ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ/ ᴬᵒᵀ

ᴄꜱᴀᴋ ᴇɢʏ ɪᴛᴀʟ 1/3

Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ
- [T/N]! Izé... Nem akarlak siettetni, de néha annyira nő vagy és el fogunk késni! - Armin idegesen toporog az ajtóban és pontosan tudom, hogy percenként megnézi a telefonját. Utál késni, és én is, de ma kivételesen nem tudtam magam rávenni, hogy időben kezdjek el készülődni.

- Jó, tényleg csak egy pillanat - szabadkozok, miközben a szájfényt törlöm le a homlokomról. Ezért is nem nem szeretek sietni. Néha olyan furcsa dolgokat csinálok kapkodás közben...

- Oké... De az már letelt - nevet kínosan, én pedig úgy döntök, hogy fene a fajtámba, nem kell tökéletesnek lennem, így egyszerűen csak elrakom a szájfényt anélkül, hogy ténylegesen kifestettem volna vele az ajkaimat.

- És már kész is vagyok! - ugrok ki a fürdőszobából, felkapom a kabátomat, a nyakamba akasztom a sálamat és megragadom a táskám fülét.

- Ha nem érünk oda-

- Tudom, a klub lemondja a foglalást, hidd el, én sem ezt akarom - hadarok, miközben kikaparom a szobám kulcsát a táskámból és bezárom az ajtót. A telefonom csörögni kezd valahol a táskám alján, így csak az egész pakkomat Armin kezébe nyomom. - Vedd fel, kérlek, valószínűleg Sasha az.

Harcot vívok a zárral, és megjegyzem magamban, hogy most már tényleg muszáj lesz szólnom a portán, hogy a szobámat nem lehet rendesen bezárni. Már három hete ilyen nyomi a zár, amióta Sasha belekapaszkodott és kirántotta a helyéről a kilincset és a zár tokját.

- Szia, Armin vagyok, [T/N] éppen... Hát... Mit szeretnél?

Armin néhány mozdulattal kihangosítja a telefont, hogy én is halljam, amit Sasha csacsog.

- ...gyhogy kicsit késünk, de eskü, nem direkt, bocsi!

- Mennyit késtek?! - kérdezem diadalmasan, ahogy az kulcs végre elfordul az ajtóban, így el tudunk indulni. A folyosón végig száguldva ellenőrzöm az időt. Tizenöt percünk van odaérni, de az út több, mint húsz perces.

- Egy órát nagyjából, borzalmas ez a dugó! De visszük magunkkal Historiát és Ymirt.

- Veled van Connie? - intek a portásnak, aztán kimegyek az ajtón, amit Armin egy kedves mosollyal tartott nekem. Néha komolyan megmelengeti a szívemet az ilyen őszinte, egyszerű gesztusaival.

- Ühüm!

- CIAO, BANDA! - üvölt bele Connie a telefonba.

- Elhoztátok a pendrive-ot, amire a zenéket szedtük össze? - pislog hirtelen Armin ijedten és rám néz. Közel három órát töltött azzal, hogy mindenkitől összegyűjtse azokat a számokat, amik passzolnak egy harcias bowling meccshez.

Néma csend. Armin lehunyja a a szemét. Én sóhajtok. Sasha kínosan nevet. Connie bocsánatkérően bazdmegol.

- Áhháhhááá! Mondtam, hogy az iTunes sokkal jobb! - nevetgél tovább Sasha.

- D-de én nem vagyok iPhonos - nyöszörög csendben a szőke.

- Bocsánat, Armiiiin! Meghívlak egy koktélra! - kiált hirtelen Connie. - Amilyet akarsz! És egy rövidet is kérhetsz!

Beülünk a kocsiba, én a volán mögé és Armin kezébe adom a telefont és a táskámat.

- H-hé! Ez az én kocsim! - pislog rám megilletődve.

- Igen, de sietnünk kell, és te nem vagy hajlandó átlépni a sebességhatárt. Kérem a kulcsot - nyújtom felé a kezem. Egy pillanatig kételkedve néz rám, aztán sóhajt és a kezembe csúsztatja a Swift kulcsát.

- Akkor nemsokára megyünk! - kiált Sasha és kinyomja a hívást.

- Kérlek... Vigyázz rá - Armin összeszorítja a szemét és hátra dönti a fejét.

- Esküszöm - nevetek, aztán kikanyarodunk a parkolóból és tényleg bőven a határ fölött tépünk keresztül a városon.

- Ha-hatvanöttel mész! - kiált néhány perc múlva.

- És? - nevetek fel.

- Ötven a sebességhatár!

- Armin. Csukd be a szemed és ne nézd. Nyugi - váltok egyet és eközben folytatom az utat.

- Szűz Mária... - motyog, aztán eltakarja az arcát. Felhangosítom a rádiót és magam előtt énekelgetve élvezem az aktuális rádió koktélt. Egy dalra rögtönözve költök egy verset Arminról, amitől elmosolyodik és úgy tűnik, már nem félti annyira az életét.

- Elhagytuk a várost - mondom néhány perc múlva. Rám pillant, aztán a műszerfalra.

- Nyolcvannal mész! - nyílnak el az ajkai.

- Ne haragudj. Menjek más sebességgel? - kérdezem szórakozottan.

- Igen, kérlek! - bólogat, aztán kinéz az ablakon, majd újra rám. Az arca szürkévé válik. - Kilencvennel mész!

- Cserébe csak néhány percet fogunk késni - magyarázom beleéléssel, de látszólag egyáltalán nem győztem meg, néhány percen belül viszont bekanyarodunk a bowling klub parkolójába. Arminból kiszakad a levegő. - Voilà. Megjöttünk!

- Nem! Többet n-nem vezethetsz! - kiugrik az autóból és elindul befelé. Felnevetek, aztán kiszállok és felé mutatom a kulcsot.

- Még nálam van.

Armin visszatrappol és elpirulva szedi ki az indítót az ujjaim közül, lezárja a kocsit és újra elindul a bejárat felé. Szőke haja pattog a fején, ahogy próbál dühösen menni. De Armin nem tud dühös lenni.

- Várj! - utána szaladok és átölelem a kezét, hogy hízelegjek. Ennyi pont elég, mert továbbra is morcos az arca, de tudom, hogy már egyáltalán nem haragszik rám. - Ide értünk időben - mosolyog rá engesztelően.