Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Harminchárom

🔞

- Doktor úr, azt hiszem, valami komoly bajom van, megvizsgálna, kérem? - a páciens hangja reszketeg volt, tekintete feszültséget sugárzott.

- Természetesen, fiatalember, ezért vagyok itt. Mi a panasza?

- Én...alig kapok levegőt és a szívem mintha ki akarna ugrani a helyéről.

- Értem. Még valami?

- Igen, a kezeim remegnek és ... nagy a baj, doktor úr?

- Mindjárt meglátjuk, először is meg kell, hogy vizsgáljam. Adja a kezét! - a fiú kinyújtotta a bal kezét az orvos felé, aki kitapintotta a pulzusát. Homlokát ráncolva nézett hol az órájára, hol a fátyolos szemekbe – Ez bizony szapora, jócskán a normál érték felett... a kezét felcsúsztatta a fiú karján át a válláig, majd a nyakát tapogatta körbe.

- Nem tapasztalok semmi kórosat, nyirokcsomók rendben, a pajzsmirigye sem nagyobbodott meg. - a finom ujjak hátracsúsztak a kliens tarkójára - Nézzen a szemembe, kérem! - a fiú tette, amit a jóképű orvos kért, közben már szédülni is kezdett, a torka pedig teljesen kiszáradt.

- Fiatalember, a pupillái olyan tágak, hogy csoda, ha lát valamit egyáltalán. Drogozik? Halljam!

- Mi? Nem, dehogy! Én soha...

- Nagyon helyes. Ne is tegye. Nézzük csak, mit árul még el nekünk a teste... nahát, fél tőlem? Vagy mitől lett hirtelen még izgatottabb?

- Nem tudom, talán...talán a fehér köpeny teszi... vagy hogy olyan kegyetlenül jól áll önnek...annyira...

- Ne személyeskedjünk, ha kérhetem! Ön soron kívüli időpontot kért súlyos tünetekkel, hagyja, hogy végezzem a dolgomat – dörmögte a doki.

- Rrrendben... bocsánat...

- Jó fiú... Meg szeretném hallgatni a mellkasát, vegye le a felsőjét! Szeretné, hogy segítsek?

- Igen...azt hiszem, az jól jönne, köszönöm – a fiú valóban képtelen lett volna egyedül megszabadulni az ingétől, annyira remegtek a kezei, hogy félő volt, még a gombokat sem találja meg. Felült a vizsgáló ágyra, ott várta, hogy a doki végre felállítsa a diagnózist.

- Egészséges, arányos testfelépítés, légtartó tüdők, mája, lépe nem nagyobb...érzékeny valahol, ahol megérintem?

- Igen...ahm... mindenhol...
- Hm...érdekes...
- Doktor úr én... nem kapok levegőt...el fogok ájulni!

- Neeem nem, azt nem hagyjuk. Az én tüdőmben van elég oxigén, jut belőle mindkettőnknek – mondta az orvos. Ujjaival megemelte a fiú arcát és a száját az övére tapasztotta. A fiú felnyögött és a doki nyakába kapaszkodott, aki addig nem távolodott el tőle, míg biztos nem lehetett benne, hogy most már rendben lesz.

- Köszönöm – suttogta a fiú – Jézusom, lehetséges, hogy megfertőztem? - kérdezte ijedten – Az ön pupillái is kitágultak és látom, hogy reszket...

- Ne törődjön velük, ezek csak szimpátiás tünetek – lihegte a doktor.

- Értem... kérem... meg tud gyógyítani?

- Valószínűleg. Azt gyanítom, hogy a probléma hormonális. De hogy biztosra menjünk, vegyük le a nadrágját is... így rendben. Feküdjön le, maradjon nyugodtan, lazítsa el az izmait... ez a dudor eddig is itt volt?

- Milyen dudor? Te jó ég... nem... akkor keletkezhetett, mikor elkezdtem produkálni a tüneteket...

- Ez csak a teóriámat igazolja, fiatalember, úgy tűnik, a Leyding sejtjei, amik itt, ebben a két formás kis golyóban találhatók – tapogatta meg finoman a rövidke szőrrel borított heréket - kicsit túltermelték a tesztoszteron nevű hormont. Az a kis galád felelős a teljes tünetegyüttesért. A jó hír az, hogy jól reagál az invazív kezelésre, a halálozási arány pedig elenyésző...Ha szeretné, most azonnal meg is kezdhetem a kezelést...