Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Tíz

Harry félve nyitott be a zeneszobába, ahonnan a hangokat hallotta kiszűrődni. Bár a kiszűrődés talán nem is a megfelelő szó, hiszen valóságos hangorkán fogadta odabent. Percekig hallgatta a billentyűket mérhetetlen dühvel csapkodó Louis-t, aki nem vette észre őt, mivel a bejáratnak háttal ült. Csak akkor érzékelte, hogy nincs egyedül, mikor sokadszorra aznap végére ért a műnek és neszezést hallott maga mögül.

- Hagyj most, anya, kérlek – szólt hátra, fel sem nézve. Öklével rácsapott a pianinóra, amivel egy nagyon durván disszonáns hangkombinációt nyöszörgött ki magából szegény hangszere. Fejét még lejjebb hajtotta és mérgesen fújtatott.

- Öhm... Lou... - köszörülte meg a hangját Harry, akit teljesen lenyűgözött, hogy újra hallotta Louis-t folyékonyan beszélni, még ha csak pár szót is. Még ha nem is neki szólt.

- Ha... Harrry – pattant fel Lou a kis kör alakú székről. Haja izzadt volt, csapzott, arca vörös kifejtett erőtől és az érzelmek kavalkádjától, ami lezajlott benne. Az egész napja egy totális mess volt, kezdve Zayn nyílt fenyegetésével, azzal, hogy megette a reggelijét, ezzel újabb problémát okozva akaratlanul is. Aztán Harry, aki egyre fontosabb és fontosabb lett neki minden egyes nappal. És az egyértelmű elutasítása, bármilyen kedvesen és kíméletesen vezette is elő... Pedig milyen szép pár lehettek volna... ő igazán a csillagokat is lehozta volna érte. Persze ha még elérné őket... De már rég nem sikerült elkapnia egyet sem... Nem okolhatta ezért Harryt, tökéletesen megértette, hogy nem akar egy ilyennel kezdeni, de attól még fájt. Piszkosul fájt. Gyűlölte, hogy eztán már sosem lehet normális élete és normális kapcsolata. Szerette volna a szívét is eltemetni a lába mellé, talán anélkül is lehetne élni. Ki tudja?

És most mint derült égből a villám, itt áll előtte a fiú kissé megilletődötten, de vajon mit keres itt? Soha nem járt még náluk, azt sem gondolta volna róla, hogy idetalál, bár egyszer elmesélte neki, hol lakik. Csak nem hitte, hogy Harry meg is jegyezte.

- Hát...te? Mmmit... - kezdte a kérdést, mire Harry félbeszakította.

- Arra gondoltam, talán lenne kedved eljönni velem ... valahova... - nyögte ki gyorsan, mielőtt inába száll a bátorsága – tudod, szerintem elég jó barátok lettünk és tudom, hogy szinte sose mozdulsz ki és akkor arra gondoltam, talán van olyan hely, ahol nem kell sokat beszélni és menni sem, a lábaid miatt és két dolog is az eszembe jutott, de nem tudom, mit szólnál hozzá, szóval ha nem, azt is megértem, csak... - darálta, erősen kerülve a szemkontaktust. Louis csak megbabonázva nézte, ahogy egyik lábáról a másikra áll és vissza, tekintete mindenfelé jár, csak épp rá nem néz és az egész olybá tűnik, mintha nagyon gyorsan szeretne túl lenni az egész meghívósdin, de valahogy belegabalyodott a magyarázkodásba. Tudta ő is, hogy a hangsúly a „barátok" szón van, mégis ki akart bújni a bőréből, hogy Harry gondolt rá és fel akarja vidítani.

- Mmi az a két dddolog? - kérdezte megenyhülve. Harry észbe kapott, hogy kissé terjengősre engedte a mondandóját, csak épp a lényeget nem fejtette ki.

- Mozi vagy peca – vágta rá gyorsan.

- Pecaaaa? - csillant fel Lou szeme. Világ életében imádott horgászni, de mióta az édesapja elhalálozott, nem volt kivel mennie.

- Öööö...nem muszáj, csak gondoltam...

- Iiiimádok pecázni – mosolygott – cccsak a cuccaim... lehet, hhhogy most mmmozi, és mmmajd egyszer peca? - nézett a göndör fiúra lényegesen vidámabban, mint pár perce.

- Persze – mosolyodott el Harry is. Azt úgyis jobb hajnalban kezdeni – és mit nézzünk meg?

- Hát...ööö... Oroszlánkirály? - szegte le a tekintetét szégyellősen Louis. Mióta szerette volna már látni, de ahogy kimondta, egyből félni is kezdett, hogy nyálasnak fogja tartani Harry. Ő azonban majd' hogy ki nem ugrott a bőréből.

- Wahuuu, ha én választhattam volna, akkor is erre mentünk volna – gyönyörű arca ragyogott a kisfiús boldogságtól, Louis rossz kedvét pedig elfújta a szél. 

¤¤¤¤

A film csodás volt, mindkét fiút mélyen megérintette. Harry még egy kósza könnycseppet is morzsolgatott kifelé menet a teremből. Olyan bájos volt, Lou szívesen átölelte volna, de mivel tisztázták a határokat, nem tette.

- Kkköszönöm, hogy elhívtál, én... van kkkedved inni vvvalamit? - vetette fel az ötletet, mintegy hirtelen, bár az igazság az volt, hogy már a mese eleje óta ezen gondolkodott. Csak remélni merte, hogy ha arra kerül a sor, ki is meri majd mondani.

- Miért is ne? - felelte Harry – akkor ne menjünk ki, itt is vannak bisztrók, üljünk be valamelyikbe – mondta és már kereste is a szemeivel, hogy melyik tűnik elég kultúráltnak és nem túl zsúfoltnak. A Sid's-re esett a választás, ott már járt, elég gyors volt a kiszolgálás és csak nagyon halkan szólt a zene, ami megkönnyítette némiképp a kommunikációt. Harry el sem tudta képzelni, hogy egy zajos helyen hogyan lehet nyugodtan beszélgetni, márpedig ha az ember beül valahová, akkor valószínűleg azt szeretne. Ha hangos zenére vágyna, diszkóba menne. Nem?

Kerestek maguknak egy csendes kis boxot, aztán megrendelték az italaikat. Harry egy kólát kért, Lou pedig ásványvizet. A pincérnő kedvesen mosolygott rájuk és ezzel megadta az alaphangulatot a kicsit döcögős, de annál tartalmasabb beszélgetésnek.

- Lou...már akartam kérdezni...hogy van az, hogy anyukáddal nincs problémád, ha beszélni kell? - kellemetlen volt feltenni a talán túl személyes kérdést, de Harryt már a darazsas baleset óta érdekelte a dolog.

- A cccsaládom...velük megy. Ez...nnem... ez... én tttudok bbbeszélni, csak a fejem...nem enged... - Lou mérgesen rázta meg a fejét, mintha ezzel eltüntethetne minden zavaró tényezőt, minden ocsmány gátat, ami akadályozza. Harry kezdte kapiskálni, miről is lehet szó, bár még nem találkozott ilyesmivel.

- Van ennek köze a lábadhoz? Jaj...bocs, ha sokat kérdezek, csak szeretném megérteni...

- Nnnem baj. És igen. Cccsak ahhoz van köze. Anyáékkal mmmegtanultam elengedni ezt.

- Mármint akkor azokkal van baj, akiket kevésbé ismersz?

- Igen.

- De Lou...akkor lehetséges, hogy egyszer majd másokkal is...velem is fogsz tudni úgy beszélni? Lehet? - Harry hirtelen jött lelkesedéssel vetette magát a témára, teljesen feldobta a lehetőség, hogy egyszer hozzá is dadogás nélkül tudhat majd szólni a kék szemű fiú.

- Nnnem tudom – felelte Louis őszintén – Niallel megy.

- Ki az a Niall?

- Eeegy ír srác, a bbbbátyám, Lionel bbbarátja. Vvvele egy ideje már nnincs gond.

- De hát ez fantasztikus, Lou! Akkor csak annyi kell, hogy több időt töltsünk együtt és jobban megismerj és volt dadogás, nincs dadogás! - Harry annyira belelendült a témába, hogy észre sem vette, hogy felemelte a hangját és a fél kocsma őket nézi. Louis rettenetesen kellemetlenül érezte magát, nyakát egészen behúzta és csak az asztalt bámulta, miközben a szívószálába kapaszkodott.

- Jaj... - szégyellte el magát Harry, mikor rádöbbent, mennyire elragadtatta magát. A kínos csendben bűnbánóan nézett Loura – ne haragudj, túlzásba estem – szabadkozott. - Csak annyira bírlak és olyan jó lenne... - nem folytatta, mert megint csak valami kellemetlen csúszott volna ki a száján és nem akarta Louis-t még jobban megbántani. Igazából egyáltalán nem akarta.

- Sssemmi baj. Mmmmajd dolgozunk rrrajta – felelte Louis és biztatóan nézett szépséges fiúra, akivel ezek szerint sokkal több időt fog tölteni ezentúl.

Csók, drágáim!
Ma egy kis Falling. Nem is fűznék hozzá semmi egyebet, legyen az a ti dolgotok ma 😍
Szeretettel:
Gotti
xx