Negyvennégy

4.4K 241 133
                                    

🔞

- Eljöttél súgta Liam Zayn ajkaira.

- Ühüm – bólintott Zayn.

- Itt vagy – súgta megint.

- Ühüm – bólintott Zayn.

- Foglalt vagyok – mosolyodott el Liam.

- Határozottan – helyeselt Zayn. Liam egy hirtelen mozdulattal magához rántotta a fiút és olyan szorosan ölelte, mintha azt akarná ezzel mondani: Soha többé nem engedlek el! Hosszú percekig csak bújtak egymáshoz, élvezve újra az annyira hiányolt érintés mámorát.

Először csak a szíveik vertek gyorsabban, a vérkeringésük lódult meg, aztán már a levegőt is szaporábban vették. Liam Zayn nyakába hajolt, engedte, hogy a fiú illata betöltse az érzékeit. Egy egészen apró puszit hagyott rajta, de ez is elég volt Zaynnek arra, hogy megremegjen és finoman elhúzódjon. Csak épp annyira, hogy ködfátyolos tekintetével a férfiét keresse. Lihegve bámulták egymást, képtelenek voltak betelni a másik látványával, a tudattal, hogy itt vannak újra egymás karjaiban, ezúttal titkok nélkül, őszintén.

- Vigyél haza – súgta most Zayn és tekintete nem hagyott kétséget afelől, hogy Liam lakására gondolt. Lekászálódott a férfi öléből, megvárta, míg amaz sietős mozdulatokkal az el nem fogyasztott sör árának többszörösét dobja az asztalra, aztán már kint is voltak a csípősen hideg decemberi estében. Liam áldotta az eszét, hogy a közelben parkolt, így hamar el is indulhattak az otthona felé, bár mindketten úgy érezték, nem lehetnek elég gyorsak. Türelmetlenül várták, hogy hazaérjenek és átadhassák magukat a mindkettejüket elemi erővel kínzó vágynak. Az apró érintések, amiket a kocsiban váltottak, csak tovább tüzelték őket, így amikor végre becsukódott mögöttük a lakás ajtaja, semmi sem foghatta vissza őket, hogy egymás karjaiba omoljanak.

Liam egyetlen mozdulattal hámozta ki Zaynt a kabátjából, majd azonnal a pulóvere és a pólója következett. Lángoló tekintettel nézett végig a fiú izmos testén, ami most a szokásosnál is soványabb volt, és zúzódásokkal teli. Félt megérinteni. Nem akart még több fájdalmat okozni neki, ezért egészen finoman húzta végig a tenyerét az olajbarna bőrön.

- Ne merd elfinomkodni, vagy hazamegyek! – ragadta meg a csuklóit Zayn és erőteljesen a testére szorította a kezeit.

- Én csak nem akarom, hogy...

- De én igen. Érezni akarlak, Liam! Érezni akarok mindent, amit adsz nekem! - Szenvedélyesen borult a férfi buja ajkaira, aki azonnal átvette az irányítást a csók felett és nyelvével újra felfedezte a fiú szájának már ismerős ízét. Végre nem kellett visszafogniuk semmit, átadhatták magukat a szenvedélynek, ami egyre sürgetőbben hajtotta őket. Liam kezei Zayn hátán jártak, fel, majd lefelé is, a derekánál elidőztek kicsit, imádattal adózva a két kis gödröcskének a gerince mellett.

- Mmmmmm – morogta Zayn a csókba, el nem válva a férfi ajkairól húzta felfelé a pulóverét, ami alatt a legnagyobb megelégedésére máris a makulátlan bőrt tapinthatta. Szinte izzott a tenyere alatt és Zayn többet, egyre többet akart. Végül csak meg kellett szakítaniuk a csókot, hogy a pulóver lekerülhessen és valahol Zayn ruhái mellett landolhasson a padlón. Liamnek sem volt már ez elég, kigombolta Zayn farmerét, majd az alsójával együtt tolta le róla. Tekintetét szinte fogva tartotta a fiú acél merev farka, mégsem esett neki rögtön, pedig a tenyere bizsergett, a nyála szinte csorgott, hogy hozzá érhessen. Nekitolta Zaynt a tömör faasztal lapjának, majd a hóna alá nyúlva felemelte és felültette rá. Zayn lábai azonnal Liam derekára kulcsolódtak, úgy húzta magához mind közelebb, meztelen merevségét izgatta Liam még mindig nadrággal borított ágyéka.

Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETTحيث تعيش القصص. اكتشف الآن