ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ/ ᴬᵒᵀ

ᴍʀ. ᴅᴀʀᴄʏ 2/3

Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ
Hiába van nagy sor a vécében, nem vagyok hajlandó kijönni a fülkéből. A vécécsésze tetején ülök, felhúzott lábakkal, hogy a kintiek ne lássák a cipőmet és azt higgyék, hogy a fülke le van zárva. Akkor talán majd nem fognak kirángatni innen és még egy negyed órát sajnáltathatom magam.

Őszintén, az én hibám ami történt. Pontosan tudtam, hogy Eren milyen, de mégis hagytam neki, hogy fogást találjon rajtam. Már tucatszor év eleje óta - és még csak november van - beleestem a csapdájába, amit látszólag mindig csak és kizárólag nekem készít. Hogy én belesétáljak és kénytelen legyek leállni vele csatározni. Mintha élvezné... De ez rajtam is múlik, hiszen sosem vagyok elég okos ahhoz, hogy még időben megálljak és ne kössek bele Erenbe. Már bőven megtanulhattam volna, hogy vele szemben lehetetlen nyerni. Nem csak számomra, de néha a tanárok is ugyanabban a cipőben járnak, mint én most. Kivívják Eren haragját, onnantól kezdve pedig a játék eldőlt és az övé az utolsó szó. Kivétel nélkül.

Igyekeztem év elején úgy felvenni a tárgyakat, hogy véletlenül se olyan tanárhoz menjek, akiről tudtam, hogy esetleg Erennek szimpatikus. Minden áron el akartam kerülni, hogy újra egy kurzusra kelljen vele járnom, de ez a fiú olyan, mint a rossz sors. Mindenhol megtalál.

Hiába próbál Armin segíteni, vagy hiába próbálok én ügyesebb lenni, Eren Jaeger egyetlen mondatával mindent fel tud borítani bennem. A nyugalmamat, az elhatározásaimat és az érzéseimet egyaránt.

Egyetlen egyszer volt alkalmam kettesben beszélgetni vele; Ymir szemeszterzáró buliján, még tavaly, amikor mindenki mattészeg volt, kivéve engem és Erent. Valahogy mellém keveredett, ledobta magát a kanapéra, ahol ültem és nagyjából két és fél órán át szóval tartott. Észre sem vettem, mennyit beszéltünk, mert egymás után dobálta fel az érdekesebbnél érdekesebb témákat. Mindenről meghallgatta a véleményemet - az övét csak úgy módjával fejtette ki, mintha csak rám lenne kíváncsi. Végül Jean összebalhézott Mikasával - pontosabban megpróbálta felszedni, de Mikasa orrba vágta - és ezen a ponton Eren magamra hagyott, de futólag egy ujjával megsimította a kezemet.

A buli előtt és után pedig ugyanaz volt, aki mindig. Csak abban a néhány órában változott meg benne valami, aztán újra teljes sötétség és az az Eren volt, akitől az elsőéves Gabby múltkor sírógörcsöt kapott, amikor Eren hozzászólt.

Nem tudok róla sokat, sőt, szinte semmit, de ahhoz eleget, hogy tudjam, hogy valami nem százas a fiúval. Nem tudom, hogy van e hozzá közöm, azt pedig még kevésbé tudom, hogy akarom e, hogy közöm legyen hozzá. Eren egész lénye annyira toxikus, lehengerlő és degradáló, hogy nem lehet ép ésszel kibírni...

Hirtelen elcsendesednek kint a lányok, akik eddig a vécében csacsogtak. Néhány lépés, aztán valaki tenyérrel kettő nagyot vág az ajtóra. Érzem, mennyivel nehezebb a levegőt, mint előtte, de nem tudom, mi történt, mert csak az ajtót és a kilincset látom magam előtt.

- Kifelé - mordul fel kint Eren. - Mi van már?! A többi emeleten is van mosdó.

- De ez a lány vécé... - mondja óvatosan valaki.

- Igen. Tudom.

Csend. A fülke ajtaja recseg, ahogy a fiú lassan nekitámaszkodik.

Néhány lány valamit motyog, de hallom, ahogy egymás után kicsoszognak, aztán egy ajtó becsapódik és mély csend telepszik ránk. Nem akarok megmozduli, mert az egész vécé visszangzik.

Percekig nem hallatszik semmi, csak a folyosóról beszűrődő zajok, amik lassan elcsendesednek, ahogy elkezdődik a következő óra. Nekem nincs következő órám. Szerencsére... Legalább dekkolhatok itt még, ameddig csak akarok.

- Mi lesz? Én egész nap ráérek - sóhajt fel halkan. Becsukom a szemem. Hogy lehet most is ennyire arrogáns?

Nem mondok semmit. Nem tudok.

- Rendben van. Nekem így is jó.

Azt hiszem, hogy elment, de ugyan már, majd Eren Jaeger felad valamit, igaz? A kitartása nem a személyemnek, hanem a saját rohadt egójának szól. Nem bírja elviselni, ha valami nem úgy van, ahogy azt ő akarja.

Kinyitja a másik fülke ajtaját, feláll a vécére és néhány félelmetesen egyszerű mozdulattal átugrik az elválasztó falon, aztán mellém érkezik az apró fülkében. Azonnal elpirosodik az arcom a düh, de inkább a zavarom miatt. Túl kicsi a tér. Alig tíz centire áll tőlem, az orromat töményen betölti az illata és hallom minden lélegzetvételét. Ha kicsit kinyújtanám a kezem, megérinthetném a pulóvere szegélyét. De nem nyúlok felé.

- Mi a franc bajod van velem? - kérdezi egészen halkan. A hangjában most nem vibrál a mindenkori dühe, csak egy egyszerű kérdést tesz fel. Annyira meglepődök, hogy elkövetem azt a hibát, amit már annyiszor. Belenézek a szemébe.

Az íriszei ugyanolyan csillogóak, mint mindig, de a tekintete más, szelídebb, de várakozó, sőt, sürgető. Egyenesen az én szemembe bámul és szinte érzem, ahogy próbál rávenni, hogy megszólaljak. Elnyílnak az ajkaim, hogy beszéljek, de végül becsukom őket. Nem tudom, mit mondhatnék.

Amikor az ujjaim elindulnak a zár felé, hogy kioldjam, Eren sebesen a kilincsre teszi a kezét, hogy elzárja előlem a menekülés lehetőségét. Összerezzenek és újra ránézek. Muszáj lesz összekapnom magam. Közöttünk ez egy újabb olyan csata, amit meg fogunk vívni.

- Nem kedvellek - hazudom egyszerűen és remélem, hogy a hangom eléggé meggyőző. Szenvtelen mosoly fut át az arcán.

- Tudom.

- Hagyj békén.

Tesz felém egy apró lépést, aztán még egyet és még egyet, odáig, hogy a hátam az ajtónak simul és már esélyem sincs menekülni. Próbálok nem levegőt venni az illata miatt. Akkor máris veszítettem...

- Akkor menj ki. És ne fordulj vissza - súgja érces hangon, amitől kiráz a hideg. Nem mozdulok, csak megbűvölve bámulok a szemébe. - Indulj. Mire vársz?

Lassan elhúzza a kezét a kilincsről és az ajtó felé biccent.

- Hiszen nem kedvelsz, [T/N]. Akkor menj.

Nem tudom, hogy lenézően, vagy vágyakozva néz e rám, de látványosan kiráz tőle a hideg. Fogalmam sem volt, hogy ekkora hatással van rám és ettől gyengének érzem magam.

- Ezt megbeszéltük - bólint és újra ráfog a kilincsre, de most sokkal közelebb hajol, annyira, hogy el kéne fordítanom a fejem, ha nem akarom, hogy az orrom az ő orrához érjen. De nem fordulok el. - Mi bajod van velem? - ismétli el lassan a kérdést. A hangja alig több suttogásnál. - Vagy mondjam előbb én? Nos, rendben. De nagyon figyelj, mert csak egyszer fogod hallani.

Egy pillanatig megáll, mintha nem tudná pontosan, hol is kezdje. Az egyik keze továbbra is a testem mellett fut el a kilincsig, mielőtt megszólalna.

- Te vagy a legrosszabb ember az életemben.