ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ/ ᴬᵒᵀ

ᴋɪꜱᴄꜱɪʙᴇ 4/4

Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ
Nem is tudom, hogyan kötöttem ki Eren mellett filozófiatörténeten. Az elmúlt egy hónapban igyekeztem kerülni a társaságát, mert az az érzésem, hogy nem kedvel, sőt, egyenesen utál engem. Nem akarom provokálni őt a jelenlétemmel, mert arra már rájöttem, mennyire lobbanékony a természete, ezért igyekeztem inkább a többiekkel barátkozni, ami viszonylag jól sikerült. Bár Marco emléke sokszor megkeményítette a hangulatot, megfagyasztotta a levegőt és némaságot vont maga után, a csapat legalább már kicsit beengedett a soraikba. Ez elsősorban Annie-nak köszönhető, aki az ebédlős beszélgetés után bejelölt Facebookon és elkezdtünk beszélgetni. Onnantól próbáltam az ő közelében maradni, mert úgy tűnt, ő magára vállalta a feladatot, hogy kicsit irányba rakjon engem és átsegítsen a kezdeti nehézségeken. Ezen kívül Mikasa segítséget is napi szinten igénybe vettem.

De amikor a dolgok kezdtek jól alakulni, filozófiatörténeten valahogy minden megváltozott és egyszercsak mellém ült az a fiú, akit a leginkább próbáltam elkerülni. Azt hiszem, mindkettőnk érdekében. Bár, igaz, néhány furcsa dühkitörésén kívül valójában nagyon kedvesen viselkedett velem. Például egyszer leestem a lépcsőn és igaz, hogy megint kiabált velem, hogy béna vagyok, de legalább elkapott és aztán megkérdezte, hogy megütöttem e magam.

Egy másik alkalommal valaki beállt elém a büfébe és kinevetett, hogy nem teszek ellene semmit. Eren kirángatta a gyereket a sorból, aztán megint kaptam a fejmosást, hogy "Mi van, a szádat sem tudod használni?! Legyél már kicsit önállóbb!".

Szóval, minden ellenére nem annyira hideg, ahogy elsőre tűnt és már sokkal jobban kedvelem, mint legelőször.

Ezen muszáj kicsit mosolyognom.

És most, hogy egy üres teremben ülünk, mert közös prezentációt kell csinálnunk, természetesen feltűnik neki a szórakozott kis mosoly, ami kiül az arcomra. A szemei elkapják a tekintetem és ez elég, hogy kiszakadjak a gondolataim közül. Várakozóan néz rám, de amikor nem szólalok meg, lerakja a ceruzát, innen tudom, hogy muszáj lesz beszélnem.

- Elgondolkodtam - szabadkozok óvatosan.

- Láttam.

- Bocsánat! Hol tartottál? - hajlok újra a prezentáció felé, így megint érzem azt a kamilla illatot, ami a fiúból árad minden alkalommal.

- Tudsz figyelni? - kérdezi kétkedő hangon. Bólogatok. - Oké, annyit mondtam, hogy a vitakérdéseket a legvégére kell hagynunk. Szerintem.

- Rendben - egyezek bele rögtön. Eren sóhajt és újra rám néz, mintha hülyének tartana, és biztos is vagyok benne, hogy így is van.

- Ha nem mondasz ötleteket, ebből nem lesz semmi. Ez egy páros munka, azért hogy együtt dolgozzunk. Párban. De te csak ülsz, mint egy... - megáll és lenyeli a szót, amit mondani akart. - És mindenre bólogatsz.

- De hát jók az ötleteid...

- Fenekét jók! Ne legyen már neked minden mindegy!

- Rendben - halkulok el és piszkálom a körmeimet. Óvatosan lekapargatom róluk a körömlakkot.

- De nem rendben! Kurva életbe, falra mászok ettől, hogy neked minden rendben van! - tajtékzik. Az az érzésem, hogy nem csak a mostani alkalomról beszél. Eddig is tudtam, hogy ki nem állhat engem. - Ha lekenek egy büdös nagy pofont, az is rendben lesz?!

- Nem tennéd - mondom csendesen és lehajtom a fejem. Rágcsálom az ajkaimat és rázom a lábamat a pad alatt.

- Nem ütnélek meg, de baszki, mondj már valamit! - dühöng és közelebb hajol hozzám.