szívesen segítünk! Ugye Harry? - vetette fel az ötletet Lou – Nem tanári szinten, de vannak tárgyak, amikből jó vagyok és bioszból meg Hazzy a nagyágyú, szóval... szívesen... - Harry lelkesen bólogatott, így mire a Nionel és a Ziam páros odaért, kész tervvel állhattak Zayn elé, aki csak meredt rájuk, különösen Claire-re, akivel még soha nem találkozott, épp ezért nagyon tartott tőle. Liam elmondta ugyan neki, hogy az édesanyja egy tünemény, de csak most tapasztalhatta meg a valóságban, hogy mennyire. 

Megszólalni is alig volt képes, mikor Claire a karjaiba vonta és olyan meleg, szinte anyai szeretettel ölelte át, amit ő már a saját anyukájától évek óta nem kapott.

Megbocsájtott. Claire megbocsájtotta neki mindazokat a szörnyűséges dolgokat, amiket Louis ellen elkövetett. Egyetlenegyszer említette meg csupán, amikor elmondta neki, hogy döntött és megígérte, hogy soha többé nem hánytorgatja fel, amennyiben beilleszkedik a családba, remélhetőleg tartósan. Hisz az asszony nagyon jól tudta, mit jelent Zayn Liamnek, és azt is, hogy mit jelent Liam Zaynnek. Ha nem így lenne, Lionel most talán nem lehetne köztük. 

Ezek után sokkal oldottabb hangulatban telt a délután. A díványon és a foteleken egymás kezét fogó, vagy épp egymáshoz szorosan bújó szerelmes párok üldögéltek és vicces vagy épp komolyabb történetekkel szórakoztatták egymást. Lionel Niall gyűrűs ujját simogatta rendszeresen, mintha még mindig nem tudná elhinni, hogy ez a csodálatos fiú, akibe olyan rég szerelmes, igent mondott neki. Liamhez Zayn bújt kissé még mindig félszegen az új szerepében, hisz eddig alig páraknak engedte látni ezt az oldalát. De olyan természetesen kezelte mindenki, hogy szép lassan felengedett és estére már igazi cicusként mert kedveséhez dörgölőzni a pamlagon.

Claire és Steve voltak a legvisszafogottabbak, ők egymáshoz érni is alig mertek még a nyilvánosság előtt, holott senki számára nem volt kérdés többé, hogy ők már összetartoznak. Claire-t sokáig feszélyezte a hat év korkülönbség, ennyivel volt idősebb a férfinél, és még mindig akadtak kétségei olykor, amiket Steve igyekezett a lehető legmesszebbmenőleg elaltatni.

Aztán ott volt Harry és Louis, akik viszont a legkevésbé bírtak magukkal, köszönhetően Harry folyamatos kacérkodásának. Hol Lou combján simított végig az ujjával, mikor senki sem figyelt, hol csak tüzes tekintettel flörtölt a pikáns gondolataitól így is nehezen szabaduló fiúval. Az i-re a pontot azonban az tette fel, mikor mögé állt és a fülébe suttogott a rekedt hangján: „Ma még fel kell avatnunk a szobánkat..." Forró lehelete szinte égette Lou nyakát, kényelmetlenül ficergett ültében, hogy vágya látható jeleit elrejtse, de nem járt túl sok sikerrel.

- Harry, Lou, kijönnétek velem egy kicsit? - kérdezte Steve és a nappali ajtaja felé indult öles lépteivel.

- Persze! - pattantak fel a fiúk, ötletük sem volt, mit akarhat tőlük Mr Chambers hatszemközt. A lépcsőhöz érve a tanár feléjük fordult.

- Melyik a szobátok, fiúk?

- A lépcsőn fel és jobbra, szeretné megnézni? - kérdezte Louis.

- Én nem, de azt szeretném, ha ti most oda tűnnétek és órákig nem is látnánk titeket. Majd kimentelek anyukádnál – tette hozzá Chambers egy félmosollyal és visszatért a többiekhez. 

Lou szégyellősen sütötte le a szemeit, ezek szerint lebukott, és csak remélni merte, hogy édesanyja nem vett észre semmit. De sokáig nem tudott a szégyenére koncentrálni, mert Harry megragadta a kezét és Chambers kérésének eleget téve felfelé húzta a lépcsőn. Az ajtó halkan csukódott be mögöttük, Harry kulcsra is zárta, bár senkiről sem feltételezte azt a tapintatlanságot, hogy rájuk nyitna. Kacéran maga után vonva Lout feküdt el a hatalmas king size ágyon, élvezte a frissen mosott ágynemű pazar illatát. Louis követte, mit sem tett volna szívesebben, vékony testével beborította Harryt, vággyal telve simított végig a mellkasán, ajkaival a nyakát csókolta puhán.

- Szóval? - emelte fel a fejét valamivel később – Direkt incselkedtél, ugye?

Harrynek még a szemei is mosolyogtak.

- Szerinted? - kérdezte és magához vonta Lout egy véget érni nem akaró csókra.

Csók, drágáim!
Remélem, ma senki sem elégedetlen, igazán békés kis részt hoztam 🥰
Szeretettel:
Gotti
xx