Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Hét

Másnap reggel Harry hiába várta Louis-t a kapuban. Helyette csak egy üzenetet kapott, amiben arra kérte, jegyezze fel neki a tanulni valókat és küldje át, ha vége a napnak. Harry nem tudta eldönteni, örüljön-e, hogy ha csak egy napra is, de megszabadult a kötelezettségétől, vagy inkább sajnálja a fiút, aki egész biztosan nem heverte még ki az előző napi eseményeket. Hisz Claire is mondta, Louis ezután kimerült lesz, Mr Chambers támogatta el az autójukig.

Nem tetszett neki, de sokat gondolt rá előző délután. Még eddig sosem kísérelte meg a dolgokat Louis szemszögéből nézni, csak az járt a fejében, hogy mekkora terhet tett rá Claire ezzel az alkuval. Soha nem próbálta meg elképzelni, milyen lehet ennyi korláttal, ennyi nehézséggel élni, mekkora megpróbáltatás ez neki és a családjának egyaránt. A facebook profilján egy régi kép van, legalább három-négy éves lehet, ugyanez az akár szépnek is mondható arc nézett vissza rá, de sokkal boldogabban, önfeledten mosolyogva a kamerába. Azok a tengerszín szemek vidáman csillogtak, átlagos fiatal fiú volt, poénos képeket osztott meg, érdekes cikkeket, néhány saját viccet is. Aztán mintha elvágták volna három évvel ezelőtt egy nyári bejegyzés után, amit egy ifjúsági táborban fotózott, egyetlen poszt sem készült utána. A fiókját nem függesztette ugyan fel, de többé nem adott hírt magáról. Twitteren, Instagramon ugyanez pepitában. Érdekes...

Az első órájuk kémia lett volna, ennek ellentmondva Mr Chambers jelent meg a csengetés után negyedórányi fegyelmet kérve.

- Fiúk, lányok, bátorkodtam lecsippenteni tizenöt percet Miss Willans órájából, mert egy fontos dologról kell beszélnem veletek – a tanár komoly arca arra sarkallta az egyébként renitensebbeket is, hogy feszülten figyeljék a szavait.

- Mint észrevehettétek, Louis ma nincs köztünk. Erre nyomós oka van. Tegnap a hazafelé vezető úton darázstámadás érte. Lou allergiás a darázscsípésre, ezért komoly rohamot kapott az incidens után, ami kis híján az életébe került. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy tiszteletemet fejezzem ki Harrynek – itt jelentőségteljesen és elismerően nézett a fiúra - aki félretéve az ijedtségét, gyorsan és szakszerűen avatkozott közbe, megmentve őt ezzel az esetleges végzetes következményektől. Bravo, fiam, le a kalappal előtted.

Harry zavartan húzta össze magát, nem volt felkészülve a nyilvános dicséretre, de azért a lelke mélyén örült is, hogy elismerték a tettét.

- Ugyanakkor – folytatta Chambers – szomorúan bár, de meg kell kérdeznem, tud-e bármelyikőtök arról, hogyan kerülhetett Louis ruhájára a darazsakat vonzó folyadék – kérdően nézett körül, válasz azonban nem érkezett, a fiatalok – Zaynt is beleértve - csak a fejüket rázták.

- Reméltem, hogy így lesz, és valóban egyikteknek sincs köze ehhez. Én is voltam fiatal, követtem el csínyeket a társaim kárára, ahogyan szenvedtem is el néhányat, azonban ez, ha szándékos volt, büntetőjogi következményekkel járhat. Nem beszélve arról, hogy az osztálytársatok életébe kerülhetett volna. Köszönöm, ennyit szerettem volna, nem is rabolnám tovább Miss Willans idejét, találkozunk irodalom órán.

Megkönnyebbült sóhajok hallatszottak mindenfelől, mikor Chambers távozott, néhányan értetlenül susmorogtak, a Harry mögött ülő srác, Brett, elismerően vállon veregette.

- Héj, respect, haver, én ott szartam volna össze magam, az ziher – sógta oda. Harry csak bólintott, aztán Miss Willans végre elkezdhette a kémia óráját.

¤¤¤¤

Louis a fél napot átaludta, épp csak reggelizni kelt fel, mert azt muszáj volt neki. Kizárólag édesanyja elbeszéléseire hagyatkozva tudta, mi is történt vele az előző napon. El is határozta, hogy délután méltóképp megköszöni Harrynek, amit tett, mert ezt mégsem szerette volna üzenetben. Azt remélte, délután meglátogatja majd a göndör srác, aztán meg azt, hogy nem. Ehhez volt némi köze az iménti kellemes álmának, amiben egy könyörgően rámeredő smaragdzöld szempár játszotta a főszerepet...

A fiú végül nem jött el, csak üzenetben küldte át az anyagot és jobbulást kívánt neki. Louis pedig igyekezett nem tudomást venni az enyhe csalódottságról, ami a mellkasába szorított.

Elolvasta a kijelölt oldalakat, megoldotta azt a néhány feladatot, amit kellett, aztán kiült a hátsó kertbe egy kicsit a Napra.

- Mizu, öcskös, jobban vagy? - bátyja lapát tenyere landolt a vállán, dörmögő hangja a csendbe hasított és kizökkentette Louis-t szokásos borús gondolataiból.

- Aha, köszi. Hogyhogy már itthon vagy, nem Niallnél alszol?

- De. Viszont előtte elhoztam a receptet az EpiPenedre, ki is váltottam, úgyhogy beteheted a szütyődbe.

- Köszi – felelte Lou elgondolkodva.

- Ohhohó...- mosolyodott el Lionel – Luika nem a Földön jár. Na halljam a farbát, apróság!

- Nem vagyok apróság, húsz is elmúltam, Lio, ne kezelj már kölyökként! - csattant fel Lou.

- Jól van már na, le ne harapd a fejem... inkább mesélj. Van oka anyának aggódni?

- Mi? Min aggódik anya?

- Azon, hogy valaki vagy valakik szándékosan csesztek ki veled. Itt is piszkálnak? - Louis szívesen megosztotta volna a kételyeit a bátyjával, de nem akart már a második napon problémát. És abban is biztos volt, hogy Zayn nem tette volna ezt, ha tudja, hogy allergiás.

- Nem. Nincs semmi – felelte meggyőződéssel – tök rendesek, tényleg.

- Akkor min rágod magad?

- Semmin – Lionel forgatta karamell árnyalatú szemeit, de nem tett megjegyzést. Tudta, hogy erőltetéssel semmire nem megy az öccsénél. Volt ideje megtapasztalni, milyen könnyen visszahúzódik a csigaházába, ha veszélyeztetve érzi a privát szféráját.

- Hát jól van – állt fel – akkor én megyek, be kell vásárolnom, megígértem Ni babának, hogy főzök neki valami finomat. Ma vagyunk kétévesek – húzta ki magát büszkén. Louis még emlékezett, milyen félve mutatta be annak idején Lionel az új barátját, az ír származású Niallt, akivel az orvosin ismerkedett meg. Lou azonnal megkedvelte a hallgatag srácot, akiről csak a többedik találkozásra derült ki, hogy igazi tréfamester, mindemellett hihetetlenül empatikus, a családján kívül ő volt az egyetlen, akivel igazán őszintén tudott beszélgetni.

- Gratulálok, add át neki üdvözletem – mosolygott Lou is  – mikor hozod el végre, idejét sem tudom, mióta nem láttam.

- Nem tudom, nagyon sokat tanul, nemsokára doktorál. De mihelyt vége az őrületnek, jövünk, ígérem.

- Oké, rendben.

Lionel nyomott egy kokit az öccse fejére, mire az elfintorodott és felmutatta a középső ujját. 

¤¤¤¤

Zayn: Találkozhatnánk?

Harry: Nem.

Zayn: Szeretnék veled beszélni.

Harry: Nem.

Zayn: Harry...

Harry: Nem!

Zayn: Van ennek köze az új fiúhoz?

Harry: És ha igen?

Zayn: Hát jó...

Zayn dühösen dobta félre a telefonját. „Akkor jöjjön a második felvonás"

Csók, drágáim!
Ma Fallingot hoztam, remélem, nem baj.
Még két napom van vissza a karatnténból, utána kicsit fellélegezhettek 🙄
Szeretettel:
Gotti
xx

Moncsi72 ezt ma neked 😘