ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ/ ᴬᵒᵀ

ᴍᴀꜰꜰɪᴀ 2/2

Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ

Valamikor egy óra táján aludhattam el, de utána még sokszor megébredtem Eren halk nyöszörgése miatt, vagy egyszerűen csak nem tudtam aludni, mert tudnom kellett, hogy a mellettem alvó jól van, nem tűnt el és tényleg csak - látszólag - könnyebb sérülésekkel megúszta, bármit is csinált előző nap. Amikor ébren voltam, csak néztem őt a sötétben, néha megcirógattam az arcát, és igyekeztem nem gondolni semmire. Hajnalban tompa fejfájásra ébredtem, már meg sem próbáltam visszaaludni, így csak egy köntöst vettem a hálóingemre, belebújtam a papucsomba és kiszálltam az ágyból. Nem gyújtottam lámpát, így teljes sötétben, egy gyertyával a kezemben leültem a kis dohányzóasztal melletti fotelba és a tekintetemet a Magnumra függesztettem. Néha, ha Eren nem látja, elnézegetem azt a pisztolyt. Nem gyakran, de havonta néhányszor biztosan megesik. Próbálom elképzelni, milyen lehet kézben tartani, betárazni, kibiztosítani a kakast és meghúzni a ravaszt. Elég pisztolydördülést hallottam már, hogy a Magnum hangjából tudjam, hogy nagyot üt vissza, ha tüzel vele az ember. Biztos kézzel kell fogni, vagy a lövedék nem ér célt, esetleg a nyomaték akkora erővel hat a fegyvert tartó kezére, hogy elmozdul a karja és teljesen máshová lő, amint az eredetileg akarta.

Megborzongok, ahogy rájövök, hogy máris sokkal többet tudok annál, mint amúgy szerintem kéne - annak ellenére, hogy Eren a saját megnyugtatására megtanított lőni. Elfordítom a fejemet a pisztolytól és a szőnyeg egy pontjára szegezem a tekintetemet. Én rendeztem be a szobát, amikor ideköltöztem. Azelőtt csak egy földalatti barlang volt, ahol Eren elrejtett engem a kíváncsiskodó tekintetek elől - ezt mondta, de tudom, hogy a fő ok, amiért itt tart és egy pillanatra sem engedi, hogy magamra maradjak, azok az ellenlábasai, akik fáradhatatlanul próbálnak fogást találni a Jaeger család bármely tagján. Valószínűleg a legtöbbjük boldogan venné a véremet, hogy lyukat üssön Eren pajzsán és szétzilálja a sorait. Néhányukkal már találkoztam estélyeken, fogadásokon vagy banketteken. Akkor egész este, amikor tehettem, Eren karjába karolva követtem őt mindenhova, közben pedig éreztem magamon a többi öltönyös férfi tekintetét. Sejtem, hogy mik járhattak a fejükben, ez pedig elég volt, hogy megrémüljek és görcsösebben kapaszkodjak Erenbe.

- Nyugalom - mormolta olyankor annyira halkan, hogy szinte ki sem nyitotta a száját. - Mosolyogj.

Tudtam, hogy nem hagyná, hogy bajom essen, de nem vagyok naiv, Eren sem isten, így, ha véletlenül valami folytán kitörne a káosz, nem lenne rá garancia, hogy meg tud védeni. Ezen kívül pedig, elég volt néhány pillantás azokra az összegyűlt férfiakra, hogy emberek helyett vicsorgó állatokat lássak bennük. Mindegyikük keze messzire elér, minden ujjuk helyén fegyver és pénz van, az eszük pedig úgy vág, mint a borotva - a legtöbbüknek, akinek pedig nem, annak vannak olyan embereik, mint például a Jaeger családnak Armin Arlert, vagy az Ackerman családnak Erwin Smith. Eren néma katonáknak hívta őket.

- Nélkülük a pénz nem ér semmit - magyarázta csendesen. Amikor az egyik fogadáson először megpillantottam Erwin Smith magas, robosztus alakját az Ackermanok gyűrűjében, a lábaim meginogtak a vékony sarkú cipőm felett. - Ők mozgatnak mindent. Ha engem kérdezel, ők az igazi vezetők.

- De Armin? - pillantottam fel Erenre, aki egy nyers mosollyal beleivott a kezében tartott, drága pezsgőbe.

- Az egész család az ő szavait issza. Apámé az utolsó szó, de megmozdulni sem mer Armin nélkül.

- Te is Armin nélkül döntesz.

- Bolond lennék - felelte olyan gyorsan, hogy szinte meg sem várta, hogy befejezzem a mondandómat. - Majd megérted.

Nem tudtam, miért kéne megértenem, egészen odáig, hogy egy évvel később Zeke hivatalosan is lemondott a család örökléséről Eren javára és visszalépett attól, hogy átvegye az apja helyét a család élén. Ettől fogva Eren volt a Jaeger család kizárólagos örököse, a leendő vezér, nekem pedig, mint a felesége, aki valamikor majd a család első asszonya lesz, tényleg meg kellett értenem, hogy miért tulajdonítottak ekkora szerepet Armin Arlertnek. Első látásra semmi különös nem volt Arminban; szőke, magas, izmos fiú volt, Erennel pont egykorú, csak a szeme csillogott mindig árulkodóan. Okos tekintete volt és van ma is, olyanfajta, amiről az ember rögtön tudja, hogy alaposan végig kell gondolnia, mit mond, mielőtt kinyitja a száját. A legveszélyesebb Arminban, hogy tudja, hogyan használja az eszét; úgy forgatja a gondolatait, mint más a kést, és olyan pontosan céloz minden szavával, mint más a fegyverrel. Kikerülhetetlen kérdései vannak és a legkisebb információmorzsákból képes összerakni egy teljes kirakóst. És mégis, ami miatt a legjobban szerettem Armint, a kedvessége és a szelídsége volt, amivel fordult az emberek felé. Ő volt az első, aki beszélgetett velem, amikor az esküvő után ideköltöztem és néhány szóval képes volt engem megnyugtatni - hozzátartozik, hogy amióta jobban ismerem Armint, visszatekintve már világosan látom, milyen egyszerűen manipulálta a félelmemet, hogy elapadjon.