Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Harmincegy

- Szia anya! - üdvözölték a fiúk sorban Claire-t, majd Niall és Harry is csatlakozott a puszizkodáshoz. Mindannyian kitettek magukért, a szoros farmereket szövetnadrágra, az egyszerű pólókat divatos ingekre cserélték, zakót ugyan egyikük sem volt hajlandó felvenni, de az alkalom nem is volt ennyire ünnepélyes, hisz mégiscsak otthon voltak...

Claire nagyon izgatottnak tűnt és Louis képtelen volt nem észrevenni, hogy mennyire nem tud mit kezdeni a kezeivel. A fiú biztos volt benne, hogy édesanyja legszívesebben az ujjait tördelné, ha nem lennének körülötte a fiai, akiknek a sas szemei minden apró változást és hangulatingadozást azonnal kiszúrnak rajta.

- Gyertek be, azonnal hozok inni, csak vegyétek le a kabátokat és tegyétek a fogasra – Claire egy pillanat tört része alatt tűnt el a szemük elől és ugyanilyen gyorsan került újra elő hét poharat egy tálcán egyensúlyozva.

- Na és ki a titokzatos hetedik? - kérdezte Lionel – csak nem a randidat szeretnéd bemutatni nekünk? - viccelődött és úgy tett, mintha egy puskát töltene meg és élesítene.

- Ugyan már, hova gondolsz, kisfiam, az én koromban? - jött zavarba Claire, de ezzel csak még inkább megerősítette Liot abban, hogy akaratlanul is beletrafált a kérdésével.

- Igazából jobb is, hogy nincs még itt, mert beszélnünk kell valamiről – vette át a szót borúsan Liam.

- Jézus, megijesztesz, Li, mi történt? - ijedezett Claire.

- Ne már... - kezdte volna Louis, de az ajtócsengő félbeszakította. Hangjára az asszony egy aprót rezzent, majd szándékosan visszafogott léptekkel indult, hogy beengedje a hiányzó látogatót. A fiúk hang nélkül figyeltek, találgatták, mi is történhet a bejáratnál, fojtott beszélgetésfoszlányokat sikerült azonban csak elkapniuk.

- Ó igazán nem kellett volna – ez Claire volt – de azért nagyon köszönöm.

- Ugyan, ez a minimum – szólt az ismeretlen hang, amihez hamarosan arc is tartozott, mert Claire a hallba tessékelte a frissen érkezettet.

- Fiúk, hadd mutassam be Steve Chamberst. Lou és Harry, ti már ismeritek, ők pedig Liam, Lionel és Niall – mutatott a nevezettekre az asszony. Lou és Harry nem titkolt döbbenettel néztek osztályfőnökükre, aki most szintén megadta a módját a ruházkodásnak, testre szabott homokszín öltönyt, alatta ropogósra vasalt halványzöld inget viselt. Ami azonban tanáruk új stílusánál is szembetűnőbben ragadta meg őket, az az asszony rózsapír arca és enyhén zavart viselkedése volt. Szégyellősen sütötte le a szemeit, mikor Chambers elismeréssel adózott a konyhából kiszökő fenséges illatoknak, de különösen Claire az átlagosnál is csinosabb megjelenésének.

- Ohh... hát szerintem fáradjunk az asztalhoz, fiúk, töltsetek innivalót, ki mit kér! Steve, ne kéresse magát, azonnal jövök és tálalok.

- Ki ez, honnan ismeritek? - hajolt Liam Louishoz, mikor a „felnőttek" már eltűntek a folyosóról.

- Ő az osztályfőnökünk – súgta vissza Louis, mire Liam egy pillanatra felvonta a szemöldökeit, de aztán mintha szikra gyúlt volna az elméjében, felcsillantak a szemei és öles léptekkel vágtatott át a szomszédos helyiségbe a többiek után.

- Válthatnánk pár szót, Mr Chambers? - kérdezte habozás nélkül.

- Persze – fordult felé meglepetten a tanár, egy konyakos poharat szorongatva – de szólíts Steve-nek, kérlek. Te melyik iker is vagy?

- Liam – jött a szűk szavú felelet.

- Én még most is csak úgy tudom megkülönböztetni őket, hogy amelyiken Niall lóg, az Lionel – mosolygott Claire.