"SOSE LESZ BELŐLED HŐS"

46

Reggel az ébresztő zavaró hangjára keltél. Kellemes karamell illat volt. Nem volt semmi rémálmod, végre nem keltél fel egyszer se. Ki nyitottad a szemeid, hogy megkeresd a készüléket ami ezt a rettenetes hangot adja ki. De csak feketeség volt előtted, és a testedet is lefogta valami. Ami hirtelen megmozdult egy morgással kisérve, és az irritáló hang is eltűnt. A derekadra vissza rakta a kezét. El is felejtetted Katsukit. Felnéztél rá a szemei még mindig csukva voltak. Neki támasztottad a homlokod a mellkasának és szippantottál egy nagyot kellemes illatából. De gyorsan elrántottad a fejed. ~Mit csinálok?~

-Katsuki! Kelj fel, elkésünk a suliból. Neked még át kell menned a szobádba is.- Meg nyomkodtad a mellkasát.

-Ahh, mindjárt.- Jobban magához szorított ami kicsit fájt.

-Eresz már el!

-Tch.- Elengedett a szorításából.

Felült az ágyadon, és ásított egy nagyot. Letette a lábait a padlódra. Te is felültél, elkúsztál mellette és oda mentél az ablakhoz ki húzni a függönyt. Majd a szekrényedhez ahonnan az egyenruhád ki vetted. Ritka amikor így ki pattansz egyből az ágyból.

Bakugo felállt az ágyról végre, melléd lépett. Kérdően ránéztél, de ő csak kapott az alkalmon és egy gyors csókot lehelt ajkaidra. Ki kerekedtek a szemeid, ő gúnyos tekintettel elhajolt és az ajtód felé vette az irányt, majd ki sétált. Csak néztél utána, nem tudtad hova tenni. Igaz kicsit boldog lettél, de akkor is össze voltál zavarodva.

Megráztad a fejed, kicsit megütögetted az arcod. Oda mentél az egyenruhádhoz és elkezdtél felöltözni. Nem tudtad eldönteni, hogy most mi van köztetek. Vagy hogy, Katsuki hogy érez, még abban se voltál biztos, hogy te mit érzel. Néha mintha többet éreznél, de ettől megijedtél, ezért nem vetted komolyan. Csak elfojtottad magadban, de mostanában egyre többszőr érzel így. Ha beleszeretnél.. bele se mertél gondolni. Talán mert félsz, mert tudod, hogy Bakugo csak a hősködésnek él, meg, hogy Dekut zaklassa. Nem tudtad hova tenni, hogy miért feküdt le veled. És ahogy erre gondoltál egyből lefagytál. Csak most realizáltad igazán, hogy mi is történt tegnap este. Lefeküdtél Bakugo Katsukival. Azzal a fiúval akivel mindig csak veszekszel, vagy verekszel. Elvette a szüzességed. Ki gördült pár könnycsepped. Persze tudtad hogy egyszer elveszted. De nem gondoltad, hogy így és vele. Azt hitted az első szerelmeddel történik majd egy különleges pillanatban. Persze nem vártál gyertya hegyeket és minden négyzetcentiméteren rózsaszirmokat. De akkor se így akartad, és egy ilyen emberrel mint Bakugo. Most esett le az a gúnyos mosolya. Szinte oda dobtad magad neki, semennyit se ellenkeztél. Az ujjai közé csavart. Belemarkoltál a szoknyádba ami már rajtad volt. Egy kisebb undort éreztél. Miatta és magad miatt is.

Teljesen elkészültél közben. Lementél a konyhába ahol ott állt a fiú a barátaival. Az elmédet elöntötte a düh. Ökölbe szorítottad a kezed és megindultál felé. Oda áltál elé, lendítetted a kezed és arcon csaptad. Oldalra fordult a feje, ki kerekedtek a szemei. Ököllel akartad, de így alakult. A lenti részt a pofon hangja lengte be. Mindenki oda nézett aki épp ott volt. -Utállak!- Kiabáltad neki. Mérgesen rád nézett.

-MOST MI BAJOD VAN?!- Megjelent egy ér a homlokán.

-Szerinted? Te barom! UTÁLAK!- Mérgesen megfordultál és elkezdtél kifelé menni.

-Mit csináltál Bakubro?-Kirishima érdeklődött barátjánál aki mindjárt felrobbant.- Szerintem menj utána.

-HÁÁ?! A HALÁL MEGY UTÁNA! AZT SE TUDOM MI BAJA VAN ENNEK A HÜLYE LIBÁNAK!

Mérgesen vissza fordultál az ajtóból.-HÜLYE LIBA.. MOST MONDANÁM, HOGY AZ ANYÁD DE ŐT VELED ELLENTÉTBEN SZERETEM! FORDULJ FEL!- Meg se vártad a válaszát, ki mentél az ajtón és becsaptad magad mögött.