Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Kettő

Harry úgy érezte magát, mint akit csőbe húztak. Basszus, ez egy ... mekkora gáz már... - gondolta magában. Észrevétlenül körbekémlelt, Claire-t kereste a szemeivel, csakúgy, mint Louis, de egyikük sem járt sikerrel, a nő felszívódott. Harry mintegy beletörődve a sorsába sóhajtott egyet és próbálta a helyzetből kihozni a maximumot.

- Új vagy itt? - kérdezte – Még sose láttalak.

- Aaahha – jött az erőltetett válasz. Nyilván a fiú sem szerette volna folytatni ezt a beszélgetést, legalábbis a lehajtott feje, az idegesen rángó lábai, az ujjait tördelő kezei erről tanúskodtak.

- Melyik évfolyam? - próbálkozott Harry újra közben nagyot kortyolt az almalevéből, aminek az ízét most nem nagyon tudta a megszokotthoz hasonlítani.

- Uuu...utolsó. Mr Chambers ooo...ooosztálya. - Louis már rég gyűlölte a beszédhibáját ennyire. Itt ült előtte ez a helyes srác, próbálkozott szóba elegyedni vele, ő meg mindent elront ezzel a kicseszett dadogással. Szeretett volna, ó igen, nagyon szeretett volna több mindent megtudni róla, dumálni vele csak úgy bármiről, ami eszükbe jut, de a teste és az elméje elzárkózott, nem voltak hajlandóak segíteni neki ebben. Érezte a göndör fiú zavarát és meg tudta érteni. Nagyon is. Ki akarna megismerkedni egy ilyen szerencsétlenséggel...ugyan már...

- Hm...akkor osztálytársak leszünk – állapította meg Harry. Lou szívének egyik fele repesett, hogy ezek szerint gyakran fogja látni majd, ugyanakkor azt is tudta, hogy kész katasztrófa lesz az egész és a fiú hamar fel fogja adni, ahogy eddig mindenki, aki megtapasztalta a fogyatékosságát. Nem véletlen, hogy kizárólag interneten beszélgetett és csakis írásban, úgy ment minden gördülékenyen. Arctalan, névtelen emberekkel, akiknek kiönthette a szívét és nem ítélték el a negatív hullámai miatt, hisz abban a közösségben mindenkinek megvolt a maga keresztje.

- Aaaz jóóó... - nyögte ki végül, alig erősebben egy egér cincogásánál. Eleve vékony, magas hangja volt, bátyjai gyakran ugratták azzal, hogy biztos lánynak készült és csak közben gondolta meg magát a természet. Sokszor ő maga is azt kívánta, bár úgy maradt volna, ha lánynak született volna, minden sokkal egyszerűbb lenne. Egy gyámoltalan, félénk lány csak felkelti a fiúkban az érdeklődést és a védelmező ösztönt, de egy ilyen szerencsecsomag...

- Gyere, táncoljunk – pattant ki a mentő ötlet Harry fejéből. Nagyon büszke volt magára, hogy ez az eszébe jutott, hisz a parketten mindenki elengedheti magát és beszélgetni sem kell. Fel is pattant nyomban nem törődve Lou ellenkezésével, kézen fogta és húzni kezdte a többi táncoló felé. Már csaknem félúton jártak, mikor megérezte, hogy Lou visszafelé rángatja magát, próbálja a kezét kiszabadítani az erős fogságból, de a még szembetűnőbb dolog, mikor hátranézett, az a fiú erősen billegő járása volt. Szájtátva meredt Loura, aki önnön szégyenében megsemmisülve, lángoló arccal állt előtte.

- Bocs, nem tudtam...fáj? Vagy ...

- Nnnem ez...régi – vallotta be Louis.

- Ahh...oké. Figyelj, azt hiszem, nekem lassan mennem kéne, akkor hétfőn találkozunk a suliban. Szia! - köszönt el sietősen és a kijárat felé igyekezett. Lou csak állt az asztalok és a parkett között és már tudta, ez az év sem lesz könnyebb, mint az előző volt...

¤¤¤¤

Harry úgy iszkolt kifelé, mint akit kergetnek. Jééézus, egy igazi kripli...és az osztálytársunk lesz...csodás...Már csak abban reménykedett, hogy amilyen szerencsésen megúszta a találkozást Zaynnel, úgy Lou anyjával sem fog összefutni kifelé menet. De azért túl sokat ne kívánjunk egyszerre...

- Feladta... - nézett csalódottan a nő Harry zöld szemeibe. Tudta ő, hogy nem várhat nagy csodát, de mégis valahol mélyen élt benne a remény, hogy ez a fiú más. Azt súgták az ösztönei, hogy vele kell megpróbálnia, de talán csak olyan nagyon szerette volna...Azt is tudta, hogy nincs joga ezt a fiú fejére olvasni, de annyira csalódott volt...és annyira fáradt. Sosem mutatta volna Louis-nak, de őt ugyanúgy megviselte ez a három év, mint a gyermekét. Hisz melyik anyát nem törné össze, ha a fiát hónapokig csak egy kórházi szobában látogathatná, hogy aztán hazatérve egy teljesen más, egy bezárkózott, megkeseredett, életunt fiút kapjon vissza. Őszintén, szívből bízott abban, hogy a környezetváltozás jót fog tenni neki és ez a gimnázium annyira ígéretesnek tűnt... Nem, nem adhatja fel ilyen könnyen, harcolnia kell, harcolni fog Lou jövőjéért!

- Sajnálom, Mrs Tomlinson, de én...nekem ez sok. Megpróbáltam, nem ment, ennyi. Talán valaki más – nézett körül a teremben.

- Nincs szükségem a sajnálatára, Harry, a segítsége kell – mondta határozottan – talán meg tudom győzni valamivel.

- Nem hinném, hogy őszinte legyek. Louis-val nem lehet beszélgetni, járni is alig tud, mégis mihez kezdenék vele? Egyáltalán miért hozzám jött oda, annyi fiatal van még itt.

- Mert magában láttam egyedül azt, hogy képes lenne erre. Nézze, tudom, hogy nem ismerjük egymást és talán riasztó, hogy így leszólítottam és ilyesmit kértem, de Lounak szüksége van barátokra. Néha beszélgessen vele. Higgye el, idővel fel fog oldódni és ha megismeri igazán, rájön, hogy ő egy fantasztikus ember.

- Nos kénytelen leszek, mivel mint kiderült, egy osztályba fogunk járni, és valószínűleg több közös óránk is lesz.

- Dehát ez nagyszerű! - lelkendezett Claire – lehetnének padtársak, akkor minden további nélkül szépen lassan...

- Micsoda? Nem! - fakadt ki Harry – én megtettem, amire megkért, de most már felejtsük el egymást, jó? Nem szeretnék tiszteletlen lenni, de a fia nem az a kifejezett főnyeremény és nekem is megvan a magam baja, ne...

- Száz font. Hetente – Claire még sosem volt ennyire elszánt. Kellett neki ez a fiú és ennek érdekében semmitől nem riadt vissza.

- Tessék??? - vonta fel a szemöldökét értetlenül Harry.

- Adok hetente száz fontot, ha megígéri, hogy foglalkozik Louis-val. Nem kérem, hogy udvaroljon neki, csak legyen mellette néha, olyan elveszett tud lenni..

- Nade honnan veszi, hogy én...hogy udvarolnék?

- Harry...három fiam van. Higgye el, tudom. De ez most nem lényeg, mert nem eladni akarom Lout, csak azt akarom, hogy jól érezze magát. És gonoljon bele, mi mindenre költhetne heti száz fontot. Tudom, hogy ebben a korban az embernek micsoda álmai vannak. Én segíthetek elérni őket, ha maga is segít nekem. Áll az alku? - Harrynek ezernyi kifogás lefutott az agyában, de be kellett ismernie, hogy az összeg jelentősen megdobná a büdzséjét. És ha sikerülne csak a felét félretennie, a tanév végére akár egy használt autóra is futná. Végülis mit kellene tennie érte. Kicsit összeszorítani a fogait és türelmesen megvárni, míg Louis összekaparja a válaszait a kérdéseire. Annyira nem is szörnyű...

- Jó, de sulin kívül sosem és a hétvége is az enyém. És most már nem megyek vissza hozzá, mert az nagyon hülyén nézne ki, kezdjük hétfőn.

- Ez a beszéd! Tudtam, hogy jól döntöttem, mikor magát választottam – ujjongott Claire és egy kézfogással pecsételte meg az alkujukat.

Csók, drágáim!
Tudom, hogy késő van, úgyhogy legtöbben csak holnap olvassátok majd, de azért kiteszem, hátha valaki unatkozik még idefent.
Fogadjátok szeretettel:
Gotti
xx