ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ/ ᴬᵒᵀ

ᴋɪꜱᴄꜱɪʙᴇ 2/4

Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ
Bezárom a szekrényt, a kulcsot a zsebemben teszem és kinyomtatott órarendemet böngészve próbálom megtalálni azt a termet, amire nekem szükségem van.

Fogalmam sincs, milyen órám lesz, ezért csak találomra megyek valamerre. Néha megnézem, melyik emeleten járok éppen, másképp a papírba bújva próbálok kisilabizálni bármi hasznos infót. Egyszer megbotlok a lépcsőn, de egy piros sálas lány elkap, talpra állít, aztán halvány, elnéző mosollyal megy tovább a folyosón. Elmotyogok egy köszönömöt és kapva az alkalmon utána szólok.

- Várj! Esetleg tudnál még valamiben segíteni? - mosolygok kínosan. - Az F05-ös termet keresem.

Egy pillanatig néz rám azokkal az átható, szürke szemeivel, végül szerintem megsajnál, mert elveszi a kezemből az órarendemet.

- Ez az E05. Félrenézted - pillant rám és egy tollal berajzolja az E betű alsó vonalát is. - Az E azt jelenti, hogy emelet. Első emelet. Utána jönnek a kétszázas, háromszázas termek, és így tovább.

- Hányadikon vagyok? - kérdezem maflán.

- A hatodikon. Minek jöttél fel idáig? - kérdezi lágyan, de mintha már tudná a választ.

- Eltévedtem.

- Semmi baj, kiscsibe. Ha segítség kell, keress meg - és aztán elsétál, mintha mi sem történt volna. Életemben nem láttam ezt a lányt, de ő is csibézik itt nekem... Ez valami itteni szokás? Csak, mert új vagyok?

Morgolódva indulok le a lépcsőn, de nem jutok messze, mert a második fordulóban nekimegyek valakinek és hátra borulok. Az egyik lépcsőfokon ülve pislogok fel.

- Útban vagy - mormolja Eren és őszinte szánakozással néz rám. Összehúzom a szemöldökömet. Tényleg, még most is genyózik? Talán meghallotta, amit gondoltam, mert halk sóhajjal felém nyújtja a kezét, de amikor nem fogadom el, egyszerűen megfogja a csuklóm és talpra ránt. Futólag érzem, mennyire száraz a bőre, és az orromat is megcsapja a kamilla tipikus illata. - Azért van szemed, hogy nézzél vele. Használd és ne ess belém újra.

Egy kicsit elgondolkodok ezen a szóhasználaton. Belé esni? Elég furcsa fordulat lenne, azt meg kell hagyni.

- Hát jó - hagyom rá. - Köszönöm - mosolygok és kikerülve folytatom az utamat.

Ⓔⓡⓔⓝ'ⓢ ⓟⓞⓥ
Ez a lány teljesen bolond. Fejben ugyanott tarthat, mint Sasha. Dilettáns mind a kettő. Pedig Sashából egy is bőven elég, de ez osztódik, ahogy nézem. Most kaptunk egy másik rakás szerencsétlenséget. Mert a jóból sosem elég, ugye.

Nem tehetek róla, a kiscsibe után fordulok és nézem, ahogy álmatag, nyugodt léptekkel folytatja az útját. Képtelen vagyok visszafogni egy éles mosolyt. Buta kislány.

Nem segítek megkeresni neki a termet, mert nem az én dolgom. Majd valamelyik felsőbbévesnek, vagy szaktársának megesik rajta a szíve és útbaigazítja. De, ahogy nézem, ennek a lánynak az is kevés lenne, ha valaki rámutatna annak az előadónak az ajtajára, amit keresett. Szerintem lazán elsétálna mellette és tovább kóvályogna.

Feltör belőlem a nevetés, ahogy elképzeltem, ahogy az a buta liba azzal az ostoba mosolyával keres egy megveszekedett termet másfél óráig.

Kettesével szedem a lépcsőket felfelé, hogy megtaláljam Mikasát. A hatodikon találkozunk, mert nála maradt tegnap a tárcám. Alig érek fel az emeletre, meglátom az alakját az egyik faliújság előtt, ezért elindulok felé. Nem akarok késni óráról, mert akkor megint percekig az lesz a téma, hogy én ilyen, meg olyan csapnivaló suhanc vagyok.

- Mikasa - szólítom meg sürgetően, ő pedig felém fordul. Néhány pillantással nyugtázza, hogy milyen lelki állapotban vagyok éppen. Hálás vagyok, mert nem kezdi firtatni, bármit is látott rajtam.

- Tessék - nyújtja felém a fekete pénztárcát.

- Köszönöm - belegyűröm a zsebembe, aztán megfordulok, hogy visszamenjek az E05-ös előadóba. De nem, hát miért is úsznám meg ennyivel, igaz?

- Eren...

- Mi van? Sietek.

Szemmel láthatóan egyáltalán nem bántottam meg Mikasát. Egy pillanatig csendben néz rám, mintha azt fontolgatná, mit is mondjon, amivel nem hoz ki a sodromból.

- Itt volt a kiscsibe.

- Igen, és? Nem vagyok az anyja. És te sem - mutatok rá vádlóan. Összerezzen a hangom miatt, amiért kicsit bűntudatom lesz.

- Az újakra vigyázunk. Ők még nem ismerik a rendszert, ránk vannak utalva.

- Neked csak hiányzik, hogy pesztrálj valakit. De nekem nem - húzom fel a vállamat. A testemmel félig a lépcső, félig Mikasa felé fordulva állok, a lábammal pedig türelmetlenül dobolok a padlón.

- Eltévedt és senki sem volt, aki segített volna neki. Ez a harmadik napja itt, biztosan nem tudta, hogy merre kell mennie - érvel Mikasa türelmesen, de érzem, hogy bosszantja a viselkedésem.

- Mit nem lehet ezen tudni? Ki van írva minden! - csattanok fel. - Bazdmeg, ne próbáld a nyakamba sózni, van elég bajom.

- Semmi bajod sincs - néz a szemembe Mikasa kíméletlenül. Felhúzom a szemöldökömet és teszek felé egy lépést, de hiába, Mikasa annyira régóta ismer, hogy rá nincs hatással a fölényeskedésem. Ez azért valahol jól esik egy kicsit. - Csak nyalogatod a sebeidet Historia után, ahelyett, hogy összekapnád magad. Viselkedj kedvesen azzal a lánnyal. És mindenkivel. Nem lesznek barátaid, ha ennyire gonosz vagy velünk.

- Nem gonosz vagyok - javítom ki gyorsan.

- Hideg vagy velük és lekezelő.

- Tehát nem gonosz.

- Nem érted a lényeget - rázza a fejét.

- Tényleg nem. De most mennem kell. Sürgősen anyáskodnom kell a bolond lány felett.

Mikasa csalódottan néz rám, ami önmagában elég, hogy újra gondoljam a szavaimat. Nehezen sóhajtok.

- Most mennem kell, hogy megnézzem, a kiscsibe eltévedt e - mosolygok rá erőltetetten. Hitetlenül megrázza a fejét, aztán elsétál arra, amerre órája van, én meg ott állok, mintha hideg vizet öntött volna a nyakamba. Francba az egésszel.