Amikor Wooyoung nagyon magányos és fel akarja pezsdíteni az életét . Démont idéz ,amit nem gondol komolyan , de mégis valósággá válik✌️
✨Woosan fanfiction✨ meeg nagyban tartalmaz Seongjoong párost és Yungit is . 👍
18+ mindent magába foglal😏😌😌‼️‼...
Mindketten ugyanazt kérdeztük , miután szemünk találkozott , de mintha ez nem is az én jelenetem lenne , hanem..
-HONGJOONG- ordítom nevét és odaszaladok hozzá. Felsegítem és leporolom , már amennyire tudom. Puha haját megigazítom . Zsebemből előveszek egy zsepit és arcát is letisztogatom. Tisztára , mint egy anyuka olyan vagyok, de ez a legkevesebb amit tehetek, mert itt voltam , mégis hagytam , hogy megverjék. Szégyenlem magam.
-Köszönöm Wooyoung- mosolyodik el . Ahogy nevemet kimondja és rám tekint őszinte , és tiszta szemeivel valami ismerős érzés járja át szívem. Egy ideig még szemezünk , mire a másik fiú is hangra talál.
-Hong- Hongjoong? - az említett oda kapja a fejét és miután meglátta a hanghoz tartozó embert is . Szemei bekönnyesedtek és arca szívszorítóan grimaszba torzult.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A másik fiú hírtelen kezdett el kapkodni, nézelődni , miért sírta el magát a kisebbik. Pánikba esett , én pedig színtén eleresztettem pár kósza könnycseppet. Nem szeretem mikor más sír, mert átveszem az érzelmét és én is sírásba kezdek.
-bo-bocsánat én nem akartalak megbántani. Többet nem mondom ki a neved...- de Hongjoong csak sírt tovább.
Megöleltem volna szívesen , de valami azt súgta nem nekem kell. Ezért hátra léptem.
Seonghwa :
Wooyoung hátra lépett én pedig előre és gondolkozás nélkül karjaimba zártam ezt az apró teremtést . Ahogy hozzáértem , mintha a szívem hírtelen túl sok érzelemmel találkozott volna. Egyszerre szédültem , égett a belsőm és remegtek meg lábaim. És ahogy érzem , ugyanúgy Hongjoong is megremegett.
Mintha csak haza tértem volna. Sokáig bolyongtam , nem tudom honnan indultam , de tudom mostmár itt a helyem . Melette , ennek a fiúnak kell szentelnem az életem.
-annyira hiányoztál- ordítja még mindig keserves sírása közben és megmarkolja rajtam a felsőt. Biztos sokáig benntartotta könnyeit, hadd sírjon csak , az én karjaimban biztonságban van.
-tudom- a szavak jönnek maguktól. Mintha a szívünk beszélne , emlékszik , hogy egymás melett a helyünk, mégha az eszünk el is felejtette , hogy válhattunk szét.
Mikor végre abbamarad sírása , elemelkedik mellkasomtól és felpillant rám. Szemeiben megcsillan a boldogság, amik szerintem az enyémben is láthatóak.
Lassan mindketten , egymás felé hajolunk és egy apró csókot adunk a másiknak , amibe ajkunk beleremeg , Hongie is jobban megmarkolja rajtam a pulóvert. Én felszusszantok. Olyan , mint a drog. Mámorító.
-soha többet ne hagyj el- suttogja ajkaimra .
-még , ha meg is büntetnek érte , akkor se- mosolygom rá őszintén . Majd lehunyja szemét ..
-Szeretlek .
-én is szeretlek - és mostmar huncut ajkainké a szerep, amik többet el nem válnak , csak ha nagyon szükséges.
