ᴡɪʟʟ ʏᴏᴜ ʙᴇ ᴍʏ ꜰʀᴇᴇᴅᴏᴍ/ ᴬᵒᵀ

ᴠᴀᴋ

Ⓔⓡⓔⓝ'ⓢ ⓟⓞⓥ 
ꜱ3 ᴇʀᴇɴ

– Nem kell segítség! – durván odébb lököm Mikasa felém nyúló kezét. Tudom, hogy ő az, mert az otromba szökik az illata. És azt is tudom, hogy Armin előbb megkérdezné, hogy szükségem van e rá.

– Neki fogsz menni valaminek – Mikasa keze előbb balról érkezett, de a hangja most már jobbról szól. Fogalmam sincs, mit fontoskodik körülöttem.

– Így jártam – mormolom magam elé bosszúsan és teszek egy bizonytalan lépést valamerre, de a lábfejem beleütközik valamibe. – Merre van az ajtó?!

Mikasa szó nélkül karol belém és húz el azt hiszem, jobbra, hogy irányba tegyen.

– Bekísérlek.

– Nem kell. Csak azt mondd, merre van az ajtó!

– Pont előtted. Az orvos szerint ez csak átmeneti vakság.

– Átmenetileg sem akarok rád támaszkodni mindenben – rázom a fejem, de rögtön megbánom, mert már nem tudom, merre vagyok előre.

– Nekem igazán nem teher – erősödik halkan Mikasa és hallom, ahogy kinyitja az ajtót.

– Nem érdekel. Csukd vissza! - fortyanok fel. Nem érkezik válasz, csak egy finom rántás a kezemtől, hogy induljak el valamerre. Makacsul ragaszkodom az addig helyemhez. – Csukd vissza, én akarom kinyitni!

– De hát nem is tudod, merre van a kilincs.

– Megoldom, ha hagyod, hogy megpróbáljam – csikorgatom a fogamat. A következő pillanatban hallom, ahogy kattan a kilincs nyelve. – Ne segíts – mormolom és kinyújtom előre a kezemet. Tulajdonképpen használhatnám a botot, amit kaptam, de azzal szerintem úgy néznék ki, mint valami botsáska.

Az ujjaim csak a semmit markolják, én pedig egyre idegesebb leszek, mert tudom, hogy Mikasa figyel engem. Érzem, ahogy bizsereg a bőröm a tekintete miatt – a rossz értelemben.
Teszek egy újabb lépést előre, tovább keresgélek, közben próbálok arra figyelni, hogy legalább a légzésem valamennyire egyenletes maradjon. Gyűlölöm, hogy minden sötét körülöttem. Kiszolgáltatott vagyok és a vége pontosan az lesz, amit Mikasa jósolgat. Rá kell majd hagyatkoznom. Szerinte szükségem van rá még ahhoz is, hogy fogat mossak.

A hideg megrángatja a testemet, ahogy végig fut a hátamon. Személyes kudarc volna, ha nem tudnám lerázni Mikasát – pontosabban az, ha nem lennék képes egyedül kinyitni egy ajtót. Megelégelve a saját pipogyaságomat török előre, teszek két nagy lépést, olyan határozottan, ahogy csak tőlem telik, ezzel bezárva a távolságot köztem és az ajtó között. A fejem hangosan koppan a falapon, belőlem pedig feltör egy kurvaanyázás.

– Segítek-

– Nem! Megtaláltam, nem?! – dühöngök és belekapaszkodok a kilincsbe, hogy feltépjem az ajtót. Annak ellenére, hogy az ajtó lapja újra erősen fejbe vág, úgy vonulok be a terembe, mintha legalábbis tudnám, merre megyek. De nem baj, ez a kis siker is siker. Segítség mentes siker. Lassan már más rágja meg helyettem az kaját is... – Jó napot! – ez a köszönés sokkal agresszívabb lett, mint akartam, de legalább köszöntem, ez is valami.

Néhány köhögés és motoszkálás hallatszik, így arra fordítom a fejemet.

– Eren vagyok – próbálok magabiztos lenni, de úgy érzem magam hirtelen, mint egy macska, amelyik az oroszlánnak nyávog. – Jaeger. Eren Jaeger.

Újabb néma csend. Hirtelen az az érzés kerít hatalmába, hogy egy teljesen rossz terembe jöttem.

– Az anonim szexfüggőkhöz jöttél? – kérdezi valaki. Mély, fiatal hangja van, kicsit töri a nyelvet, de magabiztosan beszel. Lángba borul az arcom.

– Én..? Dehogyis!

– Jó, mert ez nem az.

Halk nevetés fut végig a termen. Érzem, hogy az izzadság végig folyik a hátamon.

– Te is vaksi vagy?

– Aha... – felelm bizonytalanul.

– Az király. De nyugodtan fordulj felénk – hallom, hogy vigyorog, és újabb nevetés szalad át a bentlévők között. – Arra az ablak van. Úgy. Most jó. Le is ülhetsz közénk.

Léptek alatt csikorog a fa padló, aztán egy határozott kéz belémkarol és húzni kezd valamerre, végül lenyom egy székre. Eszemben sincs ellenkezni, annyira lehengerlő volt az, ahogy vezetett.

– Köszönöm – motyogom esetlenül. Hirtelen midnennél jobban látni akarom a körülöttem lévők arcát.

– Te voltál, akit vártunk. A lány veled van?

– Hogy néz ki?

– Fekete haj, piros sál.

– Velem. De kintről van velem.

– De én..! – hallom, ahogy Mikasa megint ellenkezni akar. Összébb húzom magam a széken egy kicsit. Akarom is, hogy Mikasa ne legyen körülöttem, de most, hogy tényleg ketté fogunk válni, valami furcsa nyugtalanság költözik a testembe. A tenyerem bizseregni kezd.

– Nem igazán lehetnek bent külsősök a megbeszélésen.

– Jó, de Eren-

– Hé, szivi! Tessék már kimenni a fenébe! – szól balról egy srác. Hangja alapján velem egykorú.

– Köszönöm, Jean, hogy ismét a segítségemre sietsz – sóhajt a szószóló, aztán rövid úton kikíséri Mikasát a teremből, végül visszajön közénk és leül, tőlem néhány székkel jobbra.

Ez a kis gyűlés egyezerre ígérkezik érdekesnek, jónak, izgalmasnak és rémisztőnek. Végre kapok levegőt és senki sem válaszol helyettem, mégis egyedül érzem magam a sok ismeretlen hang és illat gyűrűjében. Az igaz, hogy továbbra sem látok semmit, de most talán lesz alkalmam kicsit jobban megbékélni a jelenlegi helyzetemmel. Összességében, elégedett vagyok.