ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ/ ᴬᵒᵀ

ᴍɪᴋᴀꜱᴀ 1/2.A-2.B.

Kedves Mindenki,
ez a három rész rendhagyó lesz, még sosem csináltam ilyet, de őszintén remélem, hogy tetszeni fog nektek!
Ha vannak helyesírási hibák - ez kevésbé jellemző -, vagy  elírások - ez nagyon jellemző -, akkor gomen, de nagyon izgatott voltam, hogy végre megmutathatom Nektek ezt a néhány részt.

Kellemes olvasást! ✨❣️

- ᴏᴘʜᴇʟɪᴀ

Ⓨ

ⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ
- Ezt magyarázd meg - suttogok halkan és meredten bámulok Eren arcába. Villogó szemmel állja a tekintetemet, de az arcán egy pillanatra átszalad valamiféle zavavartág, végül lassan beszívja a levegőt, és már azt hiszem, hogy megismétli, amit mondott. De nem. Csak áll egyhelyben és látszólag esze ágában sincs kinyitni a száját. - Vagy mondd újra, ha komolyan gondoltad!

- Elsőre is hallottad.

- De nem akarom elhinni, hogy... Tényleg ezt gondolod?

Tisztában vagyok vele, hogy Erent sokszor elkapja a hév és olyan dolgokat mond, vagy tesz, amiket nem egészen gondol komolyan. Vagy egyáltalán nem. De azt, hogy ennyire övön alulra is tud ütni nekem, ráadásul szándékosan, nem gondoltam volna. Most egyáltalán nem érzem magam különlegesnek, mert hozzá tartozom.

- Kihozod belőlem az állatot, mégis mit vársz? - tárja szét a kezét, de a hangja elvékonyodik egy kicsit, mintha egy kisfiú szólalt volna meg. Ez egy pillanatra megtöri köztünk a fagyot, de a súlyos csönd ismét hamar közénk ereszkedik és ráül a mellkasamra.

- Tudom, hogy most nehéz, de akkor... - elharapom a mondatot, mert nem akarom kimondani azt, amire valójában gondoltam. Félek, az csak olaj lenne a tűzre, én viszont nem akarom fellobbantani Eren haragját.

Megrázom a fejemet és ott akarom hagyni őt a francba, de képtelen vagyok megmozdulni. A dühöm, az a tömény, maró düh felbugyog a torkomon és legszívesebben két istenes nagy pofont adnék Erennek, de nem teszem, mert tudom, hogy nagyon szégyellném magam utána. Mégis homályos minden gondolatom és valahogy nagyon szeretném megbántani őt, legalább annyira, amennyire ő megbántott engem, de visszafogom magam, mert biztos vagyok benne, hogy ennyire nem akart belém rúgni.

Ha ez mégis szándékos volt, akkor talán félreismertem őt.

- Ne hasonlítgass engem a tökéletes Mikasához! - csattanok fel, teljesen elveszítve a maradék önuralmamat is. Nincs kimondva. Sosem volt. De hónapok óta úgy érzem, hogy olyan elvárásokat állítanak felém a barátaink, de még Eren maga is, amiket én képtelen vagyok megugrani. - Én nem ő vagyok, Eren! Nem ő vagyok!

- Tudom. Nem is mondtam, ho-

- De utaltál rá! Nem az a bajom, amit mondtál, hanem az, amit ez jelentett.

- Mit jelentett? - húzza össze a szemét. Tudom, hogy férfi. Tudom, hogy az agya hülyén működik, az enyém pedig még hülyébben. De ezt most egyszerűen nem tudom lenyelni.

- Hogy Mikasa jobb nálam - motyogom halkan és érzem, hogy lassan megtörök a súly alatt. - A Tökéletes Mikasa. Istenem, bármit el tudok tűrni, még azt a felháborító kifogástalanságát is, bármiről is legyen szó. De hogy erre még te is felhívod a figyelmem...

- [T/N], annyit mondtam, hogy Mikasa kevesebbet sírt, mint te. Mi a baj ezzel? - néz rám totálisan értetlenül és hirtelen én sem értem, miért húztam fel magamat ennyire, de hamar eszembe jut az a keserű íz a számban.