ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ/ ᴬᵒᵀ

ʟɪꜰᴛ 4/4

Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ
- Én is voltam már Jean egyik buliján – nevetek, miközben Mikasa összeszűkült szemmel idézi fel a szaktársa viselkedését. – És ennyire nem volt borzasztó, bár kicsit túl sokan voltunk.

Percekig megyünk egymás mellett némán, mindkét kezünket telepakolva a vásárolt holmikkal. Mikasa felajánlotta, hogy majd főz, így megegyeztünk, hogy egyszer ő csinál majd valamit enni, aztán én. Így elsőre könnyű kijönni Mikasával, csak kicsit zárkózott. Óvatosan beszél, mintha tudná, hogy minden szavának következménye van, de határozott, ami jól áll neki és megnyugtató aurát kölcsönöz a lényének.

- Nem volt ennyire borzasztó? – visszhangozza Mikasa szárazon és látom, hogy próbálja legyűrni a késztetést, hogy kirobbanjon belőle valami nagyon bosszús megjegyzés. Mereven összeszorítja a száját, de én nagyon kíváncsi vagyok, miért nem kedvelei Jean bulijait. Attól függetlenül, hogy nem ismerem annyira Jeant, a fiú nagyon figyelmes házigazda volt minden vendégével és nem is ivott sokat, hogyha van valami, rögtön tudjon segíteni. A zenék is jó voltak.

- Nem, nem – rázom a fejemet, összefoglalva a korábbi gondolataimat. – Nem.

Megcserélem a kezemben a zacskókat, mert a műanyag belevág a bőrömbe, amitől az ujjaim zsibbadni kezdenek. Próbálom megszaporázni a lépteimet, mert már nagyon le akarok pakolni és éhes is vagyok. Mikasa hasonló véleményen lehet, mert tartja velem a tempót. Egy ponton minden megegyezés nélkül kicserléjük egymás között a nehezebb és a könnyebb zacskókat és tovább topogunk. A Nap kezd alábukni, a szél egy kicsit lehűlt, így már határozottan hideg van kint, de nem tudom feljebb húzni a kabátomat, mert a kezeim éppen nem érnek rá.

- Még az első szemeszter elején kezdte Jean ezt a házigazdáskodást. Akkor még nem volt ennyire kulturált az egész. Rossz volt – jelenti ki Mikasa egyszerűen és úgy tűnik, elmerült a gondolatai között. Nem akarom őt zavarni, ezért csak csendben igyekszem utána. Rövid időn belül újra az épület melegében vagyunk, amitől megkönnyebbülten felszusszanok. A lift felé indulunk, amikor Mikasa hirtelen megtorpan és rám néz.

- Menj csak. Még egy szaktársamnak oda kell adnom, amiket vettem neki.

- Sokminden? – kíváncsiskodok, Miksa pedig szórakozottan a zacskójába pillant.

- Csak néhány csomag chips. Mindjárt megyek én is.

Bólintok, aztán megfordulok és a lépcső felé veszem az irány. A harmadik lépcsőfok körül megdermedek, mert meghallom a lift csilingelését. Az ajtó kinyílik és a korábban látott furcsa lány és morgós fiú párosa indul el a folyosón. Egy kicsit nézek utánuk, aztán, amikor elhatározásra jutok, leugrok a lépcsőről és bekocogok a liftbe az összes cuccommal együtt. Annyira hülyeség, és mégis be akarom bizonyítani, hogy egyedül is képes vagyok felliftezni a szobámig. Megnyomom az ajtózárót, aztán az emelet gombját, az ajtók pedig csendben összecsúsznak előttem. Elengedek egy elégedett mosolyt, ahogy realizálom a sikeremet, de rögtön letörlöm az arcomról, amikor a lift ismét csilingel és megáll a másodikon. Nem figyelem, hogy ki száll be, csak próbálom a lábaimmal megtartani a zacskókat, amikor a nagy súly miatt teljesen kinyúltak. A szőlő a dobozával együtt kiborul, ez pedig húzza maga után az almákat, amik szétgurulnak a liftben.

Halkan szitkozódva próbálom összeszedni a cuccaimat és áldom az eget, hogy a lift ajtaja halkan összecsúszik. Így legalább senki sem fogja látni a bénázásaimat, ahogyan éppen küzdök az almákkal.

Amikor a halk kattanás, amely azt hivatott jelezni, hogy a lift indulásra kész, elmarad, felkapom a fejemet, így pont látom, hogy egy láb lóg be a szűk résen. Az ajtó engedelmesen újra kinyílik, így megláthatom, hogy megint az a furcsa, vonzó fiú áll előttem. Egy pillanatra rám mered, ahogy ott térdelek előtte a földön, de egy szórakozott szemvillanásnál nem érkezik több reakció, csak belép mellém és megvárja, amíg az ajtó becsukódik.