Falling (Larry, Ziam AU ff) BEFEJEZETT

Harmincnégy

- Te meg vagy húzatva? Komolyan, Liam, szórakozol, ugye? Hol a kandi kamera? - kérdezte Lionel feldúltan. Idegesen turkálta a haját, és fel-alá járkált a nappaliban, ahol iker bátyja lecövekelt. Niall diszkréten csendben maradt, érzékelte, hogy ezt most a két férfinak kell megbeszélnie. Bár inkább hangzott ez egy nagyobb veszekedésnek, mint érett, felnőtt társalgásnak.

- Nincs kandi, tényleg megyek, tesó. Mondtam, mikor hazajöttem is, hogy nem maradok örökre.

- Mondtad, baszki, de azt nem, hogy egyszer csak beállítasz, hogy fél óra múlva lelépsz! Ráadásul kibéreltél egy lakást, szóval joggal hihettem, hogy tovább maradsz pár kicseszett hétnél!

- Az volt a terv - vallotta be Liam.

- Akkor most mi változott? - kérdezte még mindig indulat teljesen Lionel - vávávárj... ugye nem azt akarod mondani, hogy amiatt a kis szartúró miatt? - Liam tekintete beszédesebb volt minden szónál, ahogy zavartan lesütötte a szemeit, annál hitelesebb vallomás nem kellett.

- Én megölöm! Esküszöm, a két kezemmel fojtom meg, a kurva életbe! - tombolt Lionel.

- Hagyd, öcsi! Figyelj! Fontos bevetésre megyek, lehet, hogy akkor is megkerestek volna, ha nem hívom fel őket a múlt héten. Én vagyok az egyik legtapasztaltabb azon a területen, nem tudnak nélkülözni. Valóban nem jelentkeztem volna egyelőre magamtól, de ettől függetlenül is jöhetett volna a parancs.

- Milyen területen? Hová mentek?

- Ezt nem mondhatom el, tudod jól. Mindenesetre pár hétig nem leszek elérhető, szóval... ehh... elhoztam a kocsit, itt parkol a ház előtt, használd, ha akarod. És itt a lakáskulcs is, nincsenek virágaim, nem kell öntözni őket, de ha esetleg egy kis magányra vágytok, nyugodtan használjátok - mosolyodott el Liam.

- Ó hát ez nagyszerű! Elmegy a testvérem, hetekig nem tudok majd róla megint, de legalább hajthatom a kicseszett picsarázó terepjáróját! Annyira boldog vagyok, hogy mindjárt a fene megesz!

- Lio, kérlek...ne nehezítsd meg...

- Ne nehezítsem meg??? És mégis mi a faszomat vársz tőlem, he? Ne haragudjak, arra a kis köcsögre, aki miatt a feje tetején áll minden, fogadjam el, hogy elmész és tudod te is nagyon jól, hogy sose biztos, hogy hazajössz-e...A kurva életbe! A jó büdös kurva életbe! - csuklott el Lionel hangja, mire Liam azonnal mellette termett és meleg, testvéri ölelésbe vonta az összeomlás szélén álló öccsét.

- Visszajövök, tesó. Megígérem - jelentette ki meggyőzően.

- Ajánlom is, mert ha nem, utánad megyek és kinyírlak. Ezt veheted fenyegetésnek!

- Akkor még jó, hogy nem tudod, hová megyek - nevetett fel Liam újra. Tudta ő is, mit élhet át a testvére, hisz számára is végtelenül nehéz volt a döntés. De úgy érezte, nem tehet mást. Zayn a két héttel ezelőtti incidens óta nem jelentkezett, ő azonban nem tudta túltenni magát a történteken, de főleg azon, hogy mindezek ellenére még mindig a fiúra vágyott, erősebben, mint valaha. Képtelen volt elfelejteni a könyörgő tekintetét, a kétségbe esést a vonásain. És képtelen volt elfelejteni az illatát, az ízét, a hangját, ahogyan kérlelte, még, még... Bűnösnek érezte magát, hogy hiába tudja, mennyire nem érdemli meg a fiú, ő mégis érez iránta, ugyanakkor folyamatosan maga előtt látta azokat a szörnyűségeket, amiket Zayn Louval tett, holott csak elmondás alapján tudott róluk.

- Na és Lou? Nincs is itthon, hogy fogsz elbúcsúzni tőle? - kérdezte Lionel.

- Ott voltak anyánál, szóval letudtam mindkettőjüket egyszerre.