Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Negyvenhárom

- Tűnjetek el a francba! - kiáltott ki Liam a percek óta az ajtaján dörömbölő Lionelnek és Niallnek.

- Nem, amíg ki nem nyitod! Kibaszottul beszélnünk kell! - kiabált vissza Lio.

- Hát beszéljetek! - morogta cinikusan Liam.

- De veled, a fene egyen már meg! Nyisd ki vagy biz'Isten betöröm! - ordította Lionel, miközben kitartóan, de annál idegesítőbben ütötte az ajtót az öklével. Liam egy idő után feladta és kénytelen-kelletlen beengedte a hívatlan látogatókat. Lio elborzadva nézett végig testvérén, akin mintha egy teherautó gázolt volna át, úgy nézett ki.

- Mi a bánat van veled, ember? - kérdezte aggódva.

- Semmi különös. Kicsit átalakítottam a lakást.

- Gyönyörű lett – jegyezte meg Niall – olyan minimál... van olyan bútordarabod, ami egészben maradt?

- Nagyon vicces vagy – húzta el a száját Liam – Mit akartok?

- Tudni, hogy ki az, akinek a karjáról a képet küldted reggel – mondta Lio.

- Nem mindegy? - vágott vissza ingerülten Liam.

- Nem! Most láttam csak, mert hosszúztam, és Ni akkor mutatta, mikor hazaértem. Liam, ezt a kart ezer közül felismerem! Ő volt, aki megmentett mikor elraboltak!

- Tudom – bökte oda Liam. Levetette magát az egyik épen maradt székre és az összefont ujjait a térdei közé fogva dőlt előre.

- Zayn volt az – nyögte ki végül – megtaláltam a sebhelyet is rajta.

Lio és Niall döbbenten néztek egymásra.

- Jól hallottam? Zayn???

- Igen. Nem akarta, hogy tudjuk.

- De miért nem? - nézett még mindig értetlenül Niall.

- Mert azt hittük volna, hogy így akarja magát visszakönyörögni. Mert a zsaru elmondta neki, hogy őt gyanúsítottátok először. Mert csak segíteni akart. Önzetlenül... - csuklott el Liam hangja.

- Jézusom... ez...akkor kibékültetek? - kérdezte Lionel.

- Úgy nézek ki? - vágott vissza Liam mérgesen.

- El kell mennünk hozzá, meg kell köszönnünk neki, el kell mondanunk neki, hogy...

- Nem kíváncsi rá, Lio. Nem akar látni többet.

- Hát azt nem ő dönti el! - csattant fel Niall – Igenis elmegyünk hozzá és beszélünk vele, de előbb elmeséled, hogy mi történt és miért vagy így szétcsapva.

- Addig úgyse hagysz békén, igaz? - nézett fel Liam.

- Na ennyit már legalább megtanultál – vágta rá Niall.

- A városban szedtem össze tegnap, megint verekedett. Alig volt magánál. Felhoztam ide, reggel, mikor felébredt, addigra már tudtam, mert az üzeneted után megkerestem a heget. Elküldött a francba. Aztán szerelmet vallottam neki, de nem hitt nekem. Aztán behúztam neki egyet... és akkor elment.

- Gratulálok, gyönyörű szerelmi vallomás lehetett az öklöddel az állán... esküszöm, te nem vagy normális! De miért ütötted meg?

- Szándékosan provokált. Ecsetelte, hogy mennyire élvezte, mikor bántotta Lout. Azt akarta, hogy megüssem...

- Na jó ebből elég volt. Nem mondom, hogy nem akadtam ki, hogy ő volt, mert rá sose gondoltam volna. Igaza van, a legrosszabbat feltételeztük róla mindvégig. Hozzáteszem, okkal. De visszaadta nekem az életem értelmét és ezért örökre hálás leszek neki és ezt el is fogom neki mondani, ha tetszik, ha nem. Ki jön, ki marad? - pattant fel Niall és már indult is a kijárathoz. Mindketten vele tartottak.