My little demon (Woosan ff.)

31

Mingi:

-na jutottál valamire? -kérdezem izgatottam Yuyut, ha már itthon hagyott. De mintha úgy festene, mint aki olyat halott amit nagyon nem akart- baj történt?- kérdezem már megijedve Yunho arcától. Rám tekint, majd elmosolyodik, hogy megnyugtasson.

-semmi nem történt, csak olyat tudtam meg , amit lehet megsem kelett volna. -sóhajt- Lucifer vére folyik Wooyoungban és ami Lucifer ügye abba nem szabad belefolynia a többi démonnak. Nem tudok segíteni .

-oh , semmi baj , de ugye nem esett bajod?

-jaj, Mingi mi bajom eshetett volna. Amúgy sem tudok tovább menni , mert Wooyoung apja halott vagy szenved a pokolban , így csak az alvilágba mehetnék beszélni Lucival , de akkor itt kéne hagynalak , amit soha ,semmiképp nem akarok.

-oh , visszatérve annyi bajod eshetett volna , hogy mondjuk ...rád dől a a papírtartó álvány, de ha nem szabad ne köss bele abba , ami nem a te dolgod , megférsz itt melettem - ragadom meg kezénél fogva és magamhoz húzom . Nyakába bújok és beszippantom édes mézes illatát- te vagy az otthonom és én a tied. - Yunho visszaölel és megragadja a pólót rajtam.

-Mingi ez annyira nyálas , de tőled elfogadom.
Annyira , hogy beindultam . Dugni akarok. - és elkezdett hátra felé tolni , ami nem jó , mert el is eshetek.

-Yunho oké, de engedj el el fogunk es..- és nem meg mondtam . Megbotlottam a saját lábamban és elestünk Yunho pedig nyílván rajtam landolt.

-oh , a padlón akarod? , milyen kis türelmetlen vagy.

-de én nem ...- nem hagyta befejezzem , megragadta arcom , hogy csücsörítsek , így beszélni sem tudok. Kaptam egy apró csókot.
Elengedett és pólója után nyúlt, hogy levegye.
Én meg , ha már úgysem szabadulok miért ne kezdjek bele én is a mókába.

Meztelen bőrét kezdtem simogatni kezeimmel ,ajkaimmal pedig kulcscsontját simogattam , fogaimmal is megkarcoltam bőrét. Yunho az én pólómat is elkezdte ráncigálni , amit megértettem és levettem magamról.
Mindketten éreztük a melegséget a másikból. Egymást ölelve nézünk vagyis szinte elveszünk a másik íriszeibe.

-én annyira szeretlek- annyira magával ragadott a hév , gondolkozás nélkül ejtem ki őszinte szavaim. Yunho ellágyulva tekint vissza rám.

-én is szeretni akarlak , de a láncok amik rajtam vannak nem engedik.
Mingi én - itt elkezdett pityeregni , a könnyeket azonnal ujjaimmal törölgettem - é-én annyira sze-szeretnék ember lenni , de örökké is szeretnék é-élni veled együtt. -Yunho igazán most először sír, inkább zokog . Magamhoz ölelem és az ölemben ringatom. Hangja hangosan cseng fülemben, de nem bánom.
Biztos régóta tartotta ezt magában , hadd adja ki magából.
Tincsei közé fűzöm ujjaim , buksiját is simogatom.
Könnyei benedvesítik a vállam , annyi van , hogy nem tud ott maradni, ezért hátamról folyik le , majd eltünik nadrágom korcánál.

-Yunho köszönöm .-mosolyodom el lágyan.

-mhit? - hanga alig van , de mivel 3-4 centire vannak ajkai fülemtől ,hallom.

-hogy önző módon vislekednél csak is miattam, hogy miattam ejtesz könnyeket. És az is megtiszteltetés , hogy te , az én ki démonom , miattam ilyen . Különlegesnek érzem magam , meletted . Te vagy a mindenem , emiatt bármit el tudok viselni , míg melettem vagy.

-de -de egyszer mindennek vége szakad.

-gondolj arra, most jelen pillanatban engem ölelsz , és én megvédelek . Én itt leszek , amíg sorsunk engedi.

-faszomat a sorsba , veled akarok lenni örökre.

-én is hidd el. -egy könycsepp folyt végig arcomon. Csukott szemmel össze szedem magam. -szeretlek.