ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

18.rész

Jᴇᴏɴ Jᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Haza felé tartva folyton csak a tegnap estére gondolok, amiből mint kiderül, Jimin nem sokra emlékszik. Talán jobb is így.
Tegnap egyikünk sem volt teljesen magánál, mikor meg akart csókolni, úgyhogy nem sokat jelentett. Neki.
Nekem viszont annál többet. Hálát adok az égnek, hogy én nem ittam annyit és kint maradtam az udvaron, így nem törlődött az én memóriám is. Tisztán emlékszem, milyen érzés volt, mikor puha ajkai az enyémekre simultak, és ha csak pár másodpercre is, de elhitették velem, hogy tovább léphetünk. Aztán jött Jane. Komolyan, az a lány megérzi, mikor kell belerontani valamibe és sosem halasztja el a lehetőséget, hogy meg is tegye. Nem csodálom, hogy a szülei kitették, én is ezt tettem volna. Nagyon remélem, hogy ha nekem lesz valaha gyerekem, ő nem fog ilyen irányba elmenni, mert akkor az azt jelentené, hogy megbuktam, mint szülő. De még csak ne ugorjunk ilyen előre.

Most sokkal fontosabb, hogy lemossam magamról a tegnap mocskait. Homokot, Jane kézfogását, satöbbi.
Alaposan megmosom az arcom és a fogaim is, aztán kilépek a fürdőből, hogy egyek is valamit. A gyomrom már eléggé ki van, örülhetek, hogy nem hánytam a tegnapi piától.
A hűtőből mindent kiveszek, ami ehetőnek tűnik, és magamba tömöm. Nutellás kenyér, hot dog, műzli, csirke, úgy kombinálom őket, mint egy terhes nő, amit anyám aggodalmasan figyel.
- Ha lány lennél, most igazán pánikba esnék- mondja, majd mögém lép és hátulról megölelget. Hagyom magam, de tény, hogy nem esik olyan jól anyám szeretetrohama, mint Jiminé. - Este a barátodnál voltál?
- A barátom barátjánál.
- És mi jót csináltatok?- ül le mellém, nézve, hogyan nyomom be az utolsó hot dogot a számba. A vége édeskés, valószínűleg belelógott a nutellába.
- Ittunk. A többiek füveztek és basszusgitároztak. Borzalmas volt.
Anyám valószínűleg nem erre a válaszra számított, hanem valami családbarátabbra, valamire, ami jobban én vagyok. Például, hogy olvastunk és sütit sütöttünk.
Szemöldökei ijesztően magasra ugrottak, még az álla is leesett.
- Most ezt komolyan mondod?
- Igen, de soha nem ismételném meg újra.
Vagyis egy bizonyos részét igen, de azt nem fogom anyám orrára kötni. Szerintem bőven elég, ha majd csak akkor tudnak többet Jiminről, ha már biztosan magamhoz láncoltam. Nem hiányzik, hogy addig elijesszék nekem.
- Egyáltalán ki vett rá, hogy elmenj oda? Az a barátod, akivel mostanában mindig elmész itthonról? Vagy nem a barátod?
- De, igen, miatta mentem. Viszont neki sincs szándékában újra elmenni, úgyhogy megnyugodhatsz.
Erre mintha tényleg megnyugodna kicsit. Furcsa, azt hittem van annyira laza, hogy nem stresszel az ilyen dolgokon, hiszen eddig ő erőltette, hogy bulizzak és éljek. Lehet, most hogy megtettem, kicsit bepánikolt, hogy megváltozom és mostantól aggódnia kell értem.
- Én csak nem szeretném, ha megtetszene neked az az életmód. Örülök neki, ha néha elmész kikapcsolni, de nem szeretném, ha ráfüggnél. Érted?- kérdezi anyásan a vállamra simítva. Azt hiszem, még soha nem láttam ilyen komolynak, mint most. Mindig olyan szórakozott, még Jiminnél is rosszabb. Úgy tűnik, most egy kicsit ráijesztettem.
- Persze, anya. Ne aggódj, nem fogok elzűlleni. Ez nem az én világom, most már biztos vagyok benne.
- Jól van- bólint megkönnyebbülten, aztán össze szedi magát és a bejárati ajtó felé biccent. - Az a bicikli a ház előtt kié?
- A barátomé. Tegnap itt hagyta, de vissza viszem neki- mondom és írok is neki, átugorhatok-e hozzá. Remélem nem vagyok túl tapadós, hiszen kevesebb, mint egy órája váltunk el egymástól, és én máris tekernék vissza hozzá.
- Szóval igaz, amit apád mondott!- csap az asztalra, mire kis híján infarktust kapok. Szegény szívem, alaposan megszenvedi ezt a nyári szünetet, már sokszor túl hajszolta magát. Félek, ha ez így megy tovább, a legfontosabb tanévem előtt feldobom a pacskert. Viszont apám is. Láthatta, milyen kellemetlen nekem magyarázkodni Jiminről, de ő azért megosztotta anyával is, hogyan talált ránk az este. Mostantól lehet, ide se kéne őt hoznom.
- Mit mondott?- játszom a hülyét, mire anyám izgatottan elvigyorodik. Mibe keveredtem már megint?
- Azt, hogy egy papírlapot se lehetett volna közétek illeszteni, olyan közel voltatok egymáshoz. Az a fiú tudhat valamit, ha eltudta érni, hogy elviseld az ölelését.
- Neki ez a szeretet nyelve, és nem szeretném megbántani, hogy nem viszonzom az ilyesfajta gesztusait. De apának is megmondtam, hogy van pasija.
Van pasija, de engem is kifejezetten szeret. Nem vagyok valami jártas az ilyesmikben, de Jimin testbeszédei elég árulkodóak. Szerintem már nem járok olyan messze, hogy megszerezzem.
- Hát így már rögtön más a helyzet. Na és te nem akarsz az lenni?
Erre a kérdésre hirtelen azt se tudom, mit feleljek. Tehát anyám nem hiába az anyám. Átlát rajtam. Bármit mondok, ő már biztos a dolgában.
- Nem lenne rossz, ha össze jönne- vonom meg a vállam, mintha nem is különösebben érdekelne a fiú. Pedig az az igazság, hogy bármi lennék érte. A háziállata, a szerelme, a barátja, a testvére, az ellensége, egy fehérbe öltözött fiúbanda tagja a sivatagban. Amire épp szüksége van, hogy minden pillanatban a közelében lehessek, nem számít, milyen módon. Ez viszont már túl nyálas ahhoz, hogy anyának elmondjam.