My little demon (Woosan ff.)

13

Iszonyatosan fáj , szörnyű érzés , ha élve megesznek . Ordítozom , sírok és szenvedek.
Majd leszakad a karom , érzem , hogy a csontjaim is törnek.

-aaahh, cs... csak , kérlek ne .. ne , fájjon- nyögöm ki . Nem akarom , hogy fájjon csak ennyit kérek.
San meghallotta gyenge szavam és kiereszti fogai közül szétrágott húsom , majd megtépázott testemre emeli tekintetét.
Épp kezemmel arcára simítok-cs-csak, neh .. fájjon- ismétlem meg legnagyobb vágyam , és képes vagyok rámosolyogni, szemeimet becsukom és könnycseppjeim lefolynak.
Ég a karom , szenvedek , de nem akarom kimutatni , csak vess véget ennek az egésznek.

San arra kezemre fog ami az arcán van , még intenzíven érzékelem , annak ellenére, hogy szívem egyre lassabban ver. A vérem folyamatosan hagyja el testem és egyre nagyobb és nagyobb vörös foltot hagy fehér lepedőmön. Fájdalmas az élet...

-miért? - mintha mérges lenne úgy ejtette ki ezt a szót. Laposakat pislogva próbálok ránézni , de alig akar nyitva maradni a szemem. Nagy nehezen kitisztul San arca és egy mérges egyben szomorú tekintetű démon néz rám. 
-miért ezt mondod ? Miért nem könyörögsz az életedért?

-olyan... -nem tudom elmondani . Kérlek halld meg gondolataim. Újra behunyom szemeim.

Olyan nehéz kérés ez? Elfogadom a sorsom , csak csendben és nyugalomban kelljen elmennem. Kérlek hát vedd el minden fájdalmam és add, hogy békében legyek. Mosolyal az arcomon szeretnék mindent magam mögött hagyni.

-szánalmas vagy , rosszul vagyok tőled , miért kell másnak lenned , mint a többinek , akkor oly könnyen megválnék tőled mégsem megy , mert nem másról van szó, hanem Rólad.
Milyen ember vagy te Wooyoung? -San a sebemhez nyúl, mire felordítok . Szemeim fenn akadnak , nyálam folyik szám sarkából, az eddig San arcán pihenő kezemet , meg végig húzom bőrén, kikarmolom.
-meghalok, meghalok, meghalok-Olyannyira szorítja vállam ,nem tudom mihez kezdjek.

Majd , majd múlik , minden elmúlik...

Hevesen lihegve fekszem  , kimerülten , összetört szívvel és érzésekkel. Szóval életben vagyok. 
-miért?-most én kérdezem ugyanazt.

-mert mondtam  te , te vagy és nem foglak megölni, és ez így lesz míg rá nem jövök arra ki is vagy te .

-legalább a szenvesztetés miatt adhatnál egy öl-öle-ölelést- arcom kipirul még ilyen esetben is , és utolsó cseppjeim is lefolynak arcomon.

-már megint- akad ki- megint kezded. Mondhatnád, hogy dögöljek meg mégegyszer , vagy ezerszer , jobban számon kérhetnél miért jutottál erre a sorsra , szídhattnád jó édes nem létező anyámat, felpattanhatnál és elkezdhetnél folytogatni , bármit csak ne törődj bele. Mi van veled , legalább egy kis önzőséget mutass. Mond azt , hogy vegyem el más életét, cserébe hagyjam meg a tied.

-nem vágyom az erőszakra, csak egy ölelésre , ami felmelegít, mert fázom és mert borzasztóan magányos vagyok.

-annyira vágysz rá, hogy elsiklasz amelett, hogy egy démon vagyok és nem fogok kedves dolgokat tenni veled? Annyira akarod azt az ölelést, hogy az sem érdekel , hogy tök pucér vagy. ? Annyira akarod, hogy elfogadnád egy démon forró ölelését, mégha meg is pirulsz egy kicsit?

-igen - fájdalmasan felsóhajtok . Vajon mikor fogok a megkönnyebbüléstől sóhajtozni?

San színtén sóhajt , majd lépteit hallva , tudom , hogy megindult valamerre. Érzem , hogy kezemre simít, épphogy csak ujjbegyével megérinti.  Arcomhoz is így nyúl, majd tarkómra fog és felhúz.

Megölelt...

Úgy szorít magához, hogy arcomat vállába nyomja , és mégcsak nem is forró a teste . Vajon miattam vette lejjebb a hőmérsékletét?
Nem számít.

Én is átölelem mindkét kezemmel vékony derekát és megmarkolom rajta a ruha anyagát.
Akarva , akaratlanul ismét elerednek könnyeim. Pedig azt hittem már teljesen kiszáradtam.

Tudom ez a pillanat hamar el fog múlni , szóval jól elmémbe kell vésni . A rosszat pedig elfelejteni. Bár több jutalmat kapnék tőle , mint fájdalmat, de sajnos nem kaphatom meg amit akarok, így nem is kérem, nem fogom kérni , ezért muszáj vagyok erre a pillanatra tisztán emlékezni , amíg csak tudok.

-Mindent utálok, de ami a legjobban szúrja a szemem, azok a kedves emberek, ezért utállak Jung Wooyoung -azzal az ölelő karok elfoszlanak körülöttem és én is már a semmit ölelem át. Az ágyon előre dőlök , fejem az újra hófehér takaróba fúrom. Mintha az egész csak egy illúzió lett volna.

- Mondanám , hogy én is utállak, de nem szeretek hazudni.