Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Huszonnégy

Louis csak állt némán és próbálta feldolgozni, amit hallott. Egy héttel ezelőtt még bármit megadott volna ezekért a szavakért, de nem merte kérni, hogy Harry mondja el az érzéseit, s ő maga sem mert vallani. Most pedig itt áll előtte álmai netovábbja, hatalmas, szomorú szemekkel mered rá...ezt nem lehet kibírni...

- Hhhogy...hogy mmmondhatsz nnekem ilyet aaazok után, hhhogy....hhhogy... - legszívesebben tombolt volna mérgében, amiért megint cserben hagyták a szavak. Még a hangját is felemelte, ám Harry egy cseppet sem ijedt meg tőle.

- Kimondtam, mert ezt érzem és nem fogom többé titkolni előled. Túl sok mindent hallgattunk már el így is egymás elől.

- Nenennnne! Nne merd eeezt rám hhhárítani, ezezezez... a ppppicsába ... pppp ....hhhhh – a kétségbe esett tehetetlen düh elborította az agyát, karjai önállósították magukat és csapkodtak a szélrózsa minden irányába. Harry tudta, hogy le kell nyugtatnia a gyönyörű fiút és nem látott más megoldást, egy lépéssel közvetlenül elé állt, megragadta Lout a tarkójánál és az ajkaira hajolt. Louis ellenállt, mindkét kezével próbálta ellökni magát, de Harry kivételesen hajthatatlan volt. Amilyen erősen tartotta a tenyerével, olyan gyengéden csókolta. Másik karját a derekára fonta, úgy húzta egészen közel magához, annyira közel, amennyire nem volt már hozzá éppen egy hete.

Louban a lila köd lassan leereszkedett és átadta a helyét a szivárvány színű pillangóknak, akik a gyomrában repdestek, de utat törtek maguknak szerteszét a testében. Tenyere már nem igyekezett mindenáron eltolni magától a szeretett göndör hercegét, lassan végig simított a mellkasán lefelé, majd a derekához érvén köré fűzte őket. Harry nyelve az ajkait simogatta, nem erőszakoskodott, hogy engedje be, egy idő után azonban Louis semelyik testrésze nem volt hajlandó az agyára hallgatni, száját enyhén kinyitotta és nyelve hegyével Harryét kereste. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel mindkettőjükből, mikor végre úgy csókolták egymást, ahogy mindig is akarták. Igaz szívvel, őszinte szerelemmel.

Harry kezdeményezte a csókot és ő is hagyta abba, remegő ajkait lassan elhúzta Louis-éiről. Szemeit lehunyta néhány pillanatra és még kiélvezte az apró remegést a torkában. Tudta, hogy meg kell szólalnia, de olyan jó volt így...

- Harry... - suttogta Lou miközben enyhített ő is a szorításon a fiú derekán.

- Szeretlek, Lou. És tudom, hogy ez nem old meg semmit, de nem bírtam ellenállni. Beszélj velem, kérlek, vagy legalább hallgass meg... szeretnék mindent elmondani neked. És utána rád bízom a döntést, de tudd, hogy semmi nem fog eltántorítani. Harcolni fogok érted.

- Aaaz előbb mmmég nnnem ezt mmmondtad – akadékoskodott Lou.

- Tudom. De azóta megcsókoltalak és tudom, hogy te is érzel irántam, akkor is, ha most dühös vagy rám teljes joggal. És ha kell, még elmondom százszor is. Szeretlek, Louis.

- Iiiiigen.... - dadogta Lou. Lehunyta a szemeit és hagyta, hogy Harry vallomása átjárja a lelkét, hogy az erein át eljusson minden sejtjébe, minden idegvégződésébe. Erősen koncentrált, nagy levegőt vett, aztán kifújta. Aztán újra belélegzett egy literrel több oxigént, mint amit a tüdeje kapacitása elbírt.

- Szeretlek, Harry – dőlt ki végre Louis-ból is hibátlanul, gyönyörűen, ahogy annak lennie kell.

Harry szemei újra hatalmasra tágultak a tökéletesen kiejtett mondat hallatán. Alig mert hinni a fülének. Lou nemcsak hogy szerelmet vallott neki, de dadogás nélkül tette mindezt. Boldog mosolyra húzódott a cseresznyepiros száj, és Lout megint csak megigézték a bájos gödröcskék.

- De... - kezdte Louis.

- Tudom. Nem ilyen egyszerű, nem is hittem. És nem is vártam. Viszont már tudom, hogy van miért harcolnom és hidd el, Boo, nem adom fel.