ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

49.rész

Park Jimin

Apa meglepően hamar megérkezik, ezért nincs időm kisírni magam, előtte pedig nem akarok bőgni. Őszintén, most először fordul elő, hogy némán ülöm vele végig az utat. Ő sem erőlteti a beszélgetést, mióta a mi történt kérdésére azt a választ adtam, hogy nem akarok róla beszélni. Tiszteletben tartja, hogy most csendben akarok szenvedni és egyébként is sejtheti, hogy Jungkookkal megint összevesztünk.

Ez a veszekedés azonban jóval komolyabb, mint az eddigiek. Amit mondtam komolyan mondtam neki és már nagyon régóta zavar. Mert akármennyire is szeretem Jungkookot, tény, hogy egyáltalán nem bízik bennem és mint egy rossz szülő, azt akarja, hogy kövessem a példáját. Nem engedi, hogy a saját utamat járjam, én pedig nem engedhetem, hogy megszabja, mit tegyek a jövőben. Én sem teszem ezt vele, hagyom hogy a saját útját járja, a saját elképzelései szerint éljen. Neki ez viszont nem megy. Korlátok közé akar szorítani, ráadásul a sajátjai közé.

Az pedig, hogy nem bízik meg bennem, mint párjában esik a legrosszabbul. Bár talán ebben én is hibás vagyok. Hiszen tudja, hogy sokszor másodperceken múlott, hogy nem csaltam meg vele Justint és lehet fél, hogy ezt vele is ilyen könnyen megtenném. De azért belehazudott a képembe, mikor azt mondta, bízik a hűségemben. Pedig azt hittem ő más...
Hogy tökéletes, álomba illő srác, aki mindig őszinte velem. Aki sose bizalmatlankodna velem kapcsolatban, de tévedtem. Ezek szerint tökéletes pasi még mindig nem létezik. Pedig Bambiról eddig szentül hittem, hogy az.

Az ablakon kibámulva lejátszom magamban az estét az elejétől a végéig. Az izgalommal átitatott készülődést, a pillanatot, mikor végre megérkezett és meghozta nekem azt a gyönyörű csokrot, a laza poénkodást, az édes csókokat. A fene se gondolta volna, hogy ilyen csúfos véget ér az egész. Fél évvel az első csókunk után, miután először vállaltuk fel az érzelmeinket egymás iránt, most Jungkook se szó, se beszéd hátat fordított nekem. És azt hiszem, ez a jelenet örökké beleégett az emlékezetembe. Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen fagyosan fogunk elválni egymástól. Visszagondolva arra a pillanatra még a hideg is kiráz. Az egész olyan, mint egy rémálom.
Jungkook háta, gúnyos szavai, bánatos arca, a hazugságok, mégis ez mind a valóság. Kapcsolatunk újabb fejezete. Talán az utolsó.

Hazaérve meg se köszönöm a fuvart, azonnal a szobámba rohanok, aminek ajtaját kulcsra is zárom, majd leroskadok a padlóra és a térdeimre hajtva a fejem, zokogni kezdek.

***

Másnap dél körül fájós szemekkel ébredek, elnyúlva az ajtóm előtt, amit valaki mindjárt rám tör.
Baszki, csak azt remélem, hogy nem anya az! Biztos elképesztő mérges rám, amiért bezárkóztam.
- Jimin! Nyisd már ki az ajtót, basszus!- puffog Pete a hang alapján, mire picit megnyugszik a lelkem. Ezek szerint a fejmosás később érkezik.
Nagy nehezen feltolom magam a földről addig, hogy eltudjam forgatni a kulcsot a zárban, mire barátom azonnal be is robban. Brownie-val együtt, aki az arcomba mászva próbál egyszer az életben megvigasztalni.
- Sziasztok!
- Sziasztok? Ennyi? Jungkookkal halálra aggódtuk magunkat miattad! Miért nem vetted fel a telefont?- von kérdőre Pete, én viszont csak kukán ülök macskámmal a kezemben és azon rágódom, vajon ő is itt van-e.
- Hallod? Azt hittük, végül elrabolt valaki!- rázogat meg, hogy magamhoz térjek végre.
- Jungkook itt van?- kérdezem végül, ahelyett, hogy bocsánatot kérnék figyelmetlenségem miatt. Az elején bevallom, szándékosan ignoráltam Jungkook hívásait, de aztán elaludtam és nem hallottam őket.
- Már nincs. Elküldtem, mert szörnyű állapotban volt. Képes lett volna betörni az ajtót, nekem kellett visszafognom. Mindjárt felhívom, hogy jól vagy.

Jesszusom! Ennyire kiakasztottam? Az egyik felem hiányolja és azonnal látni akarja, a másik viszont tisztában van vele, hogy mit tett és egyáltalán nem akarja, hogy most itt legyen.
- Mondd neki, hogy...- kezdem, de nem tudom, melyik felem hagyjam érvényesülni. - hogy ne jöjjön ide! Időre van szükségem.