ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

50.rész

Jeon Jeongguk

A hideg és sötét utcákon bőven van időm átgondolni a vitánkat és így nyugodtabban, arra jutok, hogy egy hatalmas nagy paraszt voltam. És nem csak most, hanem az elmúlt hetekben is, hogy ráerőltettem Jiminre az akaratomat és így meghajtottam. Bár fogalmam se volt róla, hogy ez annyire nyomasztja, hogy nem tud aludni. Bűntudatom van, amiért ezt tettem vele és mindebből semmit sem vettem észre. Jimin pedig volt olyan butus, hogy eltitkolta előlem. Pedig ha hamarabb mondja, észhez tértem volna. Egy idő után biztosan, pont mint most és akkor nem jutottunk volna idáig.

Mindegy, ezen már felesleges rágódnom. Az egész az én hibám, semmit sem foghatok Jiminre, aki egészen eddig próbált hozzám igazodni. Megérdemelném, hogy sokáig bűnhődjek emiatt, mégis önzőn remélem, hogy Jimin minél hamarabb megbocsát nekem és rendbe hozhatom, amit elcsesztem. Támogatnom kell őt a táncban, és le kell nyelnem ezt a beteges féltékenységemet, ha már ő képes volt felvenni velem a ritmust. Ez a minimum tőlem.

Tudom, hogy ez dupla annyira nehéz lesz, de muszáj, ha nem akarom Jimint elüldözni magam mellől. 
Hiszen ezt akarom a legkevésbé. Már most viszketést érzek, hogy felhívjam és megérdeklődjem, hazaért-e épségben. Meg is teszem. Bár nem számítok szívélyes fogadtatásra tőle, muszáj tudnom, biztonságban van-e.

Kicseng, aminek először is megörülök, de mikor már vagy két perce hallom a pittyegést, tanácstalanul bontom a hívást. Pedig már biztosan hazaért. Hallania kéne, hogy hívom, hisz sosincs lenémítva. Nem mellesleg ilyenkor mindig elkezd ordítani Taylor Swift Style című száma, amit annyira szeret. Még álmából is simán felkelti. De az is lehet, hogy nincs telefon közelben, esetleg zuhanyzik, ezért hagyok neki egy fél órát.

Ebben a fél órában pedig végig kínlódom. A konyhában, az ágyamban, a fürdőszobában, mint a kapcsolatunk legelején, amikor arra vártam, hogy írjon nekem és szakítson rám időt Justin mellett. Most is arra vágyom, hogy visszahívjon és közben szenvedek az egyedülléttől. Márpedig ezen az estén biztosan nem ezt kellene csinálnom. Jiminnel kéne lennem, vele feküdnöm az ágyamban. Kínoz a tudat, hogy ha nem csesztem volna el, most a karjaimban tarthatnám és boldogabbak lehetnénk, mint valaha.

Nem bírom tovább, újra felhívom, de semmi. Végeláthatatlan pittyegés, mégcsak egy üzenet se, hogy ne keressem. Írok hát neki én:

Otthon vagy már?

Kézbesítve, az üzenet mégsem ért célba, mert nem kapok választ. Jimin meg se nézi. Kezdek egyre ingerültebb lenni. Miért nem válaszol? Olyan egyszerű lenne begépelni egy igent. Kis fáradtság, de nagyon sokat segítene vele. Végre lazíthatnék és nem kéne azon görcsölnöm, jó helyen van-e. Mert bár hallottam, hogy beszél az apjával, azt nem láttam, hogy meg is érkezik. Az is lehet, hogy Jimin egész máshol van. Különben miért nem ad magáról semmi féle életjelet? Ő nem ilyen kegyetlen. Tudhatja, hogy majd' megöl az aggodalom.

Kérlek válaszolj!

Gépelem be, de semmi válasz. Újra felhívom, de továbbra is csak kicsöng. Egymás után tízszer is felhívom, közben üzenetekkel bombázva, hogy tudja, idegileg teljesen kész vagyok. A bizonytalanságtól le se tudom hunyni a szemem, folyton a telefonom kijelzőjét bámulom. Végső kétségbeesésemben egyik hangüzenetet küldöm a másik után.
Mindet egyre nehezebb megfogalmaznom remegő hangom miatt és mert képtelen vagyok szabályozni az indulataimat. Egyszerűen nem megy. A gondolat már beszivárgott a fejembe, hogy nincs biztonságban és Jimin nem is igyekszik kiűzni onnan. Továbbra is elérhetetlen.

Még a szülei számát sem tudom. Csak egy embertől tudok segítséget kérni.
- Jungkook, hajnali négy óra...- szól bele Pete, de nincs időm végighallgatni a hisztijét.
- Segítened kell!- vágok közbe szinte felismerhetetlen hangon. - Jiminnel este szétváltunk és... Már órák óta nem érem el.
- Hogy mi? A szüleit felhívtad már?
- Nincs meg a számuk- szipogom.
- Baszki! De mi van ha csak elaludt? A szülei biztos kerestek volna téged, ha nem ment volna haza.
- Akkor tisztázzuk! Én nem tudom az ő számukat, ők se tudják az enyémet! Kurvára nem tudom, mit csinál most Jimin, de nem veszi fel és az üzeneteimre sem válaszol, úgyhogy kérlek próbálkozz te is! Én oda megyek.
Muszáj megtudnom, mi van vele, mert ha továbbra is csak ülök a kétségeim közt, megőrülök.
- Jó én is, és persze felhívom- mondja és nem is húzza tovább az időt, leteszi, hogy segíthessen. Ezért sokkal tartozom majd neki.