Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Négy

Véget értek az osztályfőnöki órák, így Louis válláról is lekerült a teher, hogy bármikor kérdezhetik akár az osztálytársai is. Ezek szerint Claire beszélgetése az igazgatóval nem terjedt ki mindenre, hisz valóban tisztelettel és szeretettel fogadták, de jó néhányan nem tettek lakatot a szájukra, pláne szünetben, mikor körbeállták és egymás szavába vágva tudakolódtak.

- És milyen a Wembley-i gimi? Ott is ilyen vaskalaposak a tanárok?

- Vannak arra jó kis bögyös csajok?

- Vannak arra helyes fiúk?

Louis azon gondolkodott, hogy mit gondolhatnak ezek a srácok, Wembley alig pár kilométer, szintén Londonban van, mégis mitől lenne ott kevesebb vagy éppen több bögyös csaj, helyes fiú...kicsit úgy érezte magát, mintha azt gondolnák róla, egy másik városból, esetleg másik országból érkezett volna közéjük. Annak viszont kifejezetten örült, hogy volt bennük annyi tapintat, hogy nem kérdezgették az állapotáról. Miután észrevették zárkózottságának fizikai okát, szép lassan elpárologtak és Louis fellélegezhetett.

- Nyugi, mindig ilyenek, nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad. Csak erőt gyűjtenek – kuncogott Harry a mellette levő széken – na gyere, megmutatom, hogy jutsz el a biosz előadóba.

- Kkköszi – állt fel Lou is és követte, legalábbis megpróbálta, Harry öles lépteit aki már a lépcsőfordulónál járt, mikor visszapillantva észrevette, mennyire lemaradt mögötte a fiú. Feltűnés nélkül lassított, hogy időt adjon Lounak arra, hogy utolérje.

- Ez lesz az – mutatott egy dupla szárnyú ajtóra Harry – én emelt bioszra járok, úgyhogy nem itt leszek, de ha akarod, eljövök érted óra végén és elkísérlek a kantinba.

- Ammm...asszem mmmmegtalálom – felelte Lou. Kissé feszülten lépett be a terembe, elveszettnek és magányosnak érezte magát a göndör fiú nélkül. Mérges is volt magára emiatt, hisz alig pár órája kerültek egymás mellé, nem kezdhet máris kötődni hozzá... mérgesen rázta meg a fejét és elfoglalta az egyik üres széket a lehető legtávolabbi sarokban.

¤¤¤¤

- Hazzus, várj! - loholt Zayn a göndör fiú nyomában.

- Mit akarsz megint? - fordult meg indulatosan – szerintem elmondtam mindent, amit akartam.

- Te lehet, hogy igen, de én nem – felelte Zayn.

- Ó tényleg? És miből gondolod, hogy érdekel? Különben is hol a slepped? Klotyóra se mész nélkülük, itt várnak a sarkon? - kérdezte Harry szarkasztikusan.

- Ehhez semmi közük. Ez csak rád és rám tartozik – mondta Zayn meglepően nyugodtan – Figyelj, ez...bonyolult. Szeretnék mindent elmagyarázni, szeretném, ha megértenél. Én tényleg szeretlek – nézett a fekete fiú már-már könyörgően a smaragdzöld szemekbe.

- Neked fogalmad sincs, mi az, szeretni valakit. A te szerelmed önző, csakis a saját érdekeidet nézed mindig. Mindig mindennek úgy kellett történnie és akkor, amikor te akartad, de hol voltam ebben a kapcsolatban én? Csak egy trófea voltam, egy dísztárgy, amit előkaphattál, ha kellett. És tudod, én rendben is lettem volna ezzel, mert veled ellentétben én tényleg szerelmes voltam.

- Csak voltál? - kérdezte Zayn ijedten.

- Igen. Tudod, mikor hallottam Barnaby nyögéseit alattad, az kurva gyorsan kiölt belőlem minden érzelmet.

- Neee, Hazzuuus, kérlek....ő nem jelentett nekem semmit, még csak nem is...

- Ő nem? És ki igen? Aaron? Jonas? Fletcher? Rick? Egyikük sem? - Zayn lesápadt és hirtelen csak egy halvány nyiffantásra telt tőle.