ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ/ ᴬᵒᵀ

ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ 3/5

Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ
Néhány percig csak méregetjük egymást, ő gyanakodva, én pedig leplezetlenül kíváncsian. Valószínűleg ő nem tudja, mit gondoljon rólam, mert bár én láttam őt, neki fogalma sincs róla, hogy ki vagyok és mégis hogy kerülhetek ide látogatási időn kívül. Szinte látom, ahogy forognak az agyában a fogaskerekek, amíg megpróbál valamilyen racionális választ kitalálni és végül mégis ő töri meg a csendet.

- Maga újságíró? - kérdezi végül és hátrébb húzódik a széken. A láncok, amikkel a földbe betonozott karikákhoz rögzítették a kezeit és a lábát, minden mozdulatára megcsörrennek.

Nem akarom bevallani, de már vártam azt a pillanatot, mikor kicsit közelebbről megnézhetem Eren Jaeger arcát, és most, hogy végre alkalmam van, nem tudok betelni a látvánnyal. Az arca egészen sápadt és néhány helyen véraláfutásos, mintha folyamatosan verekedne a börtönben. Néhány helyen a nyaka és a kulcscsontja is foltos, de a narancssárga ruha miatt csak ennyit látok a bőréből. A szája jobb oldalán egy friss, még vérző seb húzódik, ami biztosan nem volt ott még a tárgyalás alatt. A haja kócos, már túlságosan lenőtt és bőven ráférne már egy alapos mosás is, az arca kicsit borostás, de úgy tűnik, ez az utolsó dolog, ami jelenleg érdekli.

- Sadish azt mondta, maga egyetemi hallgató, akinek elemeznie kell a helyzetet. De mondja meg, hogy igazából újságíró, ugye? - néz rám kérdőn és mélyen a pillái alól figyeli az arcomat, amitől úgy érzem, hogy esélyem sincs elmenekülni a válaszadás elől. Mégis képtelen vagyok hirtelen megszólalni, csak lepillantok a jegyzeteimre és próbálom megfejteni, hogy mégis mi a fenét keresek itt. - Nem hittem volna, hogy máris köröznek felettem a keselyűk. Nem tudom eldönteni, hogy ez bók, vagy csak a média újabb nagy fogása.

- Tényleg egyetemi hallgató vagyok - mondom bizonytalanul.

- Akkor biztosan van valami igazolványod is - húzza fel a szemöldökét olyan arccal, mintha arra számítana, hogy ezzel majd lebuktat. Most egészen máshogy viselkedik, mint a tárgyalóteremben, de nem tudom érte hibáztatni, mert valószínűleg azt hiszi, hogy én is ellene vagyok és kárörvendeni jöttem; nem tudhatja, hogy mennyire be akarom bizonyítani az ártatlanságát és azt sem tudja, hogy a további tanulmányaimat kockáztatom azzal, hogy itt vagyok.

Kicsit közelebb hajol, amikor megmutatom neki a diákomat. Amennyire tudja, előre nyújtja a kezét és érdeklődve forgatja a műanyagot az ujjai között, miközben alaposan szemrevételezi a rajta lévő adatokat.

- Rendben van - néz rám megadóan, de a tartózkodás továbbra is ott ül a vonásian. - Mit tehetek egy ilyen kislányért, mint te?

- Egyidősek vagyunk - szólok közbe, amivel kiváltok belőle egy rosszalló morgást, de úgy teszek, mintha nem is hallottam volna. - Azért vagyok itt, mert én hiszek neked.

A levegő hirtelen elnehezül köztünk és fagyottan lebeg a semmiben. Eren Jaeger arca fehérré válik, a szeme kitágulva mered rám és így már újra látom a korábbi kétségbeesett vádlottat. Csak néhány pillanatig figyelhetem ezt az oldalát, mert hamar rendezi a vonásait, és amikor újra megszólal, a hangja rekedten cseng. Kényszeredetten megköszörüli a torkát.

- Tudod egyáltalán, hogy ki vagyok?

- Ott voltam mag a tárgyaláson.

- Hát, ez mindent megmagyaráz.

Rövid ideig csendben nézek rá, ő pedig makacsul lesüti a tekintetét és olyan erősen szorítja a láncot, ami a csuklóját rögzíti a földhöz, hogy elfehérednek az ujjpercei. Látszólag esze ágában sincs újra felvenni velem a szemkontaktust.

Fogalmam sincs, mi történhetett vele, hogy ennyire félresiklott az élete. Valószínűleg nem is tudnék annyi ideig átvészelni és kitartani Eren Jaeger helyében, úgy, hogy senki sem szeret és senki sem áll az én pártomra. Csodálom őt egy kicsit, amiért még most sem egy összetört ember képét mutatja kifelé, de ennek ellenére én csak egy meghurcolt ártatlant látok, aki már a tűréshatára végén jár. És mégis, még így is erősebb és büszkébb, mint az emberek többsége.