ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ/ ᴬᵒᵀ

ᴘᴏꜱꜱᴇꜱꜱɪᴏɴ

Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ
- Ne. Ne takard el - suttog mögöttem állva és óvatosan megfogja az alapozót tartó kezemet. Kicsit lehajtja a fejét, így az ajkai pont a fülem mellett vannak. A kiszökő levegő simogatja a bőröm, ami miatt hagyom lecsukódni a szemem. - Jól áll.

Egy nagy, meleg tenyér a derekamra simít, amíg a másik óvatosan kifeszegeti az ujjaim közül a pumpás üveget, hogy aztán halk koppanással tegye a tükör alatti polcra. Ránt rajtam egyet, ami miatt a hátam a mellkasának simul. Megilletődve sóhajtok a hirtelen gesztus miatt és a keze után kapok, amire ő csak halkan felnevet mögöttem. A hangja vibrál a bőröm alatt.

- Ne félj. Vigyázok rád, te is tudod. Tudod?

Bólintok egyet, ő pedig elmormol egy "rendben, kislányt".

- Bámulni fognak - motyogom halkan. Eren félresimítja a hajamat a nyakamból, hogy lássa a harapást, amit tegnap a bőrömön hagyott.

- Pont ez a cél - az ajkát végighúzza a fülemen. Végigfut a testemen a borzongás és próbálok kiszabadulni az erős kezek közül, sikertelenül. - Mutasd meg Jeannak. Imádni fogja - vigyorodik el.

- Nem mutogatom senkinek - tiltakozok tompán. - És tudom mit művelsz, hagyd abba...

- Mit művelek? - kuncog és a másik kezét is a derekamra simítja. A két tenyere szinte teljesen eltakarja a testem azon részét. Néha meglepődök, mennyire kicsi vagyok hozzá képest.

- Próbálsz befolyásolni - nézek a szemébe a tükrön keresztül. Viszonozza a pillantásomat és kicsit félre billenti a fejét.

- Nem próbállak.

- De.

- Nem. Ha akarok valamit, mondani fogom - feleli egyszerűen, aztán megint átfut a játékosság a szemén. - Nem vagyok olyan, mint te.

- Na, jó - kilépek a fogásából és próbálok nem tudomást venni, hogy mennyire hiányzik a bőrömnek a testmelege. - Ne szemétkedj velem.

Felteszi a kezeit, hogy jelezze, mennyire ártatlan az ügyben, de csak egy gúnyos pillantással válaszolok és folytatom a készülődést. Csak azért is lealapozom a fognyomait, amit néhány elégedetlen morgással jutalmaz, de nem szól közbe, helyette ő is készülődik. Ahogy nézem őt a tükörből, hirtelen rájövök, hogy mi az, amivel én is hasonló helyzetbe tudnám hozni, mint ő engem. Csak neki még alapozója sem lesz.

- Mi van? - néz rám zavartan, amikor észreveszi, hogy figyelem. Megrázom a fejemet és befejezem a készülődést.

- Eljössz az utolsó óráról? - kapja el a kezem, amikor a kabátomért indulok. Közel húz magához, a kezemet pedig a saját derekára teszi. Piszkálni kezdem a pulóvere szegélyét.

- Nem lógok. És te sem - figyelmeztetem.

- Ne már. Utálom a filozófiát. Semmiről sem szól.

- Attól, hogy neked nem jelent semmit, attól még igenis szól valamiről.

- Igazán? - kérdezi gunyorosan, amire határozottan bólintok. - És mégis miről?

- Fogalmam sincs. De biztosan szól valamiről.

Röviden felnevet, aztán hagy menni. Felkapom a cuccaimat és megvárom a folyosón, hogy bezárjaba kampusz szobát. Annyit van már itt, és Sasha annyit van már Connie-nál, hogy lassan megváltozik a szobabeosztás. Csak azért nem költöztünk még tenylegesen egy szobába, mert bármennyire is szeretjük egymást, néha képtelenek vagyunk elviselni a másik hülyeségeit. Ezek kívül pedig mindkettőnknek kell egy kis magány. Ha minden héten minden nap együtt vagyok, elég hamar az őrületbe kergetnénk egymást...