Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Tizennégy

- Azt hhhittem ... hhhogy ... kibékültetek... - súgta Louis Harry nyakába. Hangján érezhető volt az eddigi aggodalom, ami talán most enyhülést nyerhet.

- Micsoda? Dehogy! Sohasem békülnék ki vele és ezt ő is tudja - Lou akkorát sóhajtott, hogy Harry beleborzongott a forró ajkakon át kiáramló levegő érintésébe. Kénytelen volt eltávolodni egy kicsit a kék szeműtől és a szemeibe nézni. Mindezt úgy tette, hogy a derekát továbbra is ölelte a karjaival.

- De egyáltalán honnan tudtad, hogy nála voltam?

- Ttttőle... - hajtotta le a fejét Lou szégyellősen - mmmármint hhhallottam, hogy mmmondta valakinek... - helyesbítette magát azonnal.

- Értem. Hát biztos lemaradtál a végéről, vagy ezt nem említette ő sem, a lényeg, hogy semmi sem változott köztünk - mondta mosolyogva Harry és Lou iszonyatosan szerette volna megkérdezni, hogy őköztük viszont változott-e bármi... a göndör még sosem ért hozzá, hacsak nem volt muszáj, most viszont még mindig a karjaiban tartotta, amitől Louis gyomrában táncolni kezdtek azok a bizonyos pillangók.

- Menjünk be, lassan csengetnek - köszörülte meg a torkát Harry és a bejárat felé terelte a szinte lebegő Louis-t. Az osztályterem már majdnem tele volt, mikor beléptek, de fenntartották nekik a szokásos helyüket. Igazából a legtöbben mindig ugyanott ültek, de ez nem volt előírás, vándorolhattak a diákok a tantermen belül, ha akartak. Ők nem akartak...

Harry a könyveit pakolta éppen kifelé, mikor Lou felnézett és tekintete összetalálkozott Zayn csokoládé barnáival. Nem tudott belőlük kiolvasni semmit, a fiú arca teljesen kifejezéstelen volt, és Louis nem tudta eldönteni, ez jó vagy rossz jel-e. De abban a pillanatban nem is akart foglalkozni vele. Harry ott volt mellette és nemrég még a karjaiban tartotta, ez olyan földöntúli boldogsággal töltötte el, hogy szerette volna az égbe kiáltani. Persze dadogva a kiáltás sem hangzik túl jól...

Semmi különös nem történt az órán, végighallgatták Mr Chambers előadását a modern kori angol irodalom legnagyobb alakjairól. Nagy szerencséjükre nem is aludtak el, úgyhogy minden a legnagyobb rendben ment és így maradt ez egész nap.

Utolsó előtti órájukon ültek már, mikor megrezzent Lou telefonja a zsebében. Lioneltől kapott egy üzenetet, amiben azt írta, iskola után ne induljon semerre, érte megy és hazaviszi. A fiút leverte a jéghideg veríték a szűkszavú üzenettől. Biztos volt benne, hogy Niall nem bírt magával és elárulta Lionak, hogy mi történt tegnap. Akkor pedig neki annyi, mert bátyja nem fogja ilyen könnyen annyiban hagyni a témát.

Egyébként is szívesebben sétált volna haza Harryvel, bár erre még nem merte megkérni. Nem tudta, mi is történik most, és bár nagyon furdalta a kíváncsiság, egyben félt is a választól. Hogy valamit félreértett, vagy Harry ezt csak az ő megnyugtatásáért tette... igazából a lehetséges válaszok száma közelített a végtelenhez, de egyetlen egyben sem merte azt remélni, hogy Harry valamiképp viszonozza az érzéseit.

¤¤¤¤

- Aaaakkor szia, Hhharry - köszönt el szíve göndör hercegétől Louis.

- Szia, Lou... khm... mondd... nem akarnál sétálni egyet hazafelé? Velem... - Lou azt hitte, nem jól hall. Valóban azt kérdezte tőle a zöld szemű angyal, hogy hazakísérheti-e?

- Ssssajnos nem lehet, a bbbátyám, Lllio értem jön. Én pedig nnnagyon...- Lou kínlódott. Most először kapott ilyen ajánlatot és vissza kell utasítania... a szíve szakadt meg. Már azon volt, hogy ír Lionak, ne jöjjön, de ekkor Harry újabb ötlettel állt elő.

- És ha átmennék később? Csak dumálni, tudod. Mondhatnám, hogy vegyük át a matekot, de úgyse érdekel, gondolom, téged se - mosolygott szélesen. Lou szíve pedig eltelt melegséggel.