ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

11.rész

Pᴀʀᴋ Jɪᴍɪɴ

Justinnal egy egyszerű kávézóban beszéltük meg a találkozót, ahonnan már most tizenöt percet késik. Mondanám, hogy ha békülni akar, akkor ez nem túl jó indítás, de még ez sem érdekel. Túlságosan ragaszkodó vagyok ahhoz, hogy egy ilyen apróság miatt ne fogadjam vissza hozzám, bár ahogy a barátaimon érzem, ez hatalmas hülyeség részemről. Bambi Jane után a második, aki a legjobban elutasítja a kapcsolatunkat, de ő nagyon is logikus érveket hoz fel ellene.
Logikus érveket, viszont a logikán túl ott húzódik a szeretetem és a rajongásom. Már tényleg nagyon hiányzott Justin, volt olyan este, amikor kis híján sírva hívtam fel, hogy jöjjön át, és legyen velem. Ezekben az esetekben viszont inkább Bambi társaságát választottam, aki szinte azonnal képes volt kis életet vinni belém. Az ő társaságát azért is jobban élveztem, mert Brownie-val ellentétben ő nem akarta kikaparni a szemem valahányszor az egy méteres magánszférájába tettem a lábam.

A Justinnal való szünetünk alatt nagyon közel kerültem az őzike szemű nyuszi fiúhoz. Igaz, hogy mindig is nagyon közvetlen voltam az emberekkel és könnyen tudtam barátokat szerezni, de arra még nem volt példa, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire megszeressek valakit. Valakit, aki ráadásul annyi mindenben különbözik tőlem. Az ő személyisége az enyém szöges ellentéte, mégis remekül elvagyunk. Mikor vele vagyok, úgy érzem teljesen szabad vagyok és nem kell egyáltalán megfelelnem vagy korlátoznom az érzéseimet.
Azt hiszem, rég adtam már ennyi ölelést bárkinek is, mint mostanában neki, még a plüss állataim adagját is neki ajándékoztam.
Megölelgetem, mikor találkozunk, amikor együtt vagyunk és mikor elbúcsúzunk. Hosszú ölelésekben részesítem, mert valahol érzem, hogy szüksége van az ilyen mértékű szeretetre, habár eddig ezt sose mondta. Furcsa hatodik érzék talán.
Bár amikor nekem még azóta is szokatlanul izmos karjaival viszonozza a szeretetrohamom, könnyen érezhetem az ő szeretethiányát. Talán még ő sincs tudatában ennek...
- Jimin!
Ez Justin hangja. Én Justin miatt vagyok itt.

Időm sincs hátra pillantani, mert a megszólításom után a barátom mellém teleportálva veti rá magát ajkaimra. Olyan váratlanul ér ezen cselekedete, hogy kezeimet önvédelem gyanánt a mellkasára helyezem és tolni kezdem.
Az erős nyomásra bizonyára feleszmél, mert elszakad tőlem és hagy levegőhöz jutni.
- Bocs, de annyira hiányoztál! Komolyan sajnálom, esküszöm, soha többé nem foglak megbántani! Nem bírom ki nélküled- hadarja el egy szuszra, majd homlokát az enyémnek döntve várja, hogy kinyögjek valamit.
Őszintén, teljesen máshol jár az agyam. Egy olyan helyen, ahol égett kávé bűze helyett kellemes légfrissítő illata terjeng, a falak színe akár az égbolté, mindenhol alaposan elrendezett könyvkupacok állnak és egy másik homlok pihen az enyémen.
Az agyam Bambi hálószobájában kalandozik éppen, így szinte teljesen használhatatlanná válik. A többi részem hasogatja a kínzó bűntudat, amiért pont most, mikor Justin őszintén bocsánatot kért tőlem teljesen máshol vagyok fejben. Szinte alig tudom felfogni szavait.
- Ne-nekem is hiányoztál. Csak...- húzódom el tőle - azt akartam, hogy tényleg elgondolkodj egy kicsit, ezért csaptam rád annyiszor a telefont.
- Hát elhiheted, hogy még életemben nem gondolkodtam ennyit, mint az elmúlt egy hétben- bújik vissza hozzám, mint egy kiskutya. Az arcomba vigyorog azzal a ragyogóan fehér, hibátlan fogsorával és elönt egy különös érzés.
Biztonságban érzem magam, hogy újra ismerős mosolya lóg az arcomba, de kissé olyan, mintha egy idegen mosolyogna rám. Csak egy hétig voltam távol tőle, azalatt a hét nap alatt mégis Bambi nyuszis vigyorát szoktam meg.
Bambi mindig a szemeivel mosolyog először, ami valami iszonyú édes tőle, ezért is szeretem megnevettetni. Miatta már milliószor csináltam hülyét magamból, csakhogy utána jól kinevessen és én is kellemesen érezhessem magam nevetése miatt. Persze nem olyan módon, az kicsit beteges lenne tőlem...
- Akkor szép munkát végeztem- felelem, míg próbálok visszarázódni a jelenbe.
- Szebbet, mint a tanáraim. Figyelj, menjünk el valahová! Ahová csak akarsz- mondja, és vár, hogy válaszoljak, holott szerintem pontosan tudja, mit fogok felelni. A partra akarok menni, ahol szabadjára engedhetem a gondolataimat, és érezhetem a homokot és az óceánt. A partra, ahol van esélyem összefutni azzal, aki körül folyamatosan pörögnek a gondolataim.
Bemutatnám Justinnak.
- A partra akarok menni- mondom, és már állok is fel, hogy kijuthassak a kávézóból. Justin utánam jön, megfogja a kezem. Tagadhatatlanul hiányzott ez az érzés, hogy tenyere az enyémhez érjen, ezért úgy döntök, a biciklim a kávézó előtt hagyom egy darabig, hogy kéz a kézben menjünk le a partra.
Míg sétálunk meghallgatom, mivel telt a múlt hete, és hogy semmi sem volt ugyanolyan nélkülem, még a méregdrága szállását sem tudta úgy élvezni Seattle-ben, ahol egy amatőr fotósnak pózolt pár kép erejéig. Hagyom, hogy beszéd közben kezeivel a testem különböző pontjait simogassa és fogja meg, és apró csókjait is kezdem egyre jobban élvezni. Így lassan nincs olyan idegen érzésem, sőt én is kezdek feloldódni.
Beszélek neki Bambiról, hogy mennyire közeli barátságba kerültünk és hogy milyen vicces fiú. Elmondom neki, hogyan találkoztunk, hogy milyen abszurd párbeszédek játszódtak le közben, miközben keze egyre szorosabban fogja közre az enyémet.
- Furcsa, milyen gyorsan összemelegedtetek- jegyzi meg beszámolóm végén, mire buzgón helyeselek.
- Igen! Olyan furcsa, hisz a szöges ellentétem, mégis annyi mindenben egyezünk. Ő is busani, és képes olyan képtelenségeket átélni, mint amilyeneket én szoktam. Nagyon vicces sztorijai vannak.
- Szóval ő is szerencsétlen?
- Igen- bólintok, tudomást sem véve Justin hangszínéről. Lehet, tényleg kicsit túlzásba estem Jungkook ajnározásával, és most azt hiszi, beleestem. Pedig nem, én csak csodálom és hálás vagyok neki. Azt hiszem.
Bambinak van egy furcsa vonzereje, ami mindenkire kifejti a hatását, még Brownie-ra is. A macskám még senkivel sem volt ilyen rendes, szerintem ő komolyan szerelmes lett belé. Ha Bambi nálam van, már rohan is le az ajtóhoz, hogy a lábához bújhasson és addig nyekereg neki, míg az fel nem veszi. Nem morog és támad rá, mikor a hasát és a lábát piszkálgatja, sőt mindezeket kiprovokálja magának.
Pete szintén a vonzereje hatása alá került. A barátom még azóta is szedi a gyógyszereit és rendesen jár orvoshoz is, emelett pedig egyre többet eszik. Ismét hallatja a hangját, és nevet. Nevet Bambi történetein és viccein, mikor hárman vagyunk. Lehet, ha ő nincs, Pete még sokáig szenvedne a sötét szobájában az ártalmas gondolataival összezárva.
Nem akarok túl optimista lenni, de én egy derülátó lény vagyok, szóval nehéz elképzelnem, hogy ezek után a barátom ismét magába forduljon.