Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Huszonhét

🔞

- Valami egészen elképesztően gyönyörűen játszol, Lou. Én nem ismerem annyira a klasszikus zenét, de ezeket a darabokat a szívemben érzetem, ahogy átadtad őket, az lehengerlő. Mintha minden gondolatod és érzésed bennük lenne... Azt például, amit négyszer adtál elő, mindig másféleképpen, olyan...- Harry Lou mellett ült a fiú ágyán. Mint két karót nyelt mimóza, úgy festettek egymás mellett, egyikük sem mert közelíteni a másik felé. Harry mert megígérte, Lou pedig mert megígértette.

- Igen, aaaz... mikor milyen kedvem volt épp. Aaanya mindig azt mondta, nem kell, hogy mmmegszólaljak, elég, ha játszom...

- Pontosan ezt érzem én is - vágott közbe Harry.

- Úgyhogy később, mikor nem tudtam megszólalni, játszottam. De annyira zavart, hogy a pedál...hogy abbahagytam. Egyszer csak felálltam és többet nem mentem a zongora közelébe sem.

Harry elképzelni sem tudta, vagyis inkább nem akarta, milyen borzalmasan bezárva érezhette magát Louis a saját lelkébe, mikor mindkét formát, ami hivatott lett volna kifejezni azt, ami benne lejátszódik, egyszerre vesztette el.

- Hogy sikerült végül mégis megtanulnod újra beszélni? - kérdezte Harry.

- Nnem kellett megtanulnom, nem a beszédkészségemet vesztettem el, csak az aaagyamban volt egy gát, azt kellett feloldani. A pszichológusok ssssorra kudarcot vallottak, szóval anya nem vitt el többet. Azt mondta, ő így is szeret és azt adta nekem, amire a legnagyobb szükségem volt. Időt. Tttürelmes volt és a bátyáim is. Nem erőltették, nem várták el minden nap, hogy mmmegmutassam, mennyit fejlődtem. Rám bízták és egyszer csak sikerült. A bátyáim vitáztak és nem bírtam ki, hogy el ne mondjam, mmmmindketten tévednek - mosolyodott el Louis. Harry esküdni mert volna, hogy hirtelen az ég is kiderült odakint és a Nap egészen biztosan sokkal fényesebben sütött, hisz rögtön melegebb is lett a kis szobában.

- Két bátyád van...

- Igen, Lio, akit délután láttál és Liam, akit tulajdonképpen ugyanaz. Ikrek.

- Értem... és... Brian? - kérdezte óvatosan Harry. Nagyon szeretett volna többet tudni Lou egykori fiújáról, hisz eddig csak annyit tudott róla, hogy létezett. Lou felsóhajtott és egy pillanatra lehunyta a szemét. Már nem fájt annyira, mint akkor, mikor úgy érezte, vége a világnak, de még mindig nem volt egyszerű beszélnie róla.

- Egy ssssuliba jártunk, de más osztályba. Kilencedikben jöttünk össze, ő volt az első barátom. Éltanuló, élsportoló, ccccsodaszép és még meleg is. Tökéletes - húzta el a száját keserűen Lou. - Csaknem két évig jártunk, mikor nekem jött a tábor, ő épp a szüleivel nyaralt Mmmmallorcán. Nem szakították meg a nyaralást, miért is tették volna... aztán egy hét múlva, mikor hazajöttek, Brian bejött mmmeglátogatni. Azt hitte, alszom. És valóban, olyan félkómás állapotban voltam, mindent észleltem mmmagam körül, de nem tudtam reagálni. Hallottam, ahogy beszívta a levegőt és benn tartotta. A csonkom kilátszott a pléd alól. Gondolom, kitakartak, mert meleg volt. Nem szólt ssssemmit. Oda se jött hozzám, sarkon fordult és elment. Soha többet nem láttam. Utána akartam szólni, hogy ne menjen el, hogy szeretem, de kkképtelen voltam. Csak feküdtem ott és... - Lou nem tudta folytatni. Mindkét kezét ökölbe szorítva próbálta visszatartani a csalódás könnyeit. Harry pedig nem tudta tovább tartani magát. Átölelte a megtört fiút, két kezét a vállaira téve húzta magához közel.

- Sajnálom - lehelte a nyakába - úgy sajnálom, Lou... - hangja őszintén csengett annak ellenére is, hogy ha akkor Brian nem lép le, ők most nem ülhettek volna így itt.

- Elmúlt - ennyit válaszolt csak Louis. Aztán csak élvezte Harry ölelésének melegét. Hosszú percekig hallgattak, s végül megint Harry volt, aki megtörte a csendet.