ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

1.rész

Pᴀʀᴋ Jɪᴍɪɴ

A szabadságtól átszellemülten tépem fel a suli ajtaját, hiszen vége. Vége ennek a pokolnak. Nem kell leckét írni, (vagy az utolsó csöngetés előtti percekben lemásolni a padtársadról), nem kell a könyv felett görnyedned este tizenegy órakor, nem kell készülnöd a nyilvános beszédre az osztály előtt, nem kell jópofiznod senkivel ( na jó, én eddig se tettem) és nem kell hét órát egy szűkös, fülledt osztályteremben töltened, ahelyett, hogy jól éreznéd magad a szabadlevegőn. Ezek közül egyik sem kötelező, mert ettől a perctől kezdve beköszönt a nagy betűs BULI.

Nyári szünet van, ami számomra egy olyan parti, ami három hónapig nem ér véget. Vannak emberek, akik szintén azt a monoton napirendjüket követik, mint tanítási időben és egy nyaraláson kívűl nem is csinálnak semmit. Nos, én nem ilyen vagyok. Van néhány tervem erre a nyárra, és abban csak akkor vagyok otthon, ha aludnom kell. Bár lehet azt is megoldom másnál.
Tavaly nyáron rengeteg klassz dolog történt velem: megismertem a mostani barátomat, szereztem munkát egy fagyasztott joghurtos boltban és mivel kaptam fizetést nem kellett a szüleimtől zsebpénzt kérnem ( na jó, nem olyan sokat). Elmentünk a családdal Koreába, meglátogatni a nagyszüleimet, akik egy csomó jó kaját csináltak nekünk és elvittek minket a főbb látványosságokhoz. Pazar nyaram volt és egészen biztosan most is imádni fogom minden percét.

Utam azonnal Los Angeles egyik legnagyobb hoteléhez vezet, ami előtt már rutinosan támasztom meg a biciklim. Ez egy iszonyúan puccos szálloda, nem égethetik le magukat azzal, hogy bicikli tárolót helyeznek ki elé. Helyette viszont megígérték nekem, ha itt parkolok le, a személyzet vigyázni fog a bringámra. És hogy miért élvezünk ilyen luxust a kis járművemmel?
Ez a történet a múlt nyárba nyúlik vissza, amikor is pont ezelőtt az épület előtt találkoztam egy fiúval. Igazi ficsúr volt, apuci és anyuci elkényeztetett milliomos gyereke, de gondoltam miért is ne szórakozhatnék egy kicsit? A terv az volt, hogy eljátszva a turistát odamegyek hozzá és kérdezősködni kezdek borzalmas kiejtéssel, de ahogyan ezen a briliáns szívatáson gondolkoztam a cipőm beleakadt a járda szegélyébe, így szépen pofára estem.
És akkor egy elegáns öltönyben feszítő alak lehajolt hozzám és felsegített. Egyik vörös ruhás alkalmazott se mozdult meg értem, de ő lovagiasan hozzám sietett. Ő volt Justin Campbell, akivel hamarosan egy éve, hogy együtt vagyunk.
A szüleié ez a gyönyörű hotel, emiatt is van ilyen nagy biztonságban a bringám.

Belépek a csillogó üveg ajtón, így elém tárul a giccsesen nagy előtér, benne nyüzsgő emberekkel. Köszönök a személyzetnek, akik már jól ismernek engem, ezért hiába nem vagyok tele pénzzel nyugodtan lehetek itt. Egy levegőt szívhatok a dúsgazdagokkal, ami egy igazán nagy megtiszteltetés.
- Jimin?- jelenik meg a barátom egy szemben lévő liftből. Nem mondtam neki, hogy jövök, pont azért, hogy meglepjem és el is értem a célomat. Ha tudott volna az érkezésemről megszabadult volna az öltönyétől, készen arra, hogy elrángassam magammal valamerre. Nem tehetek róla, imádok a városban közlekedni ide-oda és ezt ezek a kényesen szabott öltönyök nem sokáig bírják.
- Szia!- vetem magam a karjaiba, ám ő most furcsamód nem szorít úgy magához, mint általában szokott.
- Baj van?- pillantok fel rá. Égszínkék szemeiben zavart vélek felfedezni, de ha ez még nem lenne elég látom, hogy belülről harapdálja az arcát, amit csak akkor csinál, ha frusztrált.
- Nem! Örülök, hogy itt vagy!- mondja és ad egy rövid csókot. - Csak ma a szüleimmel kell vacsoráznom, szóval nem érek rá- hadarja, majd el is enged. Egy hete nem volt alkalmunk találkozni, mivel az ő csicsás magán sulija és az én sulim ég és föld. Nagyjából a távolság is ugyanannyi köztük (nekem). A lényeg az, hogy egy hete nem kaptam egy normális ölelést a barátomtól.
- Értem. Nem gond...- vonom meg a vállam, de Justin már nem is figyel rám. Gyakorlott mozdulatokkal megköti a nyakkendőjét és beletúr világosbarna tincseibe, hogy kicsit rendezettebbnek tűnjön a hajkoronája.
- Be vagyok havazva. Anyáék mindenkinek meg akarnak mutatni engem.
- Én is szívesen dicsekednék veled- ölelem át hátulról és belélegzem drága parfümjének illatát. Az a kis üveg parfüm, ami most rajta van lehet többet ér, mint a szüleim autója.
- Esküszöm, hogy az egész hétvégét veled töltöm majd. Várj még egy kicsit!- fog rá a kezemre. A hétvégéig van még két teljes és egy fél napunk, szóval addig is muszáj leszek beérni a plüsseim ölelésével. Fogalmam sincs hogyan fogom kibírni ezt a rengeteg időt nélküle.
- Nem félsz, hogy esetleg egy panda átveszi a helyed?
Justin felhorkant, majd megfordul. Az állam alá fog és felemeli a fejem, így szemkontaktust teremtve kettőnk között.
- Az én helyemet senki nem veheti át, baby.